Hazajönni az itthoni paradicsomért

Mi próbáljuk az árakat is úgy alakítani, hogy mindenkinek jó legyen, senkiről sem akarjuk lehúzni a bőrt. Termékeinket, a beérett paradicsomot, az uborkát, tavasszal pedig a palántákat a környező falvak piacán adjuk el, én szeretek oda járni. Kis számban, igaz, de van, aki házhoz jön” – magyarázza a család nappalijában vendéglátóm.

Mondják, az idei időjárás mostoha volt, az esős és hideg tavasz nem kedvezett a zöldségtermesztésnek, nehezen indult be a paradicsom- és uborkapalánták fejlődése, így később is érik be a zöldség. A tavalyi esztendő jónak számított, akkor július 6-án szedték le az első érett paradicsomot, idén erre pont egy hónappal később került sor. „Az a baj, hogy egy hónap kiesését már nehezen lehet behozni” – jegyzi meg Attila, aztán elindulunk, hogy szétnézzünk az a fóliasátrakban. Persze hogy az első út a kis traktorhoz vezet, az ifjú gazda büszkesége, aztán megcsodáljuk a színes, érett, méretes és kevésbé méretes paradicsomokat is. Három sátorban érik a paradicsom, úgy kétezer tő került ezekbe, a negyedikbe pedig az uborka, abból is több mint hétszáz tő. Ez már a másodültetés, most azon kísérleteznek, hogy kiderüljön, érdemes-e másodszor is uborkát ültetni egy szezonban, beérik-e, mert kereslet az lenne rá. Már azt fontolgatják – derül ki szavaikból –, hogy jó lenne egy ötödik fóliasátor is uborkának, hogy minden érdeklődőt tudjanak kiszolgálni.

Palánták ezrei Ditróból

A Csibi házaspár nem csak zöldséget termeszt, palántaneveléssel is foglalkoznak, természetesen munka is akad bőven. Nem egy derékkímélő munka a zöldségtermesztés – ismerik el mindketten. „Az első évben nagyon nehéz volt, nem is tudtak rólunk, volt vagy három-négyezer palánta, ennek felét adtuk el, a másikat elültettük” – mondja a családfő. Legutóbb már több mint tízezer palánta került ki a kezeik közül. Nyáron hajnali ötkor kelnek – mesélik –, délelőtt legkésőbb tíz óráig tudnak dolgozni a fóliában, ahová majd csak késő délután, este térhetnek vissza. Egyelőre szűk családban végzik el a szükséges teendőket, a bevételükből most még nem tudnak munkást alkalmazni.

– jegyzi meg Attila, s máris beszél a tervekről, a fejlesztésekről, hiszen tele van ötletekkel.

„Van olyan év, amikor minden jól sikerül, minden számításunk bejön. De nem tudni, mit hoz a következő év, így félre kell tenni, hogy legyen ahonnan pótolni az esetleges veszteséget. Palántaszezonban több mint négyezer lejre vásárolunk magokat, de ehhez még hozzátevődnek a további költségek. Persze szépen hangzik, hogy eladunk tízezer palántát, de ha kivesszük a kiadásokat, akkor már csak a munkadíj jön ki belőle” – jegyzi meg Attila.

S ha ez megvan, a tartalékpénz sem árt, mert az első két-három évben nem lehet ebből megélni, a családot eltartani. De kell egy kicsit szeretni is, s egy kicsit érteni is kell hozzá. Oda kell állni, és nap mint nap dolgozni, mert ha két nap is kimarad, a harmadikon máris egy dzsungel fogad a fóliasátorban. Mi szeretünk ezzel foglalkozni, másként nem is lehetne ezt csinálni” – mondja Csibi Attila.