
Készül az egyedi Máza fakalapács
Fotó: Pinti Attila
Úgy érzi, a vérében van a fával való munka, hiszen mindkét nagyapja asztalos volt, s bizony az édesapja sem vallott szégyent, amikor a fa megmunkálására került sor. Kisgyerekként érdekelte is az asztalosság, el is tanulta a szakma csínját-bínját az öregektől, így mára, amikor a járvány kényszerpihenőre küldte, a hobbija kerülhetett előtérbe. Lőrincz Sándor egyedi fajátékok készítésébe kezdett a legkisebbek legnagyobb örömére.
2021. február 03., 19:052021. február 03., 19:05
„Hosszú évek óta közöm van a fához. Nincs asztalos végzettségem, de nagyon szeretek a fával dolgozni. Az a nagyapám, akivel egy udvaron laktunk régen, nagyok sok mindent készített nekünk. Kicsi gyermek voltam, amikor kaptam tőle egy fa játékot, egy fakalapácsot, amely az ő fantáziájának a szüleménye volt, ő találta ki, korábban nem is létezett. Úgy tizenöt-húsz éve régi Filisként ezt a darabot elvittem a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának egy, régi fajátékokat bemutató kiállítására. Nagyon tetszett mindenkinek a kalapács, sokáig ki is volt állítva, aztán odalett. Valakinek nagyon megtetszhetett. Azóta nincs meg. Mi igazság szerint vendéglátásban dolgozunk, ám tavasszal jött a járvány, megfosztott a munkánktól, de jó volt, hogy olyan dolgokkal tudtam foglalkozni, amivel régóta akarok, csak nem volt rá idő” – meséli a szentegyházi Lőrincz Sándor.
És így jött el az ideje a barkácsolásnak. Amint a ház körül minden, korábban elhalasztott munkájának a végére pont került, fiai, a három és fél éves Máté, valamint a fél éves Zalán legnagyobb örömére készített hintát, libikókát, kis méretű várat, mindezt természetesen fából.
Persze nem csak saját gyerekeinek tetszettek a játékszerek – jegyzi meg mosolyogva –, hanem a szomszéd gyerekeknek is, így ki-ki került a műhelyből hol egy fa autó, hol egy kicsi fa hegedű. „Decemberben jutott eszembe a nagyapám által készített kalapács, de mivel tudtam, hogy még egy ilyen nincs, hiszen a sajátom is elveszett, emlékezetből csináltam én is egyet. Úgy éreztem, hogy tovább kell adjam a fiaimnak. Szívem legkedvesebb fajátékát új köntösben alkottam újra. Elismerem, az első nem lett olyan szép, de működött. S mivel nagyon tetszett mindenkinek, a fiam nagyon szeretett vele játszani, hát nekiálltam s finomítottam, szépítettem rajta még egy kicsit, így aztán már olyanokat készítettem, amelyek már szépek is voltak. A gyerekeknek nagyon tetszik. Én nagyon kíváncsi voltam, hogy mit szólnak hozzá az emberek. A Karácsonyi Kavalkádon be is mutattam, sőt mindegyik kalapácshoz még egy mesét is csatoltunk. Mindenkinek tetszett, ez pedig még jobban meghozta a kedvem” – meséli lelkesen, miközben mutatja is az érdekes fakalapácsot.
Minden darab egyedi
Fotó: Pinti Attila
Tulajdonképpen ez egy komplex szerkezet, amelyhez két kalapács és egy üllő tartozik, összhangban vannak egymással, mozgathatók az alkatrészek, teljes mértékben fából készült, nincs benne még csavar sem.
Az a másik érdekessége, hogy valamilyen szinten fejlesztő jellege is van, a gyermek két keze felváltva mozog, de ugyanakkor a ritmusérzéket is fejleszti. Érdekes, mert volt olyan gyerek is, aki elsőre nem tudta használni a kalapácsot. A fúvószenekarban dobos volt a nagyapám, én pedig mindig ütögettem a dobját, valószínűleg innen született meg az ötlet, hogy nekem ezt a különleges szerkezetű kalapácsot elkészítse. Én most két, egy kisebb és egy nagyobb méretben készítem” – magyarázza.
Ebben a műhelyben minden kézzel készül – mondja Lőrincz Sándor
Fotó: Pinti Attila
Érdekessége a játéknak, hogy annak függvényében, hogy milyen fából készülnek a kalapácsok és az üllő, változik az általuk kiadott hang is. Sándor fenyőből, bükkből, cserefából készíti, de tulajdonképpen olyan fából dolgozik, amilyen éppen a keze ügyébe kerül.
Vannak még tervei – fűzi hozzá. Nagyapjától még kisgyerekként kapott további saját készítésű játékokat, így például egy kifutón lépegető kacsát, ezt is emlékezetből kénytelen a későbbiekben elkészíteni. Aztán mutatja, hogy most éppen min is dolgozik: egy kis méretű szekér készül a műhelyben, szintén a gyerekek legnagyobb boldogságára, hiszen ebbe a szekérbe két gyermek is beleülhet, csak akadjon felnőtt, aki húzza.
A járványhelyzet kedvezett a barkácsolásnak. Meg is van az eredménye
Fotó: Pinti Attila
De kikerül innen kis asztal székekkel és egyéb fa játékszer is. Ez az alap, innen szeretne fejlődni – jegyzi meg, miközben büszkén mutatja, a műhelyben a munkapad, a régi rámás fűrészek még a nagyapjáé voltak.
„Minden darab kézzel készül, ezt nem lehet sorozatban csinálni.. Kézműves termék a javából, nem a sorozat műanyagjátékokkal ér fel. Ebben persze az is benne van, hogy lehet egyik egy milliméterrel hosszabb vagy vastagabb, nem teljesen egyformák. Jó látni, hogy a régi játék is ugyanúgy örömet tud okozni a ma gyermekének, mint egykoron. Nekem nagyapámmal nagyon jó volt a kapcsolatom mindig, szerettem ott lenni mellette, biztos vagyok abban, hogy most büszke rám”.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!