Meglátni és megszeretni – ritka az olyan autótípus, amely ennyire egyoldalúan pozitív érzést vált ki nemtől és kortól függetlenül az emberekből. A Jimnynek azonban el kellett hagynia Európát, de a kiéhezett vásárlóközönség kérésére picit átalakulva remélhetőleg már a közeljövőben visszatér.
2020. november 20., 17:062020. november 20., 17:06
2020. november 20., 17:142020. november 20., 17:14
A legvagányabb törpeterepjáró előtt nincs akadály
Fotó: Pinti Attila
Meglátni és megszeretni – ritka az olyan autótípus, amely ennyire egyoldalúan pozitív érzést vált ki nemtől és kortól függetlenül az emberekből. A Jimnynek azonban el kellett hagynia Európát, de a kiéhezett vásárlóközönség kérésére picit átalakulva remélhetőleg már a közeljövőben visszatér.
2020. november 20., 17:062020. november 20., 17:06
2020. november 20., 17:142020. november 20., 17:14
A legvagányabb törpeterepjáró előtt nincs akadály
Fotó: Pinti Attila
Arra a kérdésre, hogy mi tesz egy magasabb, mint széles, de három és fél méternél alig hosszabb, a fényszórókat leszámítva kizárólag kemény élekből álló hasábformát ennyire kívánatos árucikké, nehéz válaszolni – pedig már évek óta hasonló, megmagyarázhatatlan birtoklási vágyat ébresztő modellekkel rukkol elő a japán gyártó. Elhozták a szabadidő-autóvá alakított, nagyon népszerűvé vált Vitarát, bedobták a kisautók közé az új kategóriaász Swiftet, és berobbantották az addig nem létező „mikro-SUV” kategóriát az összkerékhajtású Ignisszel – aztán gondoltak egyet, és a saját magasra tett lécüket röhögve átugrották a Jimnyvel. Pedig ez a típus nem tömegautó, hanem egy kőkemény terepjáró, a lemezek alatt számos két évtizedes, végtelenül egyszerű, de elnyűhetetlen műszaki tartalommal. Részben ez az oka annak, hogy az öreg kontinensen ebben a formában már nem forgalmazzák.
Az önhordó karosszéria, a független kerékfelfüggesztés és az elektrohidraulikus szervokormány korában az olyan kifejezések, mint alváz, merev tengely, globoidcsigás – golyópályás – kormánymű már sokakban nosztalgikus élményeket ébresztenek. No, a Jimny pont ezeket hozza: a karosszéria – amely ebben az esetben tulajdonképpen felépítmény – gyakorlatilag egy keresztmerevítőkkel megpakolt létravázon fekszik, ehhez kapcsolódik a merev tengelyes első-hátsó futómű, két hosszanti lengőkarral, amit egy Panhard-rúd támaszt meg. Elöl azért van kanyarstabilizátor is. Érdemes befeküdni a 21 centis hasmagasságú bódé alá, döbbenetes a látvány.
A nagy, könnyen tisztítható műanyag felületek cseppet sem zavarók, az összeszerelés ugyanis kiváló
Fotó: Pinti Attila
A globoidcsigás kormánymű külön kuriózum, a szintetikus kormányzáshoz szokott kezeknek talán zavaróan nagy a holtjátéka, de az úttalan utakra ez a legoptimálisabb megoldás, közvetlen visszajelzéssel a talajról. Nem mellesleg szétverhetetlen. Apropó: az egész alváz, felfüggesztés, hajtáslánc és erőátviteli egység az 1998 és 2018 között gyártott harmadik generációs Jimnyből származik, a kötelező kisebb módosításokkal. Kiforrott, bevált, istenített részegységek, csak a motor változott.
A Jimnyhez egyetlen elérhető – és a típus európai „vesztét” okozó – motor másfél literes, négyhengeres, egyszerű láncvezérlésű, atmoszferikus, a szívóoldalon változó szelepvezérléssel, hosszában beépítve. 102 lóerős teljesítménye és 130 newtonméternyi forgatónyomatéka nem tűnik soknak, de aki az előző nemzedéket nekiküldte egy megmászhatatlannak tűnő emelkedőnek az 1,3-as, 82 lovas motorral, az tudja, hogy az sem ismert lehetetlent. Az utód is „rettenthetetlen”.
A sebességváltókar mögött „lapul” a terepváltó. Teljesen mechanikus szerkezet, erőből kell kapcsolni
Fotó: Pinti Attila
Azonban a szigorodó uniós normák már nem a hasonló, bizonyítottan tartós konstrukciójú, „magas” károsanyag-kibocsátású erőforrásokat, hanem a turbófeltöltős, sőt inkább hibrid rendszereket támogatják a személyautók esetében, így a Suzukinál keserű döntést kellett meghozzanak, ha nem akartak tetemes bírságot fizetni: kivonták a kereskedői hálózatból a típust. A lépés igazából érthető: a Jimny karakteréhez egyszerűen nem passzol egy hörgő-morgó háromhengeres, hibridrendszerrel megtolt motor.
A Jimny „alaphelyzetben” hátsókerék-hajtású, a régi, belevaló terepjárókat idéző sebességváltó mögötti terepváltókarral választható ki az összkerékhajtás. Isteni érzés, ahogy a kart erőből eltolva egymáshoz kapcsolódnak az egységek. Mechanikus diffizár hiányában a nyomatékátvitelt az ESP szabályozza, mesterien. Ahol pedig úgy érezzük, áthatolhatatlan akadállyal állunk szemben, jöhet a felező.
A másfél literes szívó benzinest hosszában építették a motortérbe – a BMW-sek is tudják, hogy a hátsókerék-hajtáshoz ez passzol jobban
Fotó: Pinti Attila
Szinte már követeli a kemény helyszíneket az elöl 37, hátul 49 fokos terepszög, ráadásul a 2,25 méteres tengelytáv és a 21 centis szabad hasmagasság 28 fokos rámpaszöggel örvendeztet. 1135 kilogrammos önsúly mellett. Elképesztő helyeken képes túlverekednie magát.
Ha belegondolunk, hogy a Jimny hossza szinte megegyezik a Daewoo Matizéval, nehéz elhinni, hogy a hátul utazóknak nem kell a nyakukba venniük a lábukat. Sőt, meglepően sok a hely, igaz, ennek következménye, hogy csomagtérről igazából nem beszélhetünk – a hátsó ülések mögött még jelképesnek is csak jóindulattal nevezhető 85 liternyi hely marad. A síkba dönthető ülésekkel 377 literre növelhető a hely – ennyiből kell majd gazdálkodni a haszongépjárműként érkező Jimnyknél is.
Kevésnek tűnik a hátsó tér, pedig nem passzentos
Fotó: Pinti Attila
A harmadik ajtó mellesleg zseniális és elbaltázott is egyben: már kívülről is sejtetik a jókora zsanérok, hogy oldalra nyílik a pótkereket is tartalmazó, gázteleszkóppal megtoldott ajtó, mivel azonban a Jimnyt kizárólag Japánban gyártották, így balról jobbra tárható ki, ami nem épp optimális, ha a menetirányunk szerint, az út szélén megállva szeretnénk bepakolni.
Aki divatos kiegészítőként, városi vagányként szeretne magának Jimnyt, gondolja át. Ez az autó nem egy retróforma mögé bújtatott SUV: aszfalton nem kényelmes, a rugózás brutális, kanyarokban nagyot dől, az óránként nyolcvan kilométeres sebesség pedig legalább száznegyvennek tűnik – igaz, a vájt fülű autóbolondok ilyenkor is imádni fogják a hatalmas oldalfalú gumik surrogásával vegyülő, hajtáslánc irányából érkező mechanikus zajokat. A beltér modern, és a felszereltség is kimagasló: a Swiftből érkezett a multifunkcionális kormánykerék (bár nem laposítva), a központi érintőkijelző és a klímavezérlő, továbbá az országúti közlekedéshez segítséget nyúlt a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer és a táblafelismerő, illetve a kényelmet szolgálja a két fűthető első ülés és a hangulatvilágítás.
– ezekre ugyanis nem vonatkoznak a környezetvédelmi korlátozások. Rengetegen várják – minden bizonnyal olyanok is, akik vele fogják először megtapasztalni az igazi terepjárózás semmihez nem hasonlítható élményét.
A tesztautót a Hinode Car Expert csíkszeredai kirendeltsége bocsátotta rendelkezésünkre (Hargita utca 120., hinode.ro).
| 1.5 (1462 cm³) | Gyári adatok |
| Teljesítmény (6000 fordulat/percnél) | 76kW/102 LE |
| Forgatónyomaték (4000 fordulat/percnél) | 130 Nm |
| Végsebesség | 145 km/óra |
| Sebességváltó | ötfokozatú kézi |
| Szén-dioxid kibocsátás | 178 g/km |
| Üzemanyag-fogyasztás (város/városon kívül/vegyes) | 7,7/6,2/6,8 liter |
| Hosszúság/Szélesség/Magasság | 3645/1645/1720 mm |
| Tengelytáv | 2250 mm |
| Csomagtér | 85–377 liter |
| Üzemanyagtartály | 40 liter |
| Önsúly/Megengedett össztömeg | 1135/1435 kg |
| Abroncsméret | 195/80R15 |
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!