
Az állatkert, amellyel Bereczki Boldizsár nyomot hagyott
Fotó: Boda L. Gergely
Sokmindent tanultam az állatkertről, állatokról a barátságunk három és fél évtizede alatt, s olyan hétpecsétes titkokat is megosztott velem, amelyeket akkortájt nem volt tanácsos továbbadni. Mostanság már lehet, s talán kell is a tisztánlátás végett. Bereczki Boldizsár állatorvosra, a marosvásárhelyi állatkert néhai igazgatójára emlékezünk.
2018. október 12., 14:122018. október 12., 14:12
Az úgy kezdődött, hogy anno – a hetvenes évek második felében – egy jegyzetben azt találtam írni, hogy valaki úgy szenved, mint egy állatkerti ketrecbe zárt oroszlán. Még aznap csörgött a szerkesztőségi telefon, s egy Bereczki doktor nevű illető csöppet sem barátságosan
ellentétben az általam említett emberrel, lennék szíves a seggemet felemelni a székről s elfáradni a kertbe, majd ő megmutatja... Szabadkoztam, hogy amit írtam, csak egy ártatlan hasonlat volt, tudom, hogy az állatkert..., na én ne tudjak semmit, menjek oda, s akkor még beszélünk – mennydörögte. Gondoltam, ez a séta megér egy misét, hát mentem.
A 2014-ben elhunyt Bereczki Boldizsár
Sétáltunk a kertben dr. Bereczki Boldizsár állatorvossal, ő egyfolytában magyarázott, mutogatott, én meg vártam, amíg
– később többször is láttam, ha ezt nem tette meg, méltatlankodva üvöltözött a nagysörényű, de ugyanezért méltatlankodtak medvék, óriáskígyók, majmok is –, s mire a szarvasok kifutójáig értünk már szent volt a béke, örökérvényű a pertu. Elhatároztuk, hogy hétvégenként a helyi lapban sorozatban mutatjuk be a állatokat, így születtek olyan cikkek, mint az Eme emu nem ama emu, meg Az anyja Kenya (egy kenyai, Kenya nevű oroszlán kölykéről), Bubót, a csimpánzt többször is szerepeltetni kellett, annyira ismert volt a vásárhelyiek körében. Akárcsak Jocó, az óriáskígyó.
Az oroszlánokat rendszerint simogatta az egykori igazgató
Fotó: Boda L. Gergely
Egyszer, amikor az óvodáskorú fiammal mentem fel, Bereczki doki adott neki egy papagájt. S kitanította, hogy bőgjön az apjának, hogy az vegyen neki egy kalitkát. S mert a vásárhelyi tájszólás szerint a kalitka az galicka, a fiam összemosta a két dolgot, a Bereczkit a galickával, így lett az állatkert igazgatójából házi használatra Berecka bácsi. S hétvégek közeledtével felüvöltötte a Gábor Áron utcát, hogy márpedig nekünk Berecka bácsihoz kell menni.
Már javában készült a majomház, amikor fellátogattam hozzá a kertbe. Porka havak hulladoztak, s a szibériai tigrisek lustán nyújtóztak a kifutóban. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy eggyel kevesebb csíkosbundás élvezi a bágyadt téli napsütést mint amennyiről én tudtam. Rá is kérdeztem – mire ő: ami van, mind ott van. Aztán, amikor a trópusi ház emeleti, trófeákkal teli kis irodájában szilvórium mellett melengettük elgémberedett tagjainkat, egyszer csak azt mondta –
Akkor tudtam meg, hogy tényleg jól láttam. Az egyik tigris, a legnagyobb, legöregebb megbetegedett – most lényegtelen, hogy mi baja volt –, nem lehetett gyógyítani, így aztán lelőtte.
Minden állatnak neve van
Fotó: Boda L. Gergely
A tigris tetemét betették a hűtőkamrába – ez akkor ott állt a bejárat utáni mai oroszlánszobor mögötti kis épületben, amit azóta lebontottak –, felhívta a megyei pártbizottság „illetékes elvtársát”, hogy ajánlják fel az elnökasszony-elvtársnak a tigrincset. Köztudott volt, hogy Elena rajongott az egzotikus állatbőrökért. Illetékes megnyugtatta, hogy telefonált a 2-es kabinetbe. Napok teltek el, semmi válasz. Félő volt, hogy hűtőkamra ide, konzerválás oda, a tigris megromlik. Illetékesék meg csak nyugtatgatták, hogy a dolog sínen van, rövidesen jelentkezik a 2-es kabinet.
– mesélte akkor. Hirtelen felindulásból megszerezte a hírhedt 2-es kabinet számát, s telefonált ő maga. Egy „fontos elvtárs” vette fel a kagylót, – naná, hogy nem „az elvtársnő” –, annak elmondta, mi az ábra (persze, a tigrisről senki nem tudott, mint ahogy sejtette) az elvtárs elhűlt, hogy a megyei elvtársak ilyen fontos dologról nem tájékoztatták a 2-es kabinetet, s utasította Bereczki doktort, hogy a tigrist készítse elő szállításra, egy óra múlva indul érte a repülőgép. És úgy volt.
„Két nap múlva utasítottak, hogy fejezzük be majomházat, amire a megyénél azt mondták, hogy nincs rá alap. Egyből lett a tigriskaland után. Hát így volt. Annak a szegény tigrisnek meg olyan mindegy volt, hogy holtában hová kerül. Így sikerült befejezni a majomház építését, ami amúgy évekig húzódott volna még, ha a megyei elvtársak jóindulatán múlik” – mesélte akkor.
Kihasználtam az alkalmat, s megkérdeztem – igaz, hogy az egyik állatkerti medve megölt egy embert?
Városi legenda, vagy tényleg volt medvetámadás az állatkertben?
Fotó: Boda L. Gergely
Elmesélte a történetet. Az egyik gondozónő felvitte a medvék barlangjához a napi kaját. Leült a medvekifutóval szembeni padra, előszedte a saját elemózsiáját, s komótosan enni kezdett. Közben meg illogatott is derekasan egy üvegből. A végén elálmosodott, végidőlt a padon, s elaludt, mert abban az órában még nem voltak látogatók a kertben. Mellette volt a medvék kajája. Az egyik éhes medve a szagra valahogy kimászott a kerítésen, odament a padhoz, majd enni kezdte a medveeledelt. Bizonyára csámcsogott, mormogott, a zajra a gondozónő megébredt és sikoltozni kezdett. A medve megijedt ettől, átölelte a gondozónőt s szorongatni kezdte. Ez a szorítás volt végzetes.
A mostani oroszlánszobor mögötti egykori kis épületben ismerkedtem meg Bubóval, a csimpánzzal, aki tisztes öregségben hunyt el harmincegynéhány évesen a kertben. Sírja ma is ott van. Meg Jocóval, az óriáskígyóval még 60 centis ifjúkorában, hogy aztán a barátságunk négyméteres korában is folytatódjon. Akkor minden állatnak neve volt. Rendes, normális neve, nem holmi divatos ángulus-oroszos-förmedvény. Én meg eljutottam oda, hogy szinte minden állatot névről ismertem.
Az elefánt is jól érzi magát a 40 hektáros kertben
Fotó: Boda L. Gergely
A jobbágytelki születésű Bereczki doktor úgy akart nyugdíjba vonulni, hogy „mint a friss hóban hagyott nyomok”, ő is hagyjon maga után egy vezető, példás állatkertet. És hagyott. 1977-ben lett az állatkert igazgatója, Rend László leköszönése után, s 2014-ben hunyt el.
1978-ban elkészült a trópusi ház, 1986-ban a tigrisek és medvék háza, 1989-ben befejeződött a majomház és az amfiteátrum építése. Utóda, Kopacz András mondta temetésekor – dr. Bereczki Boldizsár igen mély nyomokat hagyott maga után a hóban… Így igaz.
Kezdeményezés indult, hogy emléktáblát állítsanak a kert alapítója részére. E tábla mellett ott lenne a helye a Bereczki doktor táblájának is, s ezt bizonyára Rend Lacika bácsi is így akarná. Tovább megyek – a kertnek kettejük nevét kellene viselnie a mai semleges és semmitmondó Zoo helyett.
Ehhez a fogáshoz adjunk rizstésztát, tojást és póréhagymát is – őszi napokra ideális tartalmas leves.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban november 13-án bemutatott tárlat finom, mégis erőteljes képeken keresztül mutatja meg Keresztes Evelin világát, ahol a szemek csillogása válik a festmények legmélyebb üzenetévé.
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
szóljon hozzá!