Vízakna ma: a patinás régmúlt és a giccses új világ vegyülete

Bem később, a dicsőséges tavaszi hadjáratban visszafoglalta Szebent és Vízaknát – többek között ezekből a történetekből indul ki a gyergyószárhegyi származású író, Cseres Tibor regénye, a Vízaknai csaták, de Mészöly Miklós és felesége, Polcz Alaine is írtak a településen játszódó irodalmi műveket. 

Fű, iszap, gaz és sórákok

Mészöly hatvanas években íródott könyvét (Pontos történetek útközben) vittem is magammal, amikor a tavak partján először sétáltunk a nyári napmelegben. Az 1908-ban az akkor igen divatos szecessziós stílusban felépült fürdőpavilon már állt a könyv megírásának idején, akárcsak a református templom, amely a központon túl van, nem a tavak irányába. A most is lenyűgözően szép fürdőpavilon a legszebb ékessége Vízaknának a Rákóczi-, Mikes- és Bercsényi-tavak partján (ezeket hivatalosan ma Horea, Cloșca és Crișan névvel illetik...), illetve lenne, ha nem rontanák el alapból: épül ugyanis rá – pontosabban melléje – egy nagy kezelő központ, olyan stílusban és méretben, amely köszönő viszonyban sincsen a régivel, illetve egyáltalán a környezetével. 

Nagy élmény az iszapos tó kipróbálása, a strand területén mindenfelé iszappal bekent, fekete emberek sétálnak – a gyógyiszap egyetlen tóban mosható le (ezt hamar felfedezzük a fekete nyomokból), a szabadtéri zuhanyzóknál szigorúan tilos. Utóbbiakból lehetne több, de ami a tisztaságukat illeti, megfelelő. 

Eklektika, kettősség: a csúnya új a szép régiben

Nagyvonalakban ez az egész Kelet-Európára vonatkozik: képtelenek vagyunk a régi dolgainkat úgy megbecsülni, hogy ne rontsuk el az újjal, ezt főleg az építészetre értem. Vízakna egészére jellemző az, hogy a patinás, régies stílusú település unos-untalan tele van színes reklám-napernyőkkel, kínai bóvlival, csiricsáré zenével és ezek között magukat jól érző emberekkel.   

Ha már ennél az úgynevezett kettősségnél vagyunk, hadd írjuk le azt is, hogy a nagyszebeni Bruckenthal Múzeumban is így van ez, ahol az európai magaskultúra „eklektizálódik” a Balkánnal, konkrétan: állsz egy Rubens-festmény előtt és bámulsz, miközben a múzeum udvarán háromtagú cigányzenekar zenél elektromos hangszereken, a frontember pedig egy pocakos Elvis Presley-imitátor, aki egymás után énekli a román himnuszt, majd az Örömódát...   

Ami a strand és a Vízakna vendéglőinek árait illeti, átlagos romániai árakkal számolunk. Például a főtt kukorica 5 lej, akárcsak a dobozos vagy csapolt sör, egy csokis-banános nagy palacsinta („cu de toate”) 10 lej, egy adag sültkrumpli 6 lej. Mindenből a sztenderd van, mind az éttermekben, mind pedig a kisüzletekben, akkor is beszerezhető a vacsorára való, ha éppen nem vittünk magunkkal semmit az útra vagy a néhány napos pihenésre. Szállást viszont nem nagyon találni a panziókban, közülük nagyon sok elé ki van téve a megtelt tábla, akárcsak egy-egy nagyobb parkolóhoz. Hiába: népszerű a kis fürdőhely, főleg a déli megyékben élő románság és a környékbeliek szeretik, de német szót is nagyon gyakran hallani a strandon. Ha a panzióknál már nem is, a magánházak nagy többségénél még lehet szobát kapni csúcsidőben is – ezek nincsenek interneten, de táblák jelzik az ablakokban, hogy van kiadó szobájuk. Ezek átlagos házak átlagos szobái, olyan, mintha nagymamához lépne haza pár napra az ember.

A vízknai sóstavakat magukba foglaló strand és a gyógykezelési központ napjainkban egy átlagos romániai ilyen jellegű létesítmény szintjét ugyan eléri, viszont azon a téren, hogy ez az egykori patinás és hagyományos erdélyi sósfürdő a mai igényeknek, a nyugat-európai sztenderdeknek is megfeleljen, még nagyon sok a tennivaló. De hátha sikerül megvalósítani. Mindenesetre az egykori neve, a természeti szépsége és néhány nagyon szép régi épület adott hozzá.