
Ferencz Alajos polgármesterként is színpadra állt énekelni, ha hívták
Fotó: Pinti Attila
A polgármesterek közül a legjobb énekes, az énekesek közül a legjobb polgármester – ez mind illik Ferencz Alajosra, aki huszonkét évig volt Csíkszentdomokos polgármestere, és akinek irányításával a község több területen is élen jár a régióban. Szerinte az emberek bizalmát a megfelelő viszonyulással, alázattal, és eredményekkel lehet kiérdemelni.
2018. június 22., 15:182018. június 22., 15:18
Nem egy szokványos történet a Ferencz Alajosé, aki tősgyökeres csíkszentdomokosi családból származik, és amint elmondta, diákként is inkább humán beállítottságú volt, szerette a zenét, és alkalomadtán énekelgetett is. A középiskola elvégzése után a színművészeti egyetemre felvételizett.
„Akkor két hely volt, és nem volt elég, amennyit én tudtam. Következő évben visszamehettem volna, nem is kellett volna minden vizsgát ismételni, de közeledett a katonaság, és úgy döntöttem, hogy elmegyek katonának, majd elkezdtem dolgozni Balánbányán a városgazdálkodásnál” – mesélte.
A kultúrától azonban nem szakadt el, a bányászvárosban pezsgő művelődési élet volt akkor, az 1970-es években, néptánccsoport, zenekarok, fotóműhely működtek, képzőművészek alkottak. Ferencz Alajos akkor már rendszeresen énekelt népdalokat és nótákat, és a városi művelődési házhoz hívták.
„Egy nagyon felkészült, jó csoporttal jártuk az ország különböző részeit, a legutolsó kis faluban is, amikor bementünk, letették a kapát, és 3-400 ember ült be a terembe. Azt láttam, hogy tényleg lehet az embereknek örömet szerezni egy jól megszervezett előadással” – elevenítette fel.
Fellépésekre járt a csíkszeredai Hargita együttessel, a Maros együttessel is, Bukarestbe is behívták, hogy maradjon ott, végezze el a konzervatóriumot, és a klasszikus zene felé irányuljon. „Nem bírtam Bukarestet. Időközben szerencsémre nyertem két olyan díjat, ami egy kicsit ismertebbé tett, Târgovișten az Arany Krizantém fesztiválon – ez az egyetlen rendezvény volt, ahol abban az időben nem volt politika. Én a színpadot amúgy soha nem szerettem igazán, lehettek volna felvételeim, volt is egy pár, de ettől mindig ódzkodtam, nem volt az én asztalom.
Abban az időben rengeteget jártunk kiszállásokra, de attól én a falusi ember életét éltem, kaszáltam, erdőre jártam, lovakat tartottam” – említette. Időközben a balánbányai művelődési ház igazgatója lett, elvégezte a népművészeti iskolát, így érte az 1989-es változás.
Mint elmondta, sikerült megmenteni Balánbányán a rombolástól, a kultúrházat 1990 január elején már meszelték, miután a propagandaanyagok lekerültek a falakról, amikor jöttek Szentdomokosról az emberek, hogy megállt az élet, a tanácsnál nem maradt senki, aki a közigazgatást vezesse. „Nem tudtam, szembekacagjam-e őket, hogy mit akarnak velem? Minden nap jöttek, végül született egy döntés, hogy lejövök egy évre, amíg elindul az élet, mégse hulljon szét minden, hisz közel ezer domokosi ember dolgozott a bányavállalatnál.
Amikor letelt az egy év, megkértek, hogy maradjak még egy évet a választásokig. Jött a földtörvény, közösen eldöntöttük, hogy nekifogunk a földek visszaadásának, akkor mintegy hétszáz ember volt a teremben. Tudtam, hogy itt nem lehet a földeket csoportosítani, de az volt az elképzelésem, ha egy dűlőn belül két darab van, azt adjuk egy helyre. Soha nem felejtem, el, egy idős bácsi kérdezte, vissza akarják adni? Feleltem, hogy igen. Azt mondta adják vissza, de recept melléje nem kell. Hozzáfogtunk mérni a földeket, ott, ahol voltak, hihetetlen dolog volt, amikor annyi ember kint volt egymás mellett állva, és mondták, te itt voltát, te ott. Raktuk a cövekeket, volt olyan, hogy én is ki kellett menjek, mert nem fogadták el a bizottság munkáját. Az erdei kaszálókat is kezdtük mérni, szerencsénkre, mert most, amikor felhagyták az emberek és nem kaszálják, nem tudom elképzelni, hogy egy összefüggő bozótosban hogy lehetne megtalálni, hogy kié volt, meghaltak az öregek, az sincs, aki betájolja. 2000-re már a birtoklevelek jó része ki volt adva, hétvégeken, néha még éjszaka is dolgoztunk. Ennek volt egy bizonyos lefutási ideje, amely alatt, ha melléállt az ember, meg lehetett csinálni, de fel kellett vállalni, hogy lesznek hibák, konfliktusok. Én úgy döntöttem, hogy felvállalom, mert még számíthattam a sok idős emberre, akik ismerték a határt, és tudták, mi hol van” – mesélte.
Tanévnyitón polgármesterként 2012-ben
Fotó: Pinti Attila
Csíkszentdomokos ezzel messze túlhaladta nemcsak a csíki településeket, hanem az ország más régióit is. Ferencz Alajos szerint a munka nem volt tökéletes, történtek hibák a birtokba helyezésnél, a kataszteri hivatalban számokat írtak el, de amit jónak tart, hogy az emberek rendelkezhetnek a tulajdonukkal.
A községvezető az elhanyagolt infrastruktúrával rendelkező Szentdomokos fejlesztését szívügyének tartotta, viszonylag hamar megtörtént a földgázhálózat kiépítése. „Az iskoláknál gázfűtést, kazánokat szereltünk, hihetetlen előrelépés volt ez akkor. A kilencvenes évek elején megálmodtam és megterveztettem azt a szennyvíztisztítót, ami most Madarason van.
Létrehoztuk a közbirtokosságot, pár jó ember segített, és talán elsőként magánerdészet is Domokoson alakult, mert kézzelfogható erdő itt tudtunk visszaszerezni - emlékezett. 1990-tól 2016-ig négy év szünettel, 22 éven át volt Szentdomokos polgármestere.
„1992-ben nem tudtak jelöltet állítani, én akkor vissza akartam lépni, nekem előnyösebb is lett volna, 1996-ban sem, 2000-ben sem.
2004-ben voltak, akik másként gondolkodtak, ebben az is benne volt, hogy az erdő védelmében meg kellett fékezni bizonyos dolgokat, és az nem ment szép szóval, sok ember lábujjára rá kellett lépni. Ha kicsit okosabb lettem volna, akkor félreállok, de belesodródtam még egy választásba, amit pár szavazattal elveszítettem. Ezalatt a négy év alatt a közbirtokosság területeit telekkönyveztettük, rend kezdett lenni. 2008-ban megismétlődött az 1990-es helyzet, folyamatosan jöttek az emberek hozzám, hívtak. A következő nyolc év az elképzelt beruházások forrásainak keresésére volt jó, az utak felújítására, és a nyolc év végére éreztem, hogy a képességeim kezdtek csökkenni, így visszavonultam” – részletezte. Két éve vonult nyugdíjba, azt is elárulta, hogy azóta annyit volt otthon a családjával, mint addig összesen napkelte és napnyugta között.
Ferencz Alajos elmondása szerint egyetlen alkalommal sem jelentkezett polgármesternek. „Nem kampányoltam, függetlenként is nyertem választást, de nem mentem aláírást gyűjteni, az embereket meggyőzni, házalni. Mindig azt mondtam, ha kellek, engem ismernek. Mit mondjak az embereknek? Hogy mostanig ilyen voltam, de holnaptól jó fiú leszek? Azt hiszem, az volt a lényege, hogy ők valamilyen szinten úgy gondolták, hogy az, ami történik Domokoson, az jó. Én azt gondolom, és fiatal kollégáimnak is mondtam, hogy az első és legfontosabb dolog, ha az ember több évre akar berendezkedni ebben a sokszor hálátlan hivatásban, az alázat az emberrel és a tisztséggel szemben. Ha megfelelő alázattal és bizalommal fordultunk az emberekhez, azt ők vissza is adták a bizalommal. Ez a fajta kommunikáció működött, ha megtalálta az ember a hangot az idősekkel és a fiatalokkal is. Tegyük hozzá, voltak eredmények is, és egy kis tudás, mert ahhoz, hogy az ember témában legyen, tudni is kellett, és rengeteget utánaolvasni” – foglalta össze.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!