Országház Ditróban: Mezei Imre lenyűgöző makettje

„Szeretek ezzel foglalkozni, noha ebből nekem semmilyen hasznom nem származik. Olyan mint amikor az ember azt mondja, hogy nem akar táncolni, és mégis jár a lába. Mivel csodálom ezeket az épületeket, megpróbáltam mini változatban elkészíteni őket” – magyarázza, amikor a virágokkal díszített udvaron leülünk. Elmeséli, felvételek alapján dolgozott, rengeteg fotót megnézett először a templomról, majd később az Országházról, hogy minél hitelesebb legyen a végeredmény. És az tényleg lélegzetelállító.

Családi összefogás eredménye

Az Országház nyolc hónap alatt készült el, ebből két hónapot tulajdonképpen a makett végleges helyének az előkészítése vett igénybe, hiszen a hatalmas szerkezetet ennek megfelelő teherbírású asztalra kellett tennie, illetve rendezni kellett a terepet. „Magán a maketten hat hónapig dolgoztam, fóliából készítettem egy sátrat is fölé, és télen sem álltam le a munkával. Fémlemezekből készült el a szerkezet, közel hétszáz kis ablak van rajta, összsúlya két mázsa. Az, hogy a végleges helyére került, még nem jelenti azt, hogy készen is van, még itt-ott javítgatni, szépítgetni kell, és egy tetőszerkezetre is szükség lesz, hogy védje az időjárás viszontagságaitól” – magyarázza, amint körbesétáljuk az udvar ékességét. Fémlemezekkel dolgozott, ezeket vágta, csiszolta, hegesztette, majd festett. Nehéz volt – ismeri el.

„Miután hozzáláttam, egyszer egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy mi lesz, ha képtelen leszek ezt végigcsinálni. Kértem az Istent, hogy segítsen, és sikerült. Mindent az én egyszerű, hagyományos szerszámaimmal csináltam, itt minden kétkezi munka eredménye” – jegyzi meg. Kétségtelenül türelmes típus, látszik, minden apró részlet aprólékosan ki van dolgozva. A türelem fontos – fűzi hozzá, „itt nem lehet sem kapkodva, sem idegesen dolgozni, s azt sem lehet, hogy valaminek nekifogok s félredobom, hogy majd egyszer folytatom”.

Elfoglalta a veteményesem egy részét – mondja nevetve az édesanyja, de persze hogy nem bánja, büszke a fiára és annak munkájára. Csillogó szemekkel mesélik, hogy augusztus 20-án, akárcsak Budapesten, Ditróban is piros-fehér-zöld színekben pompázott az Országháza. Egyébként mindkét makett épp ötvenszer kisebb, mint az eredeti épület. Egyelőre fel sem merül annak lehetősége, hogy a maketteket máshová szállítsák, Imre nem szívesen válna meg tőlük, ezeknek folyamatosan gondját kell viselni, meg hát az esetleges rongálástól is félti. „Volt, aki azt mondta jó lenne valahová elvinni, kiállítani. Nem nem, maradjon meg ez Ditrónak. Én nem akarom eladni sem. Persze, hogy jól fog a pénz mindig, de a pénz jön és megy, ennek pedig maradnia kell. Amikor az aranykupolát készítettem, kiírtam egy posztban a legnagyobb közösségi médiában, hogy kész, nem csinálom tovább. De igazából nem is gondoltam így, csak kíváncsi voltam, mit mondanak az emberek, egyáltalán érdekli-e őket, amit én csinálok.

„Jólesik a visszajelzés, nem is gondoltam volna, hogy ilyen sok embernek megtetszik. Rengetegen keresnek, érdeklődnek, hogy hol találnak meg. Összefogott a család, a testvéreim, mert minden kelléket magunk teremtettünk elő. Ha nem állnak mellém, nem sikerült volna, és én ezért nagyon hálás vagyok” – mondja.

Imre nem szűkölködik a tervekben, vannak még nagy álmai. Például a vajdahunyadi vár makettjének az elkészítése. „Réges-régen az Országház ajándékozott két hatalmas csillárt a ditrói nagytemplomnak, és úgy gondolom,