
A Hétfejű Tündér, A legkisebb boszorkány, A manógyár olyan történeteket elevenít meg, melyek nemcsak a gyermekeket varázsolják el hanem a felnőtt olvasókat is ugyanúgy megnevetteti.
Fotó: Jakab Mónika
Június elseje, gyereknap. Nyár, szabadság, gyerekzsivaj, minden színes és vidám. Ilyenkor szeretek sétálni a parkban, bábszínházba menni, és a mosolygó, nevető gyermekekkel együtt ünnepelni, hiszen valaha én is voltam gyermek. Egyik nyári vakáció előtt Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő című kötete került a kezembe.
2021. május 31., 18:142021. május 31., 18:14
Kisiskolásként a szülőfalumban nem igen tudtunk színházba, bábszínházba látogatni, de ott volt az iskolai könyvtár, nem beszélve a tanító néni könyvgyűjteményéről, ami mindig is elvarázsolt. Gyerekként szívesen kértem kölcsön könyveket a tanítónőtől, ilyenkor mindig volt időm elkalandozni a hatalmas könyvespolca előtt. Így történt, hogy egyik nyári vakáció előtt A Négyszögletű Kerek Erdő című kötetét lapozhattam fel. Mai napig emlékszem a vastag, fehér, keménykötésű könyvborítóra és a gyerekrajzra hasonlító illusztrációra a borítón.
Mára pedig szokássommá vált, hogy májustól, a szerző születésnapjától egész nyáron át az ő meséivel kapcsolom ki a körülöttem lévő világot, és képzeletben újra gyerekként élem át a történeteit. Gyermeknapkor mindig leveszek a polcomról legalább egy Lázár Ervin-kötetet nemcsak azért, mert
Hogyha mesekönyvről van szó, akkor bizony a sajátos humorral fűszerezett Lázár Ervin kötetek jutnak eszembe először.
Lázár Ervin a meséihez való inspirációt gyermekkorából merítette.
Fotó: Jakab Mónika
A Hétfejű Tündér, A legkisebb boszorkány, A manógyár olyan történeteket elevenít meg, melyek nemcsak a gyermekeket varázsolják el, hanem a felnőtt olvasókat is ugyanúgy megnevetteti, és nemcsak olvasásra, hanem sokszor újra olvasásra is késztetik. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor olvastam már el ezeket a történeteket.
Amikor könnyed kikapcsolódásra vágyok, és elbújnék a világ elől a mesék birodalmába, akkor bizony a Négyszögletű Kerek Erdő csalafintacsinta-szeleburdi szereplőinek társaságát keresem. Döm-döm-döm, Nagy Zoárd, Mikkamakka és Bruckner Szigfrid csínytevéseikkel és mindennapos életükkel sokadjára is megmosolyogtatnak.
A könyv kulcsfontosságú szereplője Mikkamakka, aki mint jó tanító lép színre, helyrebillentve-eligazítva a szereplők közötti konfliktusokat, megmutatva nekik a jó irányt. A történet elején az elbeszélőt a mesevilág Négyszögletű Kerek Erdőjébe vezeti, minél messzebbre jutva a Szomorúságtól. A szereplők történetei a valóvilágban lévő hétköznapi élethelyzeteken keresztül – mint például fogfájás, favágás vagy akár virággondozás – vezeti rá az olvasót arra, hogy
A meseregény a néhány évvel azelőtt megjelent Bikfi-bukfenc-bukferenc és a Gyere haza, Mikkamakka! történetekből nőtt naggyá és született meg a ma ismert kötetként, amely 1985-ben az Év Könyve jutalmat is elnyerte. Habár a könyv nem egységes összefüggő történetre épül, hanem különálló történetek láncfonata, a fejezetek önállósága, illetve a szereplők együgyűsége és személyisége különlegessé teszik.
Lázár Ervin pályafutása során Kossuth-, József Attila-, Prima Primissima-, Déry Tibor- és Pro Literatura-díjakban is részesült.
Fotó: Czimbal Gyula/MTI/archív
Lázár Ervin idén májusban lett volna 85 éves. 1936 május 5-én született Budapesten, a meséihez való inspirációt gyermekkorából merítette. Talán ezért is vannak tele a történetei „gyermeki lélekkel”. Azon meseírók közé tartozik, akinek történetei-novellái játékosak, mitikusak és egyéni nyelvezettel rendelkeznek. Pályafutása során Kossuth-, József Attila-, Prima Primissima-, Déry Tibor- és Pro Literatura-díjakban is részesült.
Számomra azon különleges írók közé tartozik, kinek művei igazán csak magyar nyelven élvezhetőek-érthetőek.
Ezek a nem mindennapi kifejezések, szóösszetételek és ragozások még inkább magával ragadják az olvasót. Nézzünk csak néhány ilyen részletet a Négyszögletű Kerek Erdőből:
„Mi történt szegény Szörnyeteg Lajossal? Már egy jó félórája csak ténfereg, kódorog, szédeleg, lődörög itt a tisztáson. Meg támolyog.” A történetből kiderül, hogy Szörnyeteg Lajos valójában álmos, az álmosságot pedig előzi a bukfencezés: „És – zimzum-zumzim – bukfencezett huszonkilencet. Azaz csak az első tíz bukfenc volt zimzum-zumzim. A második tíz már csak olyanforma, hogy ziim-zuum, lassabbacska, csendesebbke, kurtábbacska. Az utolsó kilenc meg – ajaj – csak ilyen, hogy zikk, jajdenehezenkelekföl, zökk, talánfölsekelek, potty…”
Ugyanakkor a szerző írásaiban a különböző erkölcsi kérdésekre is keresi a választ. Az emberi kapcsolatokat, a jó és rossz közti különbségeket és az érzelmi világunk mibenlétét tükrözi mesebeli szereplőinek életén keresztül.
A Négyszögletű Kerek Erdő bemutatkozó fejezetében olvashatjuk, hogy: „Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember, annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. (…) meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: »Én igazán szeretlek!« »Mi az, hogy igazán?! – háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.« S akkor elgondolkozott ezen a »szeretni« szón. Mit is jelent igazából?” De a kötet utolsó fejezetében is olvashatunk az emberi kincsekről, tulajdonságokról.
„–Mégis vannak kincseink?
– Persze hogy vannak – mondta Mikkamakka –, csak nem olyanok, amilyenekre Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon gondolt.
– Hát akkor milyenek?
– Aromo esze nem kincs? Ló Szerafin bölcsessége, Bruckner Szigfrid tapasztalata, a te kedvességed, Vacskamati. Látjátok, majdnem elvesztettétek. Csak Dömdödöm becsületessége meg Szörnyeteg Lajos jó szíve maradt rendíthetetlen.”
Tanító mesék is ezek. Szülessék bármennyi szerző és meseíró, nem lesz még egy olyan furfangos, jóakaró és kedvcsináló Vacskamati vagy Maminti mesefigura a magyar irodalomban, mint Lázár Ervin szereplői.
Nemcsak a gyermekeket varázsolják el Lázár Ervin meséi, hanem a felnőtt olvasókat is ugyanúgy megnevettetik.
Fotó: Jakab Mónika
Nem hiába mondják, hogy
Ezért kellene szerintem könyveit, történeteit receptre is felírni, legalább minden év június elsejére, hogy felnőttként a gyermekek mellett mi is újra azok lehessünk kicsit. Napi egy Lázár Ervin és a szomorúság messziről, hegyen dombon sőt még a Négyszögletű Kerek erdőn túl is elkerüli az olvasót.
Hargita megyére jellemző ételek receptjeiből készítenek kiadványt, és bevezetik a „narancslepke” minősítést a vendéglátók számára. Mindemellett számos programmal készülnek a jövő évre, amikor a megye viseli az Európa Gasztronómiai Régiója címet.
A frontemberváltás minden zenekar életében mérföldkő. Nem a múlt felülírásáról szól, hanem arról, hogyan tud egy új hang új színeket hozni egy már jól ismert történetbe. A No Sugar Szőcs Renivel új fejezetet nyit.
A Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely koprodukciójában készül gyerekeknek szóló előadás Székelyudvarhelyen, amely szöveg, zene, tánc és bábok ötvözetével mesél a barátság fontosságáról. Györfi Csaba rendezővel beszélgettünk.
A reggelt a gyerekkor kedvencével, a bundás kenyérrel indítjuk, ebédre egy hagyományos fogás kerül a tányérra, desszertnek sokak által kedvelt falatok következnek, este pedig egy meleg, krémes, töltött édesburgonya zárja a napot.
A nagyböjti időszakban, amikor az egyszerűbb, húsmentes fogások kerülnek előtérbe, ez a fordított hagymás leveles tészta kiváló vacsora vagy reggeli lehet. A recept egyszerűsége illeszkedik a böjt csendesebb, letisztultabb étkezéseihez.
Valóban mindig a vesztes oldalon álltunk? Egy tavaly megjelent kötet elfeledett magyar győzelmeket idéz fel Erdélytől Itáliáig, a tatárjárástól 1944-ig. Udvardy Zoltán szerint nem a múltunk gyenge – csak nem tanították meg rendesen.
Nemcsak a hagyományos grafikai műfajok mestere, hanem a kortárs kifejezésmódokkal is bátran kísérletező alkotó. A Jelenlét első műsorában Túros Eszter művészettörténész Siklódy Ferenc grafikussal beszélgetett.
Gyors és egyszerű keksz készült A pszichológus konyhájában: a csokiba mártott kiflicskék az év bármely időszakában sikert aratnak.
Újabb nagylemezen dolgoznak az Ineffable tagjai: Shakespeare-szonetteket zenésítenek meg különböző stílusokban. A tíz éve alakult formáció pályafutását követtük az évek során – most az elmúlt időszakról beszélgettünk a zenekar menedzserével.
Újra télies arcát mutatja vidékünk, de a hótakaró alatt már ott rejtőznek a tavasz első hírnökei. Csak egy kis türelemre van szükség, és a fagyos napokat lassan felváltja az enyhülés.
szóljon hozzá!