Újjáélesztett barcasági csángó hagyományok

A barcasági csángó közösség hagyományos népviseletben vonul fel egyházi ünnepein

Fotó: terrabarcensis.ro

A természetes fogyatkozással, beolvadással vagy elnyomással folytatott küzdelemben nagyjából csak magukra számíthatnak a barcasági csángók – állítják a közösség képviselői. Ha kissé későn is, de ráébredtek: a székelyektől és a másik két csángó népcsoporttól némileg eltérő kultúrájukat, viseletüket, népszokásukat helyettük senki nem fogja ápolni. Az Erdélyi Napló legfrissebb számában a Barcaságban „kirándulunk”.

Liget

2019. november 21., 15:582019. november 21., 15:58

A Brassó melletti Hétfalu minden szegletében találni lelkes, nemzete iránt elkötelezett embert, aki büszkén vállalja és hirdeti csángó mivoltát. Talán azért, mert soha nem voltak annyira „felkapottak”, mint a szomszéd történelmi régió lakói, a székelyek, de nem is voltak olyan „lesajnáltak”, mint moldvai testvéreik, a barcasági csángók némiképp háttérbe szorultak. Nemcsak az anyaország, hanem a Székelyföld figyelme is átsiklott fölöttük, írja Szucher Ervin, a riport szerzője.

A Türkösön élő Gödri Anna is úgy érzi, a négyfalusi csángók jóval az 1989-es fordulat után kaptak észbe. 2010 táján ébredtek rá, hogy nagyszüleik, dédszüleik egykori népviselete kezd eltűnni. A helyzet felismerését a tenni akarás követte. Szerencsére a Barcaság kitermelte azokat, akik elkötelezettséget éreztek a múlt iránt. Csak egy példa: a varrókör jövőre ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját.

A Türkös és Csernátfalu határában élő Erőss József bő kilenc évtizeddel ezelőtt székelynek született, de nagyon büszke az őt befogadó csángóira, akik között eddig hatvannyolc esztendőt élt le. Fiatal tanítóként a kézdiszászfalusi férfinak az elején furcsa volt belekóstolni a barcasági életbe. Az idő teltével fokozatosan megkedvelte, majd megszerette a vidéket és lakóit is. Mint mondja, pedagógusként nem volt épp olyan egyszerű az 50-es években magyarkodni. Nem mindig hallgathatott a szívére, még akkor sem, ha az esze is ezt súgta. Amikor viszont az egyik tanítványa órán azt kérdezte, hogy csak „csak a román népnek vannak vitézei, nekünk nincs egyetlen hősünk sem?”, akkor Erőss József elszégyellte magát, és megfogadta: attól a naptól minden egyes tananyagba becsempészi a magyar történelmet és néphagyományt.

A nyugdíjas tanítót örömmel tölti el, hogy egyre több helyi lakó kezd érdeklődni és ragaszkodni az ősi hagyományhoz.

Barcasági csángó farsang, a borica

Fotó: terrabarcensis.ro

Ha nótákat meg ínyencségeket nem is örököltek az ősöktől, a barcasági csángók sok szép népmesével, regével és mondókával maradtak. No meg a valóban különlegesnek mondható boricával, ami több mint tánc: a vízen túlinak nevezett háromfalusi, azaz tatrangi, pürkereci és zajzoni csángók szokásrendje, amely másodjára éled fel hamvaiból. A téli napfordulathoz kötődő beavatótáncot ma újra járják a háromfalusi legények. Hetekig tart a próbafolyamat, amit egy vatáf vezet. Aztán december 28-án, az aprószentek napján, a színes szalagokat és zajkeltő eszközöket viselő legények, csákánnyal vagy lapockával a kezükben végigjárják a falut, bekérezkednek a gazdához, és az udvarán eljátsszák a táncot. A faluból összegyűjtött ételből, italból és pénzből aztán nagy bált csapnak, amelyre természetszerűen már a lányok is hivatalosak. Ha így folytatják a hétfalusi csángók, unokáik unokái is majd elmesélhetik, hogy a boricát még mindig járják, ha azóta meg nem haltak.

Lapozzák el a Székelyhon és a Krónika napilapok mellékleteként megjelenő Erdélyi Napló november 21-ei számát, és tegyenek egy látogatást a Barcaságban, ahol a nemzeti öntudatra való ébredés iskolapéldájával találkozhatnak.