
Pillanatképek a család új, megváltozott életéből: Abigél újszülöttként és egyévesen, illetve a fiúk: Ádám és Ábel
Fotó: Forrás: Karda István személyes archívuma
Abigél egy éves lett, Ádám és Ábel is nagyot nőtt. Mindhárman arra várnak, hogy édesanyjuk magához térjen, felépüljön, és karjaiba zárhassa őket. Karda Renáta tavaly márciusban adott életet harmadik gyermekének, ám a szülés közben fellépett komplikációk nyomán kómába esett. A mély kómás állapotból Renáta néhány hét elteltével felébredt, ám állapota korántsem kielégítő. Hogy vannak a gyerekek? – kérdeztem Renáta férjét, Karda Istvánt.
2020. június 05., 17:202020. június 05., 17:20
„Reni volt tizenhárom évesen életem első szerelme, neki írtam az első szerelmes leveleket kockás füzetlapra. Az élet elsodort egymás mellől bennünket, ő családot alapított, aztán amikor sok-sok év után újra találkoztunk, arra már felbomlott első házassága, és volt egy tízhónapos kisfia. Mi összetartozunk, majdnem egy évre rá, hogy újra összehozott az élet, össze is házasodtunk” – meséli a csíkszentdomokosi Karda István, aki feleségével, Renátával jelenleg egy marosvásárhelyi rehabilitációs klinikán tartózkodik. Éppen véget ért a háromórás magasnyomású oxigénterápia, amely során többek között az agy működését stimulálják. István ebédet készít elő Renátának, külföldről beszerzett folyékony élelemmel táplálják – mutatja. Aztán Renáta elalszik, és mi beszélgetni tudunk.
„Szerettünk volna harmadik gyermeket, nagy volt az öröm, amikor kiderült, hogy gyerekünk lesz. Amikor azt is megtudtuk, hogy kislány – mert kislányt szerettünk volna a két fiú mellé – akkor még boldogabbak voltunk” – meséli. A Renáta első házasságában született Ádám hétéves, Ábel öt, Abigél pedig márciusban töltötte az egy évet. „Ádám tízhónapos volt, amikor összejöttünk, ő engem ismert édesapjának mindaddig, amíg nem történt meg a baj, mert akkor előkerült a vér szerinti édesapja, és ő egyelőre magához vette. Gyermekelhelyezési tárgyalások következnek, én a gyermekemnek tekintem, nem hagyom, hogy elvegyék az édesanyjától, tőlünk” – jegyzi meg István.
Tavaly márciusban, Abigél születésének pillanatában az édesapa Ausztriában dolgozott, de néhány nap múlva készült hazajönni. Azt mondja, amikor telefonon közölték vele, hogy idehaza mi történt Renátával, sokkot kapott. Azonnal indult is haza, élete leghosszabb útjára. Első két hét úgy telt el – eleveníti fel –, hogy ingázott a kórház két osztálya között, Renáta volt az intenzív osztályon, Abigél az újszülött osztályon.
Állapota stabilizálása után férje közbenjárására öt hétig Ausztriában kezelték, az intenzív kezelésnek köszönhetően többek között kinyitotta a szemét, reagál a külső ingerekre. Hazatérésük után Renátát otthonában ápolták egészen februárig, amikor testvére, Szidónia rátalált egy marosvásárhelyi rehabilitációs klinikára. Nagy reményeket fűz a család a klinikához, ahhoz, hogy itt segíteni tudnak Renáta neurológiai eredetű problémáin. A februárban elkezdett kezelést a karantén idejére megszakították, de amint lehetett, visszatértek Marosvásárhelyre. Az elmúlt két hétben az édesanyja volt Renátával a klinikán, most a férje maradt ott vele.
Most már az éber állapotot meg lehet különböztetni az alvó állapottól. Mindenképpen van javulás, de még hosszú út áll előttünk. Abigélre egyáltalán nem reagál, a fiúkra igen” – meséli az édesapa.
„Abigél csattan ki az egészségtől. Első perctől semmi probléma nem volt vele. Amikor először fogtam meg, kettős érzés volt bennem. Mai napig is az van. Mivel Renivel kislányt szerettünk volna, boldogsággal tölt el, de a történtek kapcsán ott van a keserűség is bennem” – jegyzi meg. A kórházból való hazatérést követően, az első két hónapban az Angliában élő nővére költözött haza, ő volt teljes mértékben a támasza. Tavaly nyáron sikerült egy ápolónőt találni Renáta mellé, addig István ápolta a feleségét, látta el a gyerekeket. Melinda, az ápolónő, azt is vállalta – meséli az édesapa –, hogy miután Renátát ellátta, a gyermekekre is vigyázott, nem csoda, ha a kis Abigél nagyon közel került hozzá.
– mondogatják a gyerekek. Az ötéves Ábel azt mondja, „anyának nincs semmi baja, csak elment a hangja, és nem tud járni”. Amolyan csendes kompromisszum köttetett a családban. Nem hallgatják el teljes mértékben a történteket, beszélnek róla, de vigyáznak, hogy a sebeket ne tépjék fel.
Hogy megszakad-e ilyenkor egy édesapa szíve? Egyszerű István válasza. Nem. Már rég megszakadt.
Hobbi szinten terepmotorozom néhány éve, ez nagyon sokat segít, amikor ki akarok kapcsolódni. Ez az egyik mentőöv. A másik a gyerekek. Két lelki barátom is van, akikkel mindent megosztok, az ők támogatásuk sokat jelent, mi mindig ott vagyunk egyik a másiknak” – fűzi hozzá.
Karda Renáta és férje, István, amikor még minden rendben volt
Fotó: Karda István tulajdona
Nehéz éve volt a Karda családnak, egy kívülálló számára talán felfoghatatlanul nehéz. „Öt éve vagyunk házasok, békében, szeretetben éltünk. Én nagyon szeretem a feleségemet. Nekem csak ő van. Épp ezért nagyon fáj ez az egész, de nem fogadom el ezt a helyzetet, mert ha elfogadom, megbékélek vele, elveszítem a motivációt a további küzdelemhez” – mondja a fiatalember.
Nem panaszkodik. Tényeket közöl, és közben reménykedik, mert három gyermekének szüksége van édesanyjukra. Neki meg a feleségére.
Lehetnék művelt,
s nyithatnék műhelyt,
hol tökélyre csiszolt
versek születnek...
A mézzel készített ételek világa messze túlmutat a süteményeken: a méz a savas, sós és fűszeres ízeket is kiegyensúlyozza, és karaktert ad a fogásoknak.
A boróka fűszeres ízű terméséről közismert, vidékünk hegyvidéki régióiban őshonos fajként jelentős állományokat alkot. Bemutatjuk, hogy a termésén túl mely részeit hasznosíthatjuk, és azt a sajátos biológiai tulajdonságát, amely különlegessé teszi.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink? – többek között ezekről is szó esett a Gasztrorégió – hagyományos gyümölcsészet és gyógynövénykultúra című ismeretterjesztő szakmai napon.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
szóljon hozzá!