
A 22 éves Kántor Zsolt kiskora óta imádja a videojátékok világát
Fotó: Haáz Vince
A párizsi békekonferencia és a háború utáni határrajzolás ihlette meg Kántor Zsolt fiatal videójáték-fejlesztőt, aki Peacemakers vagyis Békecsinálók néven alkotott egy számítógépes játékot. Ebben a játékos lehet az a diplomata, amely a lehető legigazságosabban igyekszik megrajzolni a határokat egy háború után. Bár a játékot az erdélyi magyar valóságunk és a múltunk ihlette, a szereplői és a földrajzi területek csak a képzelet szüleményei: itt nem valós országok, hanem a pirosak és a kékek között zajlik a területvita.
2019. január 31., 18:272019. január 31., 18:27
A 22 éves marosvásárhelyi Kántor Zsolt amióta az eszét tudja, imádja a videójátékok világát, de nem a játék mechanizmusai, hanem inkább az azok által létrehozott virtuális világok hozták izgalomba, illetve azokban tenni-venni – ahogy ő fogalmaz. Nem is tartja magát „gamernek”, az ugyanis – mint mondjuk egy focidrukker – egy életformát jelent, hogy az ember veszi és játssza a különböző videójátékokat, Zsolt azonban inkább csak fejleszti már ezeket. „Valószínűleg nálam ugyanazt a szükségletet elégíti a játékfejlesztés, mint a játéknak a fogyasztása, azért is nem játszom már” – véli a fiatalember.
Középiskolás Zsolt a Bolyai Farkas Gimnáziumban volt, ahol bár természettudományokat tanult, a programozásba is belekóstolt, s már akkor elkezdett „belepiszkálni” a különböző videójátékokba. „Eleinte csak módosításokat végeztem különböző játékokon, pályákon, de kezdtem korlátokba ütközni, s akkor arra gondoltam, hogy egyszerűbb, ha saját programot fejlesztek” – magyarázza Zsolt, aki
Akkor még autodidakta módon fejlesztette magát, de közben számítástechnikát kezdett tanulni az egyetemen, így a tanulmányai is segítették a játékfejlesztést. Volt az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen cserediák, ahol szintén a játékfejlesztés tantárgyat vette fel. A Tudományos Diákköri Konferenciára és az államvizsgára is videójátékot készített, összesen eddig kettőt készített el az elejétől a végéig, és publikálta is ezeket.
A Peacemakers 1919 nevű játékban elképzelt országok virtuális területvitájába tekinthetünk bele
Fotó: Haáz Vince
A Peacemakers 1919 még nincs egy hónapja, hogy elérhető az interneten, de már több mint 38 ezren próbálták ki.
„Az, hogy erdélyi magyar vagyok, nyilván befolyásolta a témaválasztásomat, de a tavalyi román centenárium is. Eleinte az volt a célom, hogy december elsejére elkészüljön, de ez nem sikerült, aztán kitűztem azt a célt, hogy január 19-ére legyen meg, ugyanis akkor volt a századik évfordulója annak, hogy elkezdődtek a párizsi béketárgyalások” – magyarázza a fiatalember, aki előbb dokumentumfilmeket nézett a témában, akkor jött rá, hogy nem is volt olyan egyszerű dolguk azoknak, akik az első világháború után újrarajzolták a határokat. Éppen ezért elhatározta, hogy olyan játékot készít, amivel ezt illusztrálni tudja.
A határrajzoláshoz csak egy egér szükséges, azt kell húzogatni, de különböző szempontok szerint: egyik fő szempont, hogy a piros lakosság lehetőleg a piros országba kerüljön, a kék meg a kékbe, de a kék – mint győztes fél – kell kapja a vasútvonalat, az erőforrásokat. A határok minél rövidebbek kell legyenek, de érdemes figyelembe venni a természetes határokat, mint a hegyet vagy a folyót, illetve lehetőleg ne legyenek exklávék, vagyis a piros országban egy kis kék terület önmagában” – magyarázza a határrajzolás szabályait a játékfejlesztő, aki munkájával pont azt igyekszik bizonyítani, hogy nem volt ez egyszerű kérdés annak idején, és nem az a játékban sem.
A kékek és a piros közt kell új határvonalat húzni, tudván, hogy a kék nyerte a háborút
Fotó: Haáz Vince
Zsolt 24 pályát készített, ahogy halad előre a játék, egyre nehezebb, több részletet kell figyelembe venni, s elárulja, bizony van olyan pálya, amit szándékosan úgy készített, hogy az a megoldás, ha mégis exklávét készít az ember. Miközben halad a játékos a pályán, kitalált történelmi személyek magyarázzák a határrajzolás szempontjait és egyben a játék szabályait.
A sárga a domborzatot jelöli
Fotó: Haáz Vince
„Az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia is más-más szempontok szerint igyekezett határt rajzolni, volt, aki demokratikusan igyekezett megoldani, hogy lehetőleg minden nemzet a saját országába kerüljön, másik szempont az volt, hogy elvegyék az erőforrásokat a vesztes féltől, lehetőleg megakadályozva őt abban, hogy újra háborút indítson, de szempont volt az is, hogy milyen egy jó határ, hogy egyenes vonalú, de figyelembe veszi a természetes határokat, nem vág át városokat. Az én játékom bünteti is azt, ami például nálunk megtörtént, hogy teljesen magyar város Romániához került csak azért, mert ott volt vasútvonal” – fejti ki a fiatal programozó a saját maga által logikai játékként meghatározott termékéről. Hozzáteszi: a fogadtatása a játéknak nagyrészt jó, igaz,
Zsolt azonban úgy érzi, akkor elérte a célját, mert pont azt akarta, hogy ne ítéljen el a játéka senkit. A Peacemakers 1919 ezen a linken elérhető, ahol értékelni is lehet a játékot, illetve megjegyzéseket írni a készítőjének.
Zsoltot a videojátékok virtuális valósága ragadja meg
Fotó: Haáz Vince
Zsolt jelenleg egy másik, sokkal technikaibb projektre készül, ami egy háromdimenziós kalózos témára épülő játék komplett útkeresési algoritmusokkal. Ezzel nyerte meg tavaly a Tudományos Diákköri Konferenciát, s most bővíti, fejleszti az áprilisban, Budapesten sorra kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Amúgy Zsolt nagy terve, hogy kizárólag videójáték-fejlesztésből éljen meg, s ehhez keresi most a stúdiót, amellyel együtt dolgozhat.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!