Hogy a városkép ne semmisüljön meg

– Elvileg ezeket is védeni kellene, ez azt jelenti.
– Igen, ennek meg is vannak a lehetséges módozatai, hiszen benne vannak a történelmi belváros védett zónájában, ahol a beavatkozások helyi szinten engedélykötelesek.

– Hányan dolgoznak ezen?
– Ez változó, mostanában általában egy időben ketten-hárman vagyunk aktívak. Olyan  művészettörténészek végzik a munkát, akik nagy többségükben a Babeș–Bolyai Tudományegyetem művészettörténet tanszékén szereztek diplomát az utóbbi 10–15 évben.

– Nem csak feltérképezik, de kutatják is az épületeket. Ez pontosan mit jelent?
– A munka először is terepjárásból áll, ennek során dokumentáljuk, fotózzuk az épületet, megpróbálunk bejutni, amennyiben a tulajdonosok ezt lehetővé teszik, számbavesszük a belső értékeket, kályhákat, asztalos- és kovácsoltvas szerkezeteket, amennyiben léteznek. Ezt követi a levéltári kutatás, ami vagy szerencsével jár, vagy nem, a projekt keretén belül felhamozódott tapasztalat azonban általában eredményeket hoz. Utolsó fázisban készülnek el az adatlapok, amelyek a művészettörténeti leírást, illetve a történeti adatokat összesítve tartalmazzák.

A másik két szempontot, az építészeti kvalitást és a kronológiai határokat illetően meglehetősen szélesre tágítottuk a kört, az emlékek nagy száma így lassítja is a munkát. Mint már szó esett róla, igyekszünk nem csak a látványos emlékekre koncentrálni, próbáljuk dokumentálni a kisebb polgári lakóházakat is, amelyek sokkal kevesebb figyelmet kapnak és ebből kifolyólag sokkal veszélyeztetettebbek. Ezért húzódtunk ki a munkával a mellékutcákba, mint a Baross Gábor (Horea), a Kör (Cuza Vodă) vagy a Kossuth Lajos utca, ahol ez az emlékanyag számottevő.

– Az épületek védelem alá helyezése és megmentése is a céljaik közé tartozik?
– Hát nyilván ez is egy távlati cél, azt viszont látni kell, hogy

Itt kulcsszerepe van a műemlékvédelmi hatóságnak és a városi építészeti hivatalnak, amelyekkel sajnos nemigen sikerült gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani. A műemlékké nyilvánítás egy procedúra, ezt az érintett intézményeknek, a műemlékvédelmi igazgatóságnak kell bonyolítania és egy összetett dokumentáció elkészítését igényli, amelynek a mi munkánk csak egy részét képezi.

Ilyen  körülmények között én elég szkeptikus vagyok, nem látok a horizonton radikális változást, ezért is tartjuk fontosnak a dokumentálást és a még meglévő építészeti értékek számbavételét.

– A Görög-ház például?
– Az éppenséggel nem semmisült meg, azt „felújították”.

Hiába elmélkedünk mi ennél az asztalnál az épített örökségről, a perifériák egyszintes lakóházainak védelméről, meg effélékről, amikor 2018-ban a város szívében, a létező legforgalmasabb helyen megtörténhet egy kiemelt jelentőségű műemlékkel egy hasonló, minden képzeletet felülmúlóan dilettáns felújítás. Az eset annak a szélsőséges példája, hogy önmagában az engedélyeztetés nem elég semmire, alapvető fontosságú lenne a munkálatok nyomon követése.

– A városi építkezésekkel kapcsolatban szabályozás mennyire működik Marosvásárhelyen?
– Hát ennyire. A Görög-ház munkálatait helyi szinten tudtommal engedélyezték. A fentiekből is nyilvánvaló, hogy hiába létezik törvényi keret, szabályozás, ezeket be is kell tartatni, számon is kell kérni. Ezen túl pedig mindennek a fő kerékkötője az építészeti igényesség hiánya, ami kizárja azt, hogy az épített örökséggel kapcsolatos kérdések egyáltalán felmerüljenek, sokszor még az illetékesekben is – amíg ez így marad, addig nemigen van kiút.