Sikerre ítélve: micsoda, és kiket érint a kapunyitási pánik?

– magyarázta Gergely Orsolya.

Mint mondta, a kapunyitási pánik egyfajta megtorpanás. Amikor azt látja egy fiatal felnőtt a közösségi médiában, hogy a volt osztálytársa már ügyvezető igazgató, a másiknak pedig már három gyereke van, a harmadik pedig egy egzotikus szigeten nyaral, és ő maga még semmit nem ért el, párja sincs, még a Fekete-tenger partjára sem jut el, így szorongani kezd. Mindez pedig megtorpanást eredményez, hogy vajon jó úton halad az élete, vagy egyáltalán merre induljon el.

„Ez egy egyéni küzdelem és egy egyéni harc, egyénileg kell ezt végig vinni és megküzdeni vele. Mi, a felnőtt társadalom is felelősek vagyunk ezért. Nagyon sokat tehetünk közösségi szinten, hogy ezek a dolgok kevésbé legyenek nyomasztók és megtorpanást okozók. Például engedjük be a fiatalokat sokféle munkahelyre. Ne vegyük rossz néven, ha egy-két év után otthagyják a szerintünk álommunkahelyet, merthogy lehet, hogy ők ezt egy fázisnak élték meg, és tovább szeretnének lépni. Egy kétségekkel teli időszak ez számukra. A szüleinket, nagyszüleinket nem érintette ez a kapunyitási pánik, csak az elmúlt harminc évben beszélünk posztadolaszcenciáról, beékelődött fiatal felnőttkorról.”

Kit érint?

A kapunyitási pánik többnyire a 18–30 év közöttieket, köztük is a közép- és felsőosztálybeli fiatalokat érinti. „Hiába kérik számon a fiatal generáció tagjaitól, hogy keressenek már egy rendes állást.

– fogalmazott Gergely Orsolya. Kihangsúlyozta: ma már nem ilyen típusú a munkaerőpiac, sokkal gyorsabban változik, sokkal több kihívást okoz, gyorsabban, öt-tíz évente kell új dolgokat megtanulni. „Ilyenformán megérthetjük, hogy nem könnyű döntéseket hozni, mert folyamatosan az zúdul ránk a közösségi médiából, hogy valakinek nagy sikere lett. Ugyanakkor a szülőknél is nagyobb sikerre van ítélve ez a generáció, mert ezt hallja a fiatal a szüleitől: »nekünk eszközünk se volt, pénzünk se volt, egyetemi diplománk se volt, autónk se volt stb. Nektek ez mind megvan, akkor tessék már élni vele, és tessék már sikeres lenni, valamit felmutatni«.”

A leválási dimenziók

A leválást nem feltétlenül segítik az intézmények, a közösség, a család. Ha nagyon költséges külön lakásba költöznie a fiatalnak, az anyagi leválás nem történik meg, a családi házból való elköltözés kitolódik. A leválás lehet több ütemű és részleges, ha a szülő segíti a fiatalt. Ha függőségi viszonyban van, akkor a leválás nem történt meg. Akkor beszélhetünk leválásról, ha a fiatal tud önállóan háztartást vezetni, van jövedelme és saját maga hozza a jövőjére vonatkozó döntéseket. A leválás lehet időben késleltetett, amikor a szülő mondja azt, hogy maradjon még a fiatal otthon, mert ott nem kell közköltséget fizetnie. A részleges leválás, hogy elköltözik otthonról, de a szülők még beleszólnak a döntéseibe. A fokozatos leválás pedig az, amikor megtörténik a jogi leválás 18 éves korban, majd anyagi szempontból is. A reverzibilis leválás pedig azt jelenti, hogy a fiatal elköltözik, megpróbálja önállóan élni az életét, nem jön össze, és visszatér a szülői házba.

Tudunk-e megértést és bizalmat tanúsítani irányukba? Mert ha igen, akkor könnyebb lesz ebből a korszakból kilépni, és könnyebb lesz túlélni.”