
A gyimesi nyarak egy parányi emléke
Fotó: Lőrincz Barnabás-Attila
Ha valaki a Gyimesek völgyében látja meg a napvilágot, kerüljön onnan bármilyen messze is, lelkében magával viszi a völgy szellemét – ez a gondolat fogalmazódott meg bennem az André Irénkével folyatott beszélgetés után. A fiatal gyimesi nő jelenleg Kolozsváron él, de mindennapjait olyan hobbi teszi teljessé, amely szorosan kötődik a patakok országához.
2022. február 23., 18:102022. február 23., 18:10
Gyerekkorában még maga is gyűjtögette a mezőről a gyógynövényeket, akarva, akaratlanul sok mindent megtanult szüleitől, nagyszüleitől, s bár tanult Magyarországon, majd idehaza is nagyvárosba költözött, szíve mélyén a Gyimesekbe vágyik a leginkább. Most kutató munkát végez, feltérképez, ismereteket gyűjt, doktori dolgozatát készíti, miközben üveggyantába zárja a gyimesi nyarak egy parányi emlékét.
„Gyimesközéplokon nőttem fel, Csíkszeredában végeztem el a középiskolát, majd elmentem Budapestre látszerészetet tanulni. Hazatérésem után azt éreztem, hogy még tanulnék valamit, ezért hozzáláttam Kolozsváron néprajzszakos tanulmányaimhoz. Az alapképzés, majd a mesteri tanulmányok után most doktori képzésen vagyok, kicsit ehhez is kapcsolódik a hobbim” – magyarázza Irénke, a gyimesi füves ékszerek készítője. Hogy ez mit is fed? A fiatal lány
Van annak már négy éve is – magyarázza –, hogy hobbi szinten ajándékba ékszereket kezdett készíteni. Mindamellett, hogy kikapcsolta és kedvét lelte a készítésükben, sokat jelentett számára az is, hogy munkájának volt egy kézzelfogható eredménye, s nem utolsósorban azzal örömet szerzett másnak. „Gyöngyökkel próbálkoztam meg fával, kartont hasznosítottam újra, meg dróttal dolgoztam, de egyik sem volt az igazi, talán ezzel is magyarázható az ugrálás egyik alapanyagról a másikra. És kicsit összefügg a tanulmányaimmal is. A gyimesi hagyományos népi növényismerettel foglalkoztam már az államvizsga dolgozatomban, majd a mesteri dolgozatomban is, s ezt a vonalat viszem tovább a doktori dolgozatomba. Közben rátaláltam az üveggyantára, s elképzeltem, milyen izgalmas lenne kipróbálni azt, hogy gyimesi növényeket teszek az ékszerekbe. Kísérletezni kezdtem, s már egy ideje nagy szeretettel csinálom” – meséli.
Tulajdonképpen az ő esetében is a két évvel ezelőtti hosszas karantén hozta el azt az időszakot, amikor a világhálón kutakodva megismerkedett az üveggyantával, az üveggyantából készült ékszerek készítésének a technikájával. Közben járta a mezőt, növényeket gyűjtögetett, megszárította, nevetve jegyzi meg, akkor olyan sok növényt begyűjtött, hogy most Kolozsváron még mindig tud azokból dolgozni. Mára már egy, a párja által készített szakszerű préssel is gazdagodott.
Sokszor buszon vagy sétálás közben be-beugranak jó ötletek, van, amit elfejeltek, van, amit megcsinálok, de mindig jönnek újak és újak akár anyag, akár megformálás szempontjából” – így készülnek a medálok, fülbevalók, hajcsatok, fésűk, de a későbbiekben használati tárgyakat is tervez készíteni.
Andrés Irénke, a gyimesi füves ékszerek készítője
Fotó: Topai Kinga
Hűséges a Gyimesekhez, a völgy virágaihoz – mondja – s bár ha jártában keltében Kolozsváron egy szép levelet, virágot lát meg, magával viszi ugyan, de mindenképpen azt szeretné, hogy ékszereibe csak gyimesi növények kerüljenek. S nem csak ez a célja, hanem az, hogy minden darabnak egy kis története, háttere legyen, hiszen tudja, a gyimesiek hagyományos tudása, növényismerete bele kell kerüljön az ékszerekbe, annak részesévé kell váljon.
Szeretném, ha ezek a történetek belekapcsolódnának az ékszerkészítésbe, mert bármerre is járok, számomra fontos marad Gyimes, s mindig is központi helye lesz a szívemben.” A névválasztást – Írisz design – három irányból közelítette meg – meséli. Egyrészt a nevéből, az Irénkéből inspirálódott, másrészt szerette volna belefoglalni azt is, hogy a látással foglalkozik, pontosabban azt, hogy milyen fontos meglátni, észrevenni dolgokat, harmadrészt pedig benne van ebben a névben az is, hogy az írisznek, a virágnak a remény, a hit, a barátság, a bölcsesség a szimbolikája, és ezek a pozitív értékek hangsúlyosan jelen vannak az életében, a mindennapjaiban.
Irénke tanulmányai során a gyimesi hagyományos népi növényismerettel foglalkozik, s bár gyerekkorában is gyűjtögette nagymamájával a gyógynövényeket, az hogy érdeklődése ez irányba forduljon, mondhatni egy véletlennek köszönhető.
Fülbevalóba került az otthon jellegzetessége
Fotó: Miron-Vilidár Vivien
„Van egy nagyon kedves etnobotanikus barátunk, Babai Dániel, aki közel húsz éve jár ki Magyarországról Gyimesbe kutatni. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy nagyon jó, hogy használjuk a gyógynövényeket, de van ebben még több is, érdemes egy kicsit mélyebben beleásni magunkat, érdemes megkérdezni az időseket. Természeti népek vagyunk, ismerjük a környezetünket – mondja rámutatva, hogy hatalmas tudással rendelkeznek a gyimesiek. Mondhatnám, hogy Dani nyitotta fel a szemem, innen indult ez a nagy „szerelem”.
– magyarázza a gyógynövényekhez kapcsolódó viszonyát. Most időseket keres fel, interjúkat, fotókat készít, vizsgálja a generációs tudásátadást, azt, hogy az idősektől hogyan tanulnak a fiatalok, mi a tudásátadás folyamata. „Szüleink, nagyszüleink esetében teljesen természetes volt ez a folyamat, hiszen ott volt mellettük a gyermek, minden látott, tanult, így nőtt fel. Nem volt annyi széthúzó erő, figyelemmegosztó dolog, mint manapság. Ez akkor működött. Most másként alakul, sok esetben a tudásátadás folyamata pont egy olyan időszakban szakad meg, amikor a gyermek már segíthetne a szénacsinálásban, tanulhatna mellettük, de elmegy városra tanulni. Ugyanakkor örömteljes, hogy érzékelhető a népi tudáshoz való visszafordulás igénye” – magyarázza lelkesen a másodéves doktorandusz hallgató.
Fotó: Miron-Vilidár Vivien
Fotó: Miron-Vilidár Vivien
Kíváncsi vagyok arra is, ő milyen gyógynövényekhez kötődik. Ezek egyike a Gyimesben ezerjófűként ismert szurokfű – árulja el –, hiszen ez a gyógynövény gyermekkorától végigkíséri. „A második a hecserli, avagy a csipkebogyó. Nagymamámnál mindig volt a kályha szélén egy edényben víz és abban mindig volt hecserli. A hétköznapok része volt a hecserli tea, hiszen – ma már tudjuk – a hecserli nagyon gazdag vitaminokban és napközben mikor kinek jól esett, akkor ivott teát. Hasonlóképpen bármilyen problémánk volt, egy ezerjófűtea mindenen segített.”
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!