Több mint harminc éve, hogy egy lakótelepi tömbház lakói szenteste összegyűlnek a lépcsőház előtt, és karácsonyi dalokat énekelnek. Az idén sem volt másképp, betartva a járványügyi szabályokat, köszöntötték egymást a szomszédok, és közösen énekeltek a családok – nagyszülők, szülők, gyermekek és unokák –, így ünnepelve a Megváltó születését.
2020. december 28., 17:552020. december 28., 17:55
Mindenki számára élmény
Fotó: Veres Nándor
Több mint harminc éve, hogy egy lakótelepi tömbház lakói szenteste összegyűlnek a lépcsőház előtt, és karácsonyi dalokat énekelnek. Az idén sem volt másképp, betartva a járványügyi szabályokat, köszöntötték egymást a szomszédok, és közösen énekeltek a családok – nagyszülők, szülők, gyermekek és unokák –, így ünnepelve a Megváltó születését.
2020. december 28., 17:552020. december 28., 17:55
Mindenki számára élmény
Fotó: Veres Nándor
December 24-én, este fél kilenckor hosszú évek óta megszólal a „hívó” zene az egyik csíkszeredai tömbház ablakából. A Tudor lakótelepi, Testvériség sugárúti tömbház lakói már tudják, miért is szól, már várják is minden évben, hogy miután felcsendül, gyertyával a kezükben lesiessenek a bejárat elé, amelyet már az adventi időszak elején fényfüzérrel díszítettek fel, a lépcsőházban pedig az angyal ekkorra már el is hozta a karácsonyfát. Miután mindenki összegyűlt, karácsonyi énekeket énekelnek, majd forralt bort, meleg teát, süteményt kínálnak körbe, beszélgetnek, a gyerekek angyalfiát kapnak, majd mindenki hazatér az otthonába ünnepelni, vagy készülődni az éjféli misére.
Ez a karácsonyi éneklés, amely mára már hagyománnyá vált, első alkalommal 1989 karácsonyán, az akkori események hatására, spontán módon kezdődött el – magyarázta Ambrus Éva, a tömbház egyik lakója. „A szomszédokkal lementünk a lépcsőház elé, az egyik ablak alatt volt egy fenyőfa, azt szaloncukorkával feldíszítették, és ott énekeltünk karácsonyi énekeket. Azután minden évben úgy, hogy különösebben nem kellett hívni senkit, ezt megismételtük. A szervezés később csupán annyiból állt, hogy meghatároztunk egy kezdési időpontot, hogy mindenki ehhez tudjon alkalmazkodni. Egyfajta városi hagyományt alakított ki a lépcsőház magának.”
A kicsik is belenőnek ebbe a hagyományba
Fotó: Veres Nándor
Aztán egyik évben, szintén spontán módon, forralt borral, meleg teával kínálták körbe egymást a szomszédok, egyik szomszédasszony kalácsot vitt, a másik mézespogácsát, volt, aki szaloncukrot a gyerekeknek. Az idei esztendőt kivéve ez is része lett a közös ünneplésnek.
– avatott be Ambrus Éva.
Hozzátette, az éneklés és ajándékozás után a lépcsőház öt családjában közösen folytatódott az ünneplés, hiszen ezután következett az, hogy egymáshoz elmentek kántálni. Ez az öt család aztán egymást is megajándékozta, de egy idő után annyira bővültek a családok, hogy már csak a gyerekeknek hozott ajándékot az angyal a karácsonyfák alá. Az idén a kántálás, ez a fajta közös ünneplés a járványhelyzet miatt elmaradt, de a tavaly mintegy harmincan kopogtattak be egyszerre egymáshoz.
A járvány sem akadályozhatta meg a harminc éve kialakult lakótelepi hagyományt
Fotó: Veres Nándor
A tömbház előtti éneklést viszont megtartották. „Jó közösségben vagyunk itt a lépcsőházban, és ez egy olyan eseménnyé nőtte ki magát, amelyet mindenki vár. Valamelyik évben, hogy még könnyebb, összehangoltabb legyen az éneklés, összeállítottunk egy repertoárt, az énekek szövegét pedig mindenki megkapta. Természetesen csak karácsonyi és szent énekeket énekelünk. És a gyerekeknek is adunk lehetőséget, hogy az óvodában, iskolában tanult karácsonyi verseket, énekeket ők is előadhatják. Már egy kicsi gyerekkórusunk is van. Húsz évvel ezelőtt a szomszédos lépcsőházakból is bekapcsolódtak, de most is, még ha nem is jönnek le, kikukucskálnak az ablakon, amikor megszólal a hívó zene, és elkezdünk énekelni. Nagyon szeretjük ezt a találkozást, egymás köszöntését, ezt a magunk örömére csináljuk” – összegzett Ambrus Éva.
Fotó: Veres Nándor
Áldott karácsony
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Felcsendül az ének
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Különös fénypontja a karácsonyestnek ez a találkozás
Fotó: Veres Nándor
Több generáció egymás mellett
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Vannak, akik minden évben így is ünnepelnek
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
A közös éneklés megerősíti az egymáshoz tartozást
Fotó: Veres Nándor
Továbbadják a lángot
Fotó: Veres Nándor
Az egész lépcsőház várja a szenteste ezen momentumát
Fotó: Veres Nándor
Saját repertoár szerint énekelnek
Fotó: Veres Nándor
Egy kisebb gyerekkórus is összeállt
Fotó: Veres Nándor
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!