Kiszálltak a taposómalomból, ma természetközeli életet élnek

A váltás folyamata

Az, hogy életformát váltanak, nem egyik napról a másikra meghozott döntés volt, mindkettőjük esetében évekig tartott a folyamat. Farkas Évában elmondása szerint tizenöt esztendeig érlelődött az a pillanat, ami elhozta a váltást. Ez idő alatt pályázatokat írt. Akkoriban érdekelte az, hogy a pénz hogyan mozgatja az embert, miért van ilyen nagy hatással ránk. Ezért végezte el a közgazdaságtant. Következett egy időszak, amikor ragyogott rá a nap, szerette, amit csinált. Azt mondja, akkoriban jó volt kitalálni, összeállítani, megírni a projekteket, jó volt együtt dolgozni a kollégákkal. Hogy ez hogyan és miért változott meg? Úgy gondolja, nem csak az ő meglátása, nem csak a szubjektív viszonya változott a pályázatíró szakmához, hanem maga a rendszer is.

– magyarázza az egykori pályázatíró, akinek onnantól kezdve már már nem volt érve a rendszerben maradásra, így nem is vállalt újabb munkákat. Később vált egyértelművé, hogy az az életforma, amit addig folytatott, életellenes. Az évek során megszűnt a kapcsolata az anyaggal, a normálissal, a természetessel, az élete tulajdonképpen –ahogy ő fogalmaz – élettelen volt. „Erre rájönni abban a helyzetben az ember nem tud, csak azt érzi, hogy belepusztul”  – magyarázta Farkas Éva. Azt is elmondta, amikor felhagyott munkájával, nem tudta, hogy mit fog dolgozni később. Földet vásároltak férjével, azzal a szándékkal, hogy építenek rá egy műhelyt, ahol hivatalosan lehet majd növényi eredetű termékeket készíteni. „Különböző akadályok miatt ez nem jött létre, és közben arra is rájöttem, hogy ugyanazt a mókuskereket építeném újra, mint amiből egyszer már kiléptem. Nem célom nekem a növényekből megélni. Nem akarom őket arra használni, hogy engem éltessenek, belőlük karriert csináljak. Persze, jól jön, hogyha valaki megvesz tőlem valamit, vagy ad érte valami mást” – mondta. A pénzről megjegyezte: „míg cégvezetőként dolgoztam, addig 10 ezer lejes napi gondjaim voltak, most 10 vagy 1 lejesek ezek a gondok. A gond minőségében ugyanaz, összegében viszont más. Ha ezt megtapasztalja az ember, rájön, hogy nincs jelentősége annak, hogy mennyi pénzért aggódik.”

Lehet alternatív kicsi világokat építeni

„Meg mertem hozni azt a döntést, hogy elmentem parasztnak. Hogy miért váltottam? Éreztem, hogy ez a mai világ elrugaszkodott a lét alapjától, a természettől. Márpedig valamennyien a természet gyermekei vagyunk, onnan vétettünk, és nagyon elidegenedtünk tőle ” – fogalmazott Bányász József. Úgy véli,

Mindaz, amit tálcán kínál ez a világ, a jólét, a kényelem, a luxus, vonzó és csábító, de nem igazán boldogít. Hogy hogyan zajlott nála a váltás folyamata, nem is tudja igazán megfogalmazni, mert nem voltak állomások. Érzések voltak, amelyeket egyre gyakrabban mert követni, miközben a ráció, az ész mindegyre visszahúzta.

A gazdasági motor, ami egy állandó növekedésre bazíroz egy olyan rendszerben, ami véges, az mind azt érzékelteti velünk, hogy nem jó dolog ez. Ez a rendszer még túl erős, és aki szembe megy vele, beletörik a bicskája. Viszont lehet alternatív, kicsi világokat építeni úgy, hogy nem azt követi az ember, amit diktál a politikai, a tanügyi rendszer, a média vagy a megélhetés kényszere, hanem azt, ami a szívében van. Mindenki érzi magában, hogy valamire született. Ha ezt meri csinálni, akkor megtalálja önmagát és mellékesen a megélhetését, életörömét, kényelmét is” – mutatott rá az újfalvi gazda.

A siker, a kudarc nézőpont kérdése

Beszélve a váltás előtti és az azt követő időszakban megélt életminőségről, Bányász József saját példájával magyarázta meg, csupán nézőpont kérdése, hogy a manapság sokat szajkózott sikert, illetve a kudarcot hogyan értékeli az ember. „Arról, hogy öt tehénnel és néhány borjúval bíbelődök – a mezőgazdasági vállalkozások, farmok, agrárlétesítmények tevékenységével összevetve – azt lehetne mondani, hogy hülyeség, nem gazdaságos, időszerűtlen. Én viszont be tudom bizonyítani, hogy az öt tehén után anyagilag is lehet egy olyan egyensúlyt biztosítani, ami a mindennapi betevőhöz kell. Tudom finanszírozni a gyermekeim számára a budapesti, illetve gödöllői egyetemi költségeket, és viszonylag magas életszínvonalon élünk. Tehát sikeres vagyok. Ugyanakkor vesztes is, mert leszálltam az igazgatói piedesztálról, és csak egy paraszt vagyok.

– fogalmazott.

Életminőségének megváltozásáról Farkas Éva a következőket mondta: „Nagyon intenzív szellemi munkát végeztem, ami egyfajta elszakadást jelentett a világtól. Amikor kiléptem az irodai létből, a rengeteg szenvedés volt az, amivel először találkoztam. Az alkoholista az iroda ajtajában, a hatgyerekes család a szomszédban, akiknek nincs tűzifájuk... Hol voltam én eddig, hogy ezeket nem láttam? Ezek nagyon fájóan szakadtak rám. A másik, ami a váltás után meglepett, az volt, hogy a baráti kapcsolatok, amik a közvetlen üzleti kapcsolatokból alakultak ki, meglepő gyorsasággal lenullázódtak, viszont a gyerekkori, a líceumi, egyetemista kori barátok szerepe hangsúlyosabb lett az életemben. Vagyis bizonyossá vált, hogy az érdek nélküli együttlétek sok év múlva is fontosak. A kislányom alig pár hetes volt, amikor én visszamentem dolgozni, édesanyám vigyázott rá. Most már állandóan együtt vagyunk. Ilyen módon is hatott rám a váltás.”