Magyarok, „őshaza” – amit Csoma Sándor nem fedezhetett fel

Imre Zoltánnak bejárása van ehhez a rinpocséhoz, ahogy fogalmazott: kutatóként, de nem csak, gyakorló bönpoként is, annak érdekében, hogy behatóbban megismerje ezt a vallást. Az évek folyamán a bön szerzetesekkel kiépített jó viszonyának köszönhetően elérte, hogy meghívták magukhoz. Ami nagy szó: az elmúlt évszázadok alatt a bön vallás gyakorlói igencsak zárt közösségekben élik meg hitüket, amelyek létezéséről is alig tud a világ, nemhogy kutatni lehessen hagyományaikat. Bevallása szerint gyakorlatilag Imre Zoltán az egyetlen magyar akadémiai kutató, aki tudományos igényességgel foglalkozik ezzel a témával. Más nemzetiségű kutatók ugyan szintén érintik a bönpok témáját, de számukra ez csak egy a tibeti vallások közül. Imre Zoltánnak azonban van egy – hozzájuk képest – különleges kötődése hozzájuk. Hogy mi, az hamarosan kiderül.
A bönpok vallásukat 18 ezer évesnek tartják, tehát sokkal régebbinek, mint bármelyik más vallás a világon.

De nem került kapcsolatba, mivel ő egy, a kagyü iskolát képviselő lámával találkozott, aki nem mondta el neki, hogy ha még egy picit arrébb megy, akkor bönpókat is találna, akik akkor is egy igen zárt vallási közösséget alkottak. Annyit mondott neki ez a láma, hogy olyan varázsló-szerzetesek ezek, sámánok, akik fekete mágiával foglalkoznak, akik ráadásul egy másik Buddhát imádnak, ezért nem ajánlotta neki, hogy felkeresse őket. Csoma pedig hallgatott rá.
Ezért volt Csoma upgrade Imre Zoltán előadásának címe:

Imre Zoltán szerint ebből a Mura-vidékkel való egybehangzás nem véletlen, s a név második tagja sem véletlenül hasonlít a mai magyarból a tehénre. De látni a bönöknél tulipános csúccsal rendelkező sztúpákat, ami eltérő a Tibetben másképp szokásos buddhista vallási építményektől. Az édesanyák a gyerekeknek egy fehér szarvas üldözéséről szóló mesét mondanak. Ezeknél is meggyőzőbb bizonyíték azonban valamiféle távoli kapcsolatra a gyakran használt sajátos palmettaforma a díszítésekben, ami a honfoglaló magyarok tegezein, íjain is sűrűn megtalálható volt. Ezt a formát Imre Zoltán egy bön kolostorban látta viszont. De előfordulnak olyan indaszerű szimbólumok is ezekben a kolostorokban, amelyek a különböző magyar népviseletekben is használatosak. Nem hasonló szimbólumok, hanem ugyanazok – hangsúlyozta a kutató.

Ennél is megdöbbentőbb azonban a tokodi pecsételő története. Ezt a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában levő tárgyat az Esztergom-Komárom megyei település közelében egy római kori ásatás alatti rétegben találták egyéb ékszerekkel, kerámia-töredékekkel és csontokkal együtt, ami kizárja a római eredetet. Ezért szkíta tárgyként könyvelték el a múzeum tárolójában, a rajta található szimbólumokat dekorációként értelmezték. Imre Zoltán egy franciaországi, nemzetközi bön konferencia szervezőitől kapott felkérést arra, hogy tanulmányozza ezt a pecsételőt.

A kutató, ahogy meglátta a tárgyat, leesett az álla: azonnal felismerte, hogy a zsang-zsungi nyelv szimbólumai, írásjelei találhatóak rajta. Később ez bebizonyosodott. „Most már ki is tudom olvasni ezeket a szimbólumokat, s azt is tudom, hogy mire szolgált ez a pecsételő” – mutatott rá a kutató. A hely „tisztítására”, a gonosz elűzésére, varázslásra használhatták ezt a vaskorszakból származó kerámiatárgyat. A rajta található ugyanazon betűkkel van írva a katmandui – a közelmúltbeli földrengésben egyébként megrongálódott – Triten Norbutce kolostor gerendázatán egy mantra. De meghökkentő hasonlóság van a tokodi tárgy és Zsang-Zsung utolsó, 8. századi királyának pecsételője között is. A tokodi pecsételő ráadásul nem egyedi lelet, több helyről, például a mai Ukrajna területéről is került elő hasonló, egészen Közép-Ázsiáig.

A bön amúgy egyre inkább reneszánszát éli: Tibet Kína általi bekebelezését követően a hatvanas-hetvenes években másokhoz hasonlóan a bönpo szerzetesek is el kellett meneküljenek szülőföldjükről, s a világ számos pontjára viszik magukkal a vallás tanításait. Ugyanúgy, ahogy már valakik, akiket manapság a magyarság őseiként ismerünk, akár évezredekkel ezelőtt is megtehették.