
Csak Gyergyószentmiklóson élő hagyomány: vörös köpönyegesek
Fotó: Balázs Katalin
Mikor is telepedtek le az örmények Erdélyben, és hányan lehetnek ma az ők leszármazottjaik? Mit tartanak kezükben a vörös köpönyegesek? Hogyan maradnak meg egy nemzet gyökerei távol az őshazától, elveszítve az anyanyelvet? Magyari-Sáska Zsolt egyetemi adjunktustól tudtuk meg.
2018. január 05., 16:022018. január 05., 16:02
2018. január 06., 14:392018. január 06., 14:39
Gyergyószentmiklósnak előnyére válik a kulturális többszínűség. Többletenergiát ad, a települést vonzóbbá, a benne élőket toleránsabbá teszi. A sokszínűség az örménység ittlétéből is adódik, de mi a csodáért jöttek ide? – tette fel a kérdést Magyari-Sáska Zsolt, olyan ismereteket osztva meg az örmény közösségről a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán tartott előadáson, amelyek minden erdélyi tudatában jó, ha jelen vannak.
A Kaukázus vidékén egykor egy nagy örmény őshaza létezett Ani nevezetű fővárosával, az ezeregy templom városával. A 11. századtól a szeldzsuk törökök támadása kényszerítette menekülésre a lakosságot. A Krím-félsziget volt az első megálló, de nyomukban a török hódítókkal az örmények továbbindulásra kényszerültek. Voltak, akik Moldvában, mások Lengyelországban állapodtak meg.
A 14. században vagyunk, a kereskedő népség saját érdekében megtalálja a közös hangot a moldvaiakkal, csakhogy a török előre tör, ráadásul az örménység vezetői olyan fejedelmet támogatnak, akit nem kellene, így újra menekülésre kényszerülnek. Erdélybe érnek, Beszterce, Gyergyó, Csíkszépvíz és Kanta lesz az új otthonuk. A besztercei szászokkal nem tudnak szót érteni, így tovább vándorolnak, létrehozva az egyetlen örmény alapítású várost, Szamosújvárt. A kantaiak az akkori Ebesfalvára, mai Erzsébetvárosra kerülnek. Ebesfalvi származású az az I. Apafi Mihály fejedelem, aki kiváltságlevelet, erdélyi letelepedési engedélyt ad az örménységnek. A Csíkszépvízre, Gyergyóba telepedettek nem vándorolnak tovább, bár dokumentumok támasztják alá, hogy még egy emberöltő múlva sem biztos ebben a maroknyi gyergyói közösség.
Magyari-Sáska Zsolt
Fotó: Balázs Katalin
Ennek ellenére azt láthatjuk, hogy
a temetőt pedig úgy gondozzák, hogy az innen elszármazottak hazaérkezve könnyűszerrel rálelhessenek felmenőik nyughelyére. A ma itt élő örmény gyökerűek többsége sosem járt az őshazában, nem ismeri az örmény nyelvet, de kórus énekli az örmény himnuszt, többen a Miatyánkot is tudják örményül. Nem felejtik, honnan jöttek, őrzik a különleges gasztronómiájukat, és összetartja őket az egyház. Erdély legnagyobb lélekszámú örmény közössége található Gyergyószentmiklóson. Magyari-Sáska Zsolt egyetemi adjunktus az örmény közösség tagjaként és kutatójaként osztott meg részleteket a székelyek számára még mindig nem szokványos egyházi ünnepekről, a liturgiáról, vörös köpönyegesekről.
A kereskedő örmények már 1607-től – amikor Szentmiklós vásárjogot kap –„ismerkedtek” e településsel. 1637-ből van olyan írásos emlék, amelyik már letelepedésről szól, és ugyanez az évszám olvasható a templomkert bejáratán: Ferencz György ekkor alapította meg itt az idegenek temetőjét, ide már örmények is kerültek, kis fakápolna is épült. Az örmények az első liturgikus cselekményeket házaknál tartották, majd ebbe a fakápolnába „költöztek át”, a mai szenteltvíztartó és keresztelőkút feltételezhetően még innen került át a templomba.
A gyergyószentmiklósi örmény-katolikus templom
Fotó: Balázs Katalin
A templom 1733-ban épült fel, és amint az előadó elmondta, minden közösség megtartó ereje az istenháza. „Így volt, reménykedem, hogy így lesz ez a továbbiakban is.” Erdélyben öt örmény templom épült – ebből Szamosújváron kettő –, méretét tekintve a szentmiklósi a harmadik, díszítését tekintve viszont a legszebb jelzőt érdemli ki.
Az örmény az első keresztény nemzet, 301-ben Világosító Szent Gergely volt az, aki az örménységet keresztény hitre térítette. Gyergyószentmiklósra is az apostoli vagy gregorián hitüket hozták, amelyik eltér a katolikus hittől, az 1700-as évek elejére azonban áttértek a katolikus hitre, mert „a realitás ezt kívánta meg, így lehetett jól érvényesülni. Ez az áttérés viszont a hétköznapi ember számára hitbeli szempontból semmi változást nem jelentett: ugyanúgy tartották a vallási szokásaikat, ugyanolyan maradt a liturgiájuk.”
A liturgikus füzetben pedig az egyik oldalon magyarul, a másikon fonetikus örmény kiejtéssel volt még nemrég a szöveg, a 2016-ban kiadott, szentmise rendjét leíró füzetbe a magyar nyelvű szöveg mellé bekerültek a kották. „Úgy gondolom, csak az elmúlt évtizedben tudatosult az örmény közösségben, mennyire fontos az, hogy énekelt szentmisén vegyenek részt, őrizve a keleties hangulatot. Büszkék lehetünk arra, hogy van örmény egyházi kórus is Gyergyószentmiklóson” – fogalmazott Magyari-Sáska Zsolt.
Nem kell ahhoz örmény szertartású szentmisén részt venni, hogy tudjunk a vörös köpönyegesekről. Látjuk őket körmenetek alkalmával és számos helyen, tavaly a csíksomlyói pünkösdi búcsún is ők vezették a körmenetet. Sokan úgy gondolják, olyan hagyományőrzők, akik a háborús időkre emlékeztetnek, mikor az őshazában az örmények török betöréstől tartva, fegyverrel őrizték a papjukat és híveket. Az előadásból azonban más derült ki.
A kezdet kezdetén Gyergyószentmiklóson a legényegylet tagjai vehették fel a vörös köpönyeget, de nem testőrök voltak annak ellenére, hogy a szájhagyomány ezt tartja. Vélhetőleg egy liturgikus hagyomány profanizálódott: az örményországi örmény liturgiában ezek a férfiak diakónusok, oltárszolgák voltak, mai szóhasználattal ministránsoknak neveznénk. Számuk változott, lehettek ketten, négyen, ma heten vannak itt, Szentmiklóson, az egyetlen olyan helyen, ahol a múlt ebben a formában maradt meg.
A gyergyószentmiklósi közösség a legnagyobb az erdélyi örmény közösségek közül, a temploma a legdíszesebb, működik örmény kórus, itt vannak csak vörös köpönyegesek... nem csoda tehát, ha az itt élő örmény gyökerűek büszkék származásukra, gyakorolják hitüket, és ez megtartó erejű számukra.
Festett üvegablak a gyergyószentmiklósi örmény templomból
Fotó: Balázs Katalin
Magyari-Sáska Zsolt úgy fogalmazott: „Minden nemzetnek kell legyen múltja. Azt érdemes tisztelni, nem szabad eltúlozni, de a lelke mélyén mindenkinek tudnia kell, mi az, ami ténylegesen érték, és amit ő tovább tud vinni, adni. Ilyen érték számunkra a templom, a közösség.”
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink? – többek között ezekről is szó esett a Gasztrorégió – hagyományos gyümölcsészet és gyógynövénykultúra című ismeretterjesztő szakmai napon.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
Amikor a mézeskalács illata belengi az otthonainkat, érezzük, hogy közeleg az ünnep. Nálatok sincs karácsony mézeskalács nélkül? Mutasd meg a mézeskalács-remekművedet, és nyerj!
A téli madáretetés nemcsak közvetlen táplálék kihelyezésével történhet. Többféle módon is kedveskedhetünk a madaraknak a kihívásokkal teli keményebb téli időszakban, ezeket az alternatív lehetőségeket fogjuk bemutatni.
szóljon hozzá!