Gyászposztok nyomában: elhalálozáshoz köthető rítusok a Facebookon

Vannak olyanok, akik a veszteség feldolgozására használják ezt a felületet – itt emlékeznek a szerettükre, egy kedvenc fotóval, emlékek felidézésével búcsúznak, üzennek a túlvilágra.

Kiírni magadból a fájdalmat

A gyász és a veszteségfeldolgozás összetett folyamat, amelyet mindenki másként él meg. Van, aki a temetésen sírógörcsöt kap, mások rezzenéstelen arccal állnak a koporsó mellett. Ugyanígy a veszteség közösségi megosztása is egyénfüggő: van, aki szívesen könnyít lelkén ezzel, mások nem akarják legmélyebb fájdalmukat megosztani a nagyközönséggel. Ildikó például szívesen írt édesapja elvesztéséről a Facebookon is, elmondása szerint nem is gondolt rá, hogy kinek, minek szól az, leginkább csak ki akarta írni magából a fájdalmat, de a feltoluló emlékeket is.

– mondja Ildikó, aki azóta is halála évfordulóján mindig megemlékezik a közösségi oldalon az édesapjáról. Ildikó elmondása szerint nem érdekelte, ki olvassa és ki nem, nem várta el, hogy részvétüket, együttérzésüket fejezzék ki az emberek, ami nyilván azért megtörtént, de nem ez volt a cél. Ildikó saját búcsúját, saját emlékeit írta ki magából.

Nem akarta világgá kürtölni

Számos hasonló példát látunk, de nem mindenki cselekszik ugyanígy. Emma saját elmondása szerint egyáltalán nem érzett késztetést arra, hogy megossza veszteségét a nagyvilággal, amikor az édesanyja eltávozott.

Vagyis akinek van köze hozzá, azzal amúgy is más módon kommunikáltuk. Éppen ezért bosszantott is, amikor egy távoli rokon az én Facebook-falamra posztolt egy képet édesanyámról, s mellé írta, hogy őszintén sajnálja, hogy elhunyt. Gyakorlatilag ő tudatta az én ismerőseimmel” – meséli Emma, akinek nincs baja azzal, ha más a közösségi oldalakon búcsúzik, szokott is részvétet nyilvánítani akár Facebookon is, de fontosabbnak tartja a személyes jelenlétet, a privát üzenetet azokban az esetekben, amikor tényleg fontos a gyászoló neki.

Offline rítusok online

Gagyi József társadalomkutató a jelenséget úgy látja, hogy egyrészt felkerült a „hír” a közösségi oldalakra, másrészt a búcsúzás, részvétnyilvánítás rítusának egy része is a netre „költözött”. „Az újságot az idősebb generáció régen is a gyászjelentéseknél kezdte el olvasni, ez az érdeklődés megvan most is, csak a Facebookon érdeklik ezek a problémák az embereket” – mutat rá Gagyi József. Hozzáteszi, nyilván

A hír mellett ugyanakkor megjelent a részvétnyilvánítás is, sőt jóval többen fejezik ki együttérzésüket online, mint ahányan elmennek a temetésre. „Azonban a búcsúszertartás, a temetésen való részvétel, a baráti kézfogás, az ölelés, az együttérzés azért egy más szintje a gyászban való részvételnek, mint amikor az ember egy hírt posztol vagy odaírja, hogy együttérez a gyászolóval” – mondja a társadalomkutató.

A másik szó a filter, az életünkben ugyanis annyiféle új és mindenféle hatás van, hogy az ember kénytelen állandóan működtetni a szűrőjét: erre sem figyel, arra sem, ez se érdekli, az sem. Nem megyünk el már a temetésre, mert már nem olyan fontos az, egyéb dolgunk van, nem is vagyunk az országban stb., ahelyett egy megszűrt részvéttel, jelenléttel vagyunk ott a gyászposzt mellett a Facebookon” – fogalmazott a társadalomkutató.

Úgy véli, általános tendenciákba illeszkedik be ez is: az instant részvétnyilvánítás, az instant részvétel a másik gyászában, nagyon sok más területére is érvényes az életnek ez a két szó, nem csak a halálra és a megemlékezésre. A halál azonban mindig is központi, kimeríthetetlen témája volt a társadalomnak.