Egy szoba, hatvan cica és rengeteg második esély

A mentés nem azzal ér véget, hogy valaki leteszi a cicát

Izabella szerint sokan úgy érzik, teljesítették a feladatukat, amikor elvisznek hozzá egy talált állatot. Pedig a neheze csak akkor kezdődik. Etetés, gyógyszerezés, állatorvos, lábadozás, takarítás, éjszakázás – egyetlen mentés mögött rengeteg munka van. Éppen ezért ma már tudatosan próbálja bevonni az embereket a folyamatba. Ha valaki talál egy sérült cicát, segítséget kap: almot, tálcát, élelmet, orvosi támogatást, tanácsot.

„Fel kell menni a patak mentén”

Beszélgetés közben előkerül egy tanmese is. Egy ember folyamatosan fuldoklókat ment ki a folyóból, mígnem egyszer elindul felfelé a parton, hogy megnézze, miért esnek bele az emberek a vízbe. Izabella szerint az állatmentés pontosan ilyen. „Mentjük a cicákat, örökbe adjuk őket, aztán jön a következő. Ez egy végtelen történet.” A valódi megoldást az ivartalanításban és a szemléletváltásban látja. Abban, hogy az emberek ne dobjanak ki állatokat, és vállalják a felelősséget értük. Sokszor már egy kisebb támogatással megelőzhető lenne egy újabb alom megszületése. Az egyesület igyekszik segíteni azoknak is, akik nem tudják kifizetni az ivartalanítást.

Nem minden cicát kell „megmenteni”

Az egyik legfontosabb tanács, amit hangsúlyoz, elsőre talán meglepő: nem minden macskát kell azonnal összeszedni. Egy parkban nyávogó cica lehet egyszerűen kijárós házimacska. A magukra hagyott kölykök esetében pedig sokszor az anya csak éppen másik rejtekhelyre hordja őket. Mesélt egy esetről, amikor öt kölyköt vittek hozzá „árván”, miközben az anyjuk a közelben kereste őket. Végül az egész környék összefogott, hogy visszajuttassák hozzá a kicsiket. „Néha a segítség többet árt” – fogalmazott. Azt vallja: először figyelni kell, tájékozódni, és csak valóban sérült, beteg vagy életveszélyben lévő állatot menteni.

Az igazi „hős” nem ő

Bár sokan hősként tekintenek rá, ő ezt határozottan visszautasítja. „Az igazi megmentők az örökbefogadók.” Szerinte nélkülük az egész rendszer összeomlana. Ő csak átmeneti segítséget nyújt azoknak az állatoknak, amelyek önerőből már nem boldogulnának. Az örökbeadás viszont korántsem egyszerű. Minden gazdát alaposan „vizsgáztat”. Van szerződés, próbaidő, és rengeteg kérdés: hol fog élni a cica, ki vigyáz rá, lesz-e állatorvosra pénz, benti vagy kinti macska lesz-e. „Fűnek-fának nem adom oda őket” – mondja Izbaella, ugyanis minden kölyökmacskát ugyanolyan gondoskodással és szeretettel ápolgat, így a sorsukat a szívén viseli.

Az egyik legszebb pillanat számára, amikor évekkel később kap egy fotót egykori mentettjéről: kanapén fekvő, elégedett, szeretett családtagként. „Olyankor mindig arra gondolok, hogy már rég nem élne, ha akkor nem mondok igent.”

Fekete macskák és más előítéletek

A gazdikeresésnek is megvannak a maga nehézségei. Egy időben például rengeteg fekete cicája volt, amelyekre alig jelentkezett valaki. Izabella humorral próbálta áttörni az előítéleteket: egyiptomi és görög macskaistenekként kezdte „reklámozni” őket a közösségi médiában. Közben azt is fájdalmasnak tartja, hogy sokan drága tenyésztett macskákra költenének, miközben menhelyi állatok százai várnak esélyre. „Fogadjanak örökbe, ne vásároljanak” – hangsúlyozta.

Egy hálószoba, ami inkább inkubátor

A Garfield Cicamentő Egyesület mögött nincs nagy épület, alkalmazotti csapat vagy állandó infrastruktúra. Sokszor egy hálószoba válik intenzív osztállyá, az egyszemélyes segítővel. Cumisüvegek, tejpor, fertőtlenítők, gyógyszerek, mosás napi két-három adagban. Sérült lábú kölykök, idegrendszeri problémás cicák, amputáció utáni lábadozás. Volt olyan macskája, amelyik csak körbe-körbe forgott evés közben egy idegrendszeri sérülés miatt, neki humorosan Rolex lett a neve. „Mentem utána a tállal, csak hogy egyen” – mesélte, miközben az rajzólodott ki számomra, hogy nincs két egyforma eset. A történetekből pedig több száz gyűlt össze az évek alatt.

Egy város, ami sokszor mellé áll

Bár a munka embert próbáló, de rengeteg jó tapasztalata is van – magyarázza Izabella. Ha segítséget kér, sokan azonnal reagálnak. Régi törölközők, lepedők, takarók, önkéntes segítség, ideiglenes befogadás – apróságnak tűnő dolgokból áll össze az a háttér, amely nélkül nem működne semmi. „A segítőkészség a lényeg” – fogalmaz.

És miközben körülöttünk újabb kiscicák indulnak felfedezőútra, egy dolog egészen biztosnak tűnik: itt minden egyes megmentett élet mögött rengeteg munka, lemondás és nagyon sok szeretet van.