
Nem mindegy, milyen a városkép
Fotó: Haáz Vince
Sok városképi érték semmisült meg az utóbbi tíz-tizenöt évben Marosvásárhelyen, a leépülés folyamatos, főként amióta a homlokzatfelújítások és a hőszigetelő nyílászárócserék rohama utolérte a történeti épületállományt is – állítja Orbán János művészettörténész, a Marosvásárhely Műemléki Topográfiája projekt koordinátora. A program 2014-ben indult, a szakemberek közel kétszáz építészettörténeti szempontból jelentős emléket dokumentáltak. Létrehozták az adatbázist is, amely ezeknek az emlékeknek az adatlapjait fogja tartalmazni és amely a topographia.ro honlapon érhető el.
2018. május 10., 16:552018. május 10., 16:55
– Hány műemlék van Marosvásárhelyen?
– A hivatalos műemléklista 140-nél is több tételt számlál, ehhez járulnak a városképi együttesek. Ám az építészeti, városképi értékkel rendelkező épületek száma ennél azért jóval nagyobb, az egyik fontos törekvésünk, hogy ezekre is ráirányítsuk a figyelmet.
– Ez azt jelenti, hogy nincs rajta a listán valamennyi?
– Pontosan. Jogi értelemben az az épület műemlék, amelyet a romániai műemléklistára építészeti kvalitásai, művelődéstörténeti értéke alapján fölvettek. A városképi szempontból jelentős emlékek száma azonban sokkal nagyobb, ez a többlet pedig értelemszerűen nincs rajta a listán, sokszor indokoltan, hiszen önmagukban nem képviselnek kiemelkedő építészeti értéket, a városképet viszont éppúgy meghatározzák, mint védett társaik.
– Elvileg ezeket is védeni kellene, ez azt jelenti.
– Igen, ennek meg is vannak a lehetséges módozatai, hiszen benne vannak a történelmi belváros védett zónájában, ahol a beavatkozások helyi szinten engedélykötelesek.
Orbán János az egyik úttörője az épületek feltárásának
Fotó: Rédai Attila
– Az adatbázissal hol tartanak most?
– A Marosvásárhely Műemléki Topográfiája projekt keretében az elmúlt években sikerült csaknem kétszáz építészettörténeti szempontból jelentős emlék dokumentálását, az esetek többségében kutatását is elvégezni.
– Hányan dolgoznak ezen?
– Ez változó, mostanában általában egy időben ketten-hárman vagyunk aktívak. Olyan művészettörténészek végzik a munkát, akik nagy többségükben a Babeș–Bolyai Tudományegyetem művészettörténet tanszékén szereztek diplomát az utóbbi 10–15 évben.
– Nem csak feltérképezik, de kutatják is az épületeket. Ez pontosan mit jelent?
– A munka először is terepjárásból áll, ennek során dokumentáljuk, fotózzuk az épületet, megpróbálunk bejutni, amennyiben a tulajdonosok ezt lehetővé teszik, számbavesszük a belső értékeket, kályhákat, asztalos- és kovácsoltvas szerkezeteket, amennyiben léteznek. Ezt követi a levéltári kutatás, ami vagy szerencsével jár, vagy nem, a projekt keretén belül felhamozódott tapasztalat azonban általában eredményeket hoz. Utolsó fázisban készülnek el az adatlapok, amelyek a művészettörténeti leírást, illetve a történeti adatokat összesítve tartalmazzák.
A hivatalos műemléklista 140-nél is több tételt számlál, ehhez járulnak a városképi együttesek
Fotó: Haáz Vince
– Van ennek valamiféle előzménye, hasonló munkát végeztek más városokban?
– Ilyen mélységű feldolgozásról nincs tudomásom Erdélyben. Vannak műemléktopográfiák, de azok sokkal vázlatosabbak, inkább a számbavételre koncentráltak, itt a szász városainkat érdemes megemlíteni. Léteznek ellenben hasonló törekvések Magyarországon, Székesfehérvár topográfiája már elkészült, emellett Veszprémben, Egerben is zajlanak előrehaladott állapotban lévő munkálatok. A terepkutatás módszertana viszont adott volt, hiszen ezt évtizedek óta finomították a közelmúltban sikerrel kivégzett magyarországi műemlékvédelmi intézményekben, ennek bizonyos elemeit tehát onnan, a megboldogult Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól kölcsönöztük. A levéltári kutatás lehetőségei pedig mindig helyhez kötöttek, az adott anyagnak a lehetőségei és korlátai szabják meg, hogy mit lehet elérni. Ezt nekünk kellett kialakítani az utóbbi években.
– Hogyan történik az épületek kiválasztása?
– Történeti, művészettörténeti szempontok határozzák meg a feldolgozandó épületek körét.
A másik két szempontot, az építészeti kvalitást és a kronológiai határokat illetően meglehetősen szélesre tágítottuk a kört, az emlékek nagy száma így lassítja is a munkát. Mint már szó esett róla, igyekszünk nem csak a látványos emlékekre koncentrálni, próbáljuk dokumentálni a kisebb polgári lakóházakat is, amelyek sokkal kevesebb figyelmet kapnak és ebből kifolyólag sokkal veszélyeztetettebbek. Ezért húzódtunk ki a munkával a mellékutcákba, mint a Baross Gábor (Horea), a Kör (Cuza Vodă) vagy a Kossuth Lajos utca, ahol ez az emlékanyag számottevő.
– Az épületek védelem alá helyezése és megmentése is a céljaik közé tartozik?
– Hát nyilván ez is egy távlati cél, azt viszont látni kell, hogy
Itt kulcsszerepe van a műemlékvédelmi hatóságnak és a városi építészeti hivatalnak, amelyekkel sajnos nemigen sikerült gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani. A műemlékké nyilvánítás egy procedúra, ezt az érintett intézményeknek, a műemlékvédelmi igazgatóságnak kell bonyolítania és egy összetett dokumentáció elkészítését igényli, amelynek a mi munkánk csak egy részét képezi.
Pusztuló műemlékek rontják a városképet
Fotó: Haáz Vince
– Sok lakóházon kicserélték az ablakokat különböző színű és formájú hőszigetelő nyílászárókra. Állítólag a műemlék jellegű épületekre nem vonatkozik az a törvény, ami a műemlékekre…
– Mindaz, ami a történelmi belváros jól körülhatárolt védett területén belül van, már élvez egy alapszintű helyi védettséget. Tehát jogszabályi értelemben már itt sem cserélgetheti bárki a történeti nyílászárókat kedve szerint. Ez a legtágabb köre a védettségnek. Ezt követi a városképi jelentőségű együtteseken belüli védettség, ezek már a romániai műemléklistán is szerepelnek. A harmadik szint az egyedi műemlékek köre, ezen belül létezik B és A kategória. Hogy ezeket mennyire tartják tiszteletben, vagy az engedélyeztetés során milyen mértékben születnek műemléki szempontból kompetens döntések, az már egy teljesen más kérdés.
– Megsemmisült műemléki értékekről van tudomásuk az utóbbi időszakban?
– Hát hogyne. Sok városképi érték semmisült meg az utóbbi 10-15 évben, a leépülés folyamatos, főként amióta a homlokzatfelújítások és a hőszigetelő nyílászárócserék rohama utolérte a történeti épületállományt is. A legpusztítóbb hatása ennek talán épp az imént tárgyalt egyszintes polgárházak világában van.
Ilyen körülmények között én elég szkeptikus vagyok, nem látok a horizonton radikális változást, ezért is tartjuk fontosnak a dokumentálást és a még meglévő építészeti értékek számbavételét.
– A Görög-ház például?
– Az éppenséggel nem semmisült meg, azt „felújították”.
Hiába elmélkedünk mi ennél az asztalnál az épített örökségről, a perifériák egyszintes lakóházainak védelméről, meg effélékről, amikor 2018-ban a város szívében, a létező legforgalmasabb helyen megtörténhet egy kiemelt jelentőségű műemlékkel egy hasonló, minden képzeletet felülmúlóan dilettáns felújítás. Az eset annak a szélsőséges példája, hogy önmagában az engedélyeztetés nem elég semmire, alapvető fontosságú lenne a munkálatok nyomon követése.
– A városi építkezésekkel kapcsolatban szabályozás mennyire működik Marosvásárhelyen?
– Hát ennyire. A Görög-ház munkálatait helyi szinten tudtommal engedélyezték. A fentiekből is nyilvánvaló, hogy hiába létezik törvényi keret, szabályozás, ezeket be is kell tartatni, számon is kell kérni. Ezen túl pedig mindennek a fő kerékkötője az építészeti igényesség hiánya, ami kizárja azt, hogy az épített örökséggel kapcsolatos kérdések egyáltalán felmerüljenek, sokszor még az illetékesekben is – amíg ez így marad, addig nemigen van kiút.
A Görög-ház története a hazai műemlékvédelem szomorú karikatúrája
Fotó: Haáz Vince
– A kívülállókat, nem szakmabelieket mennyire érdekli a műemlékvédelem?
– A Műemléki Világnap alkalmából szervezett rendezvénysorozat épp arról győzött meg, hogy létezik érdeklődés: minden városnéző sétánkon részt vett 25-30 ember, ezen a térfélen úgy érzem, történnek pozitív változások. Ez fontos, hiszen társadalmi igény nélkül hosszú távon sok értelme aligha van a műemlékvédelemnek. De a kultúrafogyasztók mellett fontos lenne elérni, és főként érdekeltté tenni a műemléktulajdonosokat, felhívni a figyelmüket az építészeti értékekre, amelyek fölött rendelkeznek. Itt ismét az önkormányzat játszhatna kulcsszerepet, főként ha sikerülne egy működő támogatáspolitikát kidolgoznia a magántulajdonban lévő emlékek felújításának szakszerű mederben tartásához, a többletköltségek fedezéséhez.
A mézzel készített ételek világa messze túlmutat a süteményeken: a méz a savas, sós és fűszeres ízeket is kiegyensúlyozza, és karaktert ad a fogásoknak.
A boróka fűszeres ízű terméséről közismert, vidékünk hegyvidéki régióiban őshonos fajként jelentős állományokat alkot. Bemutatjuk, hogy a termésén túl mely részeit hasznosíthatjuk, és azt a sajátos biológiai tulajdonságát, amely különlegessé teszi.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink? – többek között ezekről is szó esett a Gasztrorégió – hagyományos gyümölcsészet és gyógynövénykultúra című ismeretterjesztő szakmai napon.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
szóljon hozzá!