
Míg a Yaris izgalmas formatervű kisautóként hódított, a jóval nagyobb Auris belefakult a forgalomba
Fotó: Pinti Attila
Megosztotta az európai célközönséget, hogy a végtelenül népszerű Corolla csapotthátú változatát 2006-ban nem csak hogy átkeresztelték, hanem igyekeztek elkülöníteni is a szedánoktól. Az Auris megpróbált a kategória üdvöskéje lenni, de ez csak egy kis részben sikerült neki.
2020. július 17., 16:572020. július 17., 16:57
2020. július 17., 17:002020. július 17., 17:00
Brutálisan erős mezőnybe – VW Golf, BMW 1-es széria, Ford Focus, Opel Astra – csöppent az Auris az első generáció megjelenésekor: a kétezres évek elején a nyugati családok második autójaként szolgáltak a hasonló méretű ötajtós járművek, ráadásul a Toyotának az alsó-középkategóriás típusával azt a Corollát kellett volna ha nem is felülmúlnia, de egy szintre kerülni vele, ami addig világszerte brillírozott.
Az „aranyos” nevű Toyota több rendhagyó megoldással szeretett volna borsot törni a konkurencia orra alá, néhány ezek közül kifejezetten előnyére is vált – ilyen például a kimagaslóan tágas beltér. Az úgynevezett „lebegő” középkonzol és az Optitron névre keresztelt műszerfal már inkább látványelemként szolgált, mint hasznos részegység. A felfüggesztés és az összeszerelési minőség viszont jóval átlagon felülinek bizonyult – pedig az Auris többnyire kemény fekete műanyagokból építkezik belül.
Széles, lebegő középkonzol. Látványos, de sokat elvesz a lábtérből
Fotó: Pinti Attila
Az ötajtós, Yaris fölé pozicionált típus sok hasonlóságot mutat a városi kisautóval, noha kevésbé karakteres külsőt sikerült rajzolni neki. Az összhatás teljesen semleges, az Auris a legkevésbé sem hivalkodó, a forgalomban észre sem vehető – főleg szürke színben. Ezt a semlegességet eléggé ellensúlyozza viszont a beltér, amelyet már valószínűleg kreatívabb tervezők állítottak össze. A már említett Optitron-műszerfalat annak idején világújdonságként és -szenzációként reklámozták szerte a világon, holott igazából mindössze annyiról van szó, hogy a két fő kijelző – a fordulatszám- és sebességmérő – mutatója egy belső kör mögül „bukkan elő”, a belső körben pedig a különböző visszajelzők – üzemanyagszint, vízhőfokmérő, megtett távolság, idő, hőmérséklet – kaptak helyet. Kétségkívül látványos, de nem szenzációs.
A másik érdekesség az ívelt, „lebegő” középkonzol, rajta a magasra helyezett, már-már kisbuszokat idéző váltókulisszával, azon pedig az egyébként rendkívül kényelmes, a tesztautó által megtett 130 ezer kilométer után is utánozhatatlanul precíz váltókarral. Az ívelt konzolon kapott helyet a rendhagyó kézifékkar is.
Optitron. A rendhagyóként reklámozott műszerfalnak az elnevezése is fantáziadúsabb, mint az elrendezése
Fotó: Pinti Attila
Noha látványra szép, a lebegő konzol fő előnyét – a váltókar alatt egy tárolórekeszként funkcionáló üreg található – nem sikerült az Aurisnak kihasználnia. Ennek oka, hogy maga a konzol meglehetősen széles, sokat elvesz a sofőr jobb, illetve az első utas bal lábának teréből, másrészt az üreg nehezen megközelíthető. Cserébe legalább a kesztyűtartó kétfedelű, méretes, mindkét rész könnyen pakolható. A formai kuriózumokat a fekete ajtóborítást megtörő szürke vízszintes ajtóbehúzó- és nyitó koronázza meg, ez az elem tényleg nem csak mutatós, hanem praktikus is.
Noha három fejtámla jár hátul hozzá, inkább két személy fér el itt kényelmesen
Fotó: Pinti Attila
354 liter, ami 761-ig bővíthető. Átlagos értékek
Fotó: Pinti Attila
Az Auris két dologban mindenképp a riválisok fölé tudott emelkedni: hátsó helykínálatban és kényelemben. Az ülések keménysége tökéletes, az ülőlapok hossza is megfelelő, méretéhez képest pedig a hátsó ülések előtt is elég hely marad a térdeknek. Igazából négy személy szállítására alkalmas a Toyota, de rövidebb távra öt személy is nyugodtan „bepréselheti magát”. A csomagtér átlagos, 354 literes.
Az Aurishoz elérhető leggyengébb benzinmotor az 1,4-es, négyhengeres, hengerenként négyszelepes, intelligensen változó, elektrohidraulikus szelepvezérlésű, 97 lóerős „aggregát”, 130 newtonméteres maximális forgatónyomatékkal. Az 1,32 tonna önsúlyú autóhoz meglepő módon bőven elég ez az erő – elsősorban azért, mert a kiforrott Toyota-technológia tényleg elsőrangúan teszi a dolgát.
Alacsony fordulattól szinte leszabályozásig lineárisan építi fel az erőt az 1,4-es benzinmotor
Fotó: Pinti Attila
A változó szelepvezérlésnek hála egészen alacsony fordulatszámtól munkára fogható, és a teljesítménymaximum eléréséhez szükséges hatezres percenkénti fordulatszámig végig lineárisan jön az erő. Az 1,4-es Auris motorja percenként kereken háromezret forog óránként száz kilométeres sebességnél, 3500-at 120-nál. A vége 170 km/óránál van. Noha a 13 másodperces százas „sprint” nem tűnik túl jó értéknek, a csapotthátú Toyota meglepően rugalmas.
Volt az Aurisnak egy „kellemetlen” hátránya, amikor a vásárlók pénzéért csatába indították: jobbára csak a toyotások márkahűsége tartotta felszínen az eladási számokat, azaz ha már volt a családban egy Corolla, Avensis, esetleg RAV4, akkor „anyuautónak” tökéletes választás volt az ötajtós modell. A riválisoktól azonban keveseket tudott átcsábítani – ami, valljuk be, részben a kockáztatásmentes formaterv rovására írható, elvégre elég sok olyan, az Aurisnál mérföldekkel pocsékabb konkurensről tudunk, amelyeket a külalakja adott el. A mérsékelt sikernek ára volt: a Toyota nyugdíjazta a típusnevet, az új generációnál már a hatchback-kivitelek is Corolla név alatt futnak – igaz, ezek már más világot képviselnek.
| Gyári adatok | 1.4 VVT-i (1398 cm³) |
| Teljesítmény (6000 fordulat/percnél) | 71 kW/97 LE |
| Forgatónyomaték (4400 fordulat/percnél) | 130 Nm |
| Gyorsulás (0–100 km/óra) | 13,0 mp |
| Végsebesség | 170 km/óra |
| Szén-dioxid kibocsátás | 163 g/km |
| Sebességváltó | ötfokozatú kézi |
| Hosszúság/Szélesség/Magasság | 4220/1760/1515 mm |
| Tengelytáv | 2600 mm |
| Nyomtáv (elöl/hátul) | 1524/1522 mm |
| Fordulókör | 10,2 méter |
| Csomagtér | 354–761 liter |
| Üzemanyagtartály | 55 liter |
| Abroncsméret | 195/65R15 |
| Önsúly/Megengedett össztömeg | 1320/1720 kg |
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
szóljon hozzá!