„Az emberek mosolygós, vidám lánynak ismertek, akkor a kerekesszék ezt hadd ne változtassa meg. De hazudnék ha azt mondanám, hogy mindig könnyű”
Fotó: Veres Nándor
Két évvel ezelőtt, egy augusztusi délutánon gyökeresen megváltozott Flora Beáta élete. A tűzről pattant, életvidám fiatal lány egy szerencsétlen baleset nyomán deréktól lefelé lebénult, és kerekesszékbe kényszerült. Azóta nap mint nap azzal az erős elhatározással ébred fel, hogy egy nap újra lábra áll. Egy nap járni fog.
2020. augusztus 06., 17:252020. augusztus 06., 17:25
2020. augusztus 10., 12:242020. augusztus 10., 12:24
„Délelőtt még dolgoztam a virágüzletben, egy csodálatos ötvenszálas rózsacsokrot készítettem. Még énekeltem is az üzlet előtt, nem számított, hogy jönnek-mennek az emberek, boldog voltam, hogy szép lett a csokor. Délután itthon segítettem a fiútestvéremnek elrakni a szénát a hiúba, már az utolsó simítások voltak hátra, készültem volna lejönni, amikor beszakadt alattam a padló. Beestem a lovak alá, az egyik meg is tapodott. Nem is annyira magasról estem le, mint inkább rosszul estem. A fájdalomtól megszólalni sem tudtam, de kihúzni is alig tudtak onnan, olyan erős volt a fájdalmam.
A mentős orvos már ott a helyszínen közölte, hogy eltörött a gerincem” – eleveníti fel Flora Beáta.
Őt látogattam meg a napokban csíkszentmiklósi otthonában, kíváncsi voltam rá, mi ad erőt ahhoz, hogy nap mint nap derűsen szemlélje az életet. Nehéz két éve volt, a baleset után először a csíkszeredai kórházba szállították, majd szinte azonnal vitték tovább Kolozsvárra, ahol gerincműtéten esett át. Csak emlékfoszlányai vannak baleset utáni órákról: szirénázó mentő, Kolozsvár, műtő, aztán ébredés a kórteremben. „Ne sírjatok, nem kell aggódni, mert lábra fogok állni” – biztatta már akkor a betegágya körül állókat.
És Beáta ezért nap mint nap tesz, és ami talán a legfontosabb, ebben hisz is. Az elmúlt években rehabilitáció rehabilitációt követett, noha már az első helyszínen, Marosvásárhelyen a négyhónapos kezelés után tulajdonképpen lemondtak róla. Lábmerevítővel, mankóval tanult járni, volt, aki azt mondta, hiába áltatja magát, mert ebből nem lesz semmi.
„Úgy döntöttem, ha ilyen rövid idő alatt lemondtak rólam, nem ott van a helyem” – jegyzi meg, és máris Budakeszin, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben eltöltött időszakról mesél, mert az volt a következő állomás. Ott elsősorban az aktív kerekesszék használatára fektették a hangsúlyt.
„Nagyon sok kerekesszékessel találkoztam, és tulajdonképpen ott szembesültem azzal, hogy egyedül maradtam, egyedül kell megoldanom a dolgokat. Mi lesz velem? Nehezen ment a kerekesszék használata, egy adott pillanatban könnyes szemmel kérdeztem magamtól, hogy kerülök én ide. Végül azt mondtam, ez csak átmeneti állapot, és végül ez segített az aktív szék használatának a megtanulásában. Próbáltam a maximumot kihozni az adott helyzetből, még kosaraztam is” – meséli nevetve.
Végül Csepelen talált egy magánklinikát, egy évvel ezelőtt ott kezdett foglalkozni vele egy lelkes gyógytornász, aki, mint Beáta meséli, amikor meglátta, hogy a jobb lábában mennyi erő van, azt mondta, nincs szükség lábmerevítőre. „Nehéz volt az első lépést e nélkül megtenni, de idővel rájöttünk, hogy a jobb lábam sokkal erősebb, mint amire számítottunk, és elbírja a testsúlyomat. Akkor a bal lábam még nem mozgott egyáltalán. Csepelen azt mondták, van esélyem a lábra állásra. Ott kaptam az első pozitív visszajelzéseket, és oda készülök vissza a hónap végén is.
– mondja csillogó tekintettel.
Derű és vidámság árad belőle. Kerekesszéke az ágya mellett, ő pedig az ágyon ülve mesél. Mesél a mindennapjairól, gondolatairól, érzéseiről. Azt senki sem tudja – jegyzi meg – , hogy egy kerekesszékes mit érez. Tán csak feltételezni lehet. Beáta eldöntötte, senkire sem hallgat, hanem a kitűzött célért fog dolgozni, azért, hogy lábra álljon. Ehhez pedig szükség van a székely makacsságára is, amelyet volt, aki már a budapesti rehabilitációs időszak alatt a szemére vetett.
„Mindenre van erőm Jézus Krisztusban, aki megerősít engem, mert nagy nagy szerepet játszik ő az életemben. Ha nem így lenne, másként látnám a dolgokat.
– mondja. Beátának pedig van erőforrása, és az a hite. A baleset előtt is volt Isten-kapcsolata – jegyzi meg –, de nem ennyire erős mint most, a baleset után. Ez ad erőt, ez segíti át a nehezebb pillanatokon, számára ez a kapaszkodó.
Beáta azt mondja, megőrizte a saját belső békéjét, a kerekesszék nem lehet akadálya annak, hogy minőségi életet éljen
Fotó: Veres Nándor
Derűjét – mint kiderül – sokan csodálattal szemlélik. „Rám írnak, csodálják, hogy ilyen helyzetben is pozitívan látom a dolgokat. Az, hogy ilyen személyiségem van, csakis annak köszönhetem, hogy a jó Isten adott egy ilyen kegyelmet, és ezzel élek. A baleset után két hónappal én már dolgoztam. Az egy nagyon nagy mélypont volt az életemben, ülni sem tudtam, csak kitámasztva, mint a babák, de dolgoztam, mert a barátnőmnek készítettem az esküvői dekorációkat. Aztán még meg is leptük őket, székelyruhába öltöztetve, kerekesszékben köszöntöttem őket mindenki nagy meglepetésére a templomban. Voltak nehéz pillanatok is, kisírtam magam, és azt mondtam kész, nem szomorkodunk többet. Próbálom az embereknek megmagyarázni, hogy kaptam ezt a nehézséget az élettől, helyt kell álljak így is, és nem az ágyat nyomom, hanem megpróbálom kialakítani úgy az életemet, hogy tudjak érvényesülni, tudjam azt csinálni, amit szeretek. Mindenre van megoldás, csak kitartás és türelem szükséges”.
Beáta a balesetet megelőzően egy csíkszeredai virágüzletben dolgozott, megtalálta helyét, számára a virágkötészet nem munka volt, hanem egy szívből, lélekből jövő foglalkozás. Azt mondja, sokszor megtörtént, nem csupán vásárolni tértek be hozzá az üzletbe, hanem beszélgetni is.
Próbálom a saját utamat kiépíteni. Szeretek a virágokkal dolgozni, s ha valaki hozzám fordul, szívesen megörvendeztetem az ember lelkét egy-egy különleges csokorral. A visszajelzések lelkesítenek, erőt adnak”.
„Ma már a jobb lábam mozog, érzek is vele, a bal lábamat tavaly augusztustól tudom mozgatni. Mindez reményt ad”
Fotó: Veres Nándor
Alig 26 éves, már túl sok fájdalmat megélt, de nem kér a sajnálkozó tekintetekből. „Nem győzőm hangsúlyozni, hogy amiért kerekesszékben vagyok, amiért most még nem járok, attól én ugyanolyan ember vagyok, mint mások, nem kell engem sajnálni, nem kell engem másként kezelni. Sokszor a látogatóim panaszkodnak a mindennapi gondokra, én meg mit is mondhatnék. Ember, miről beszélsz? Adj hálát, hogy minden reggel lábra állsz, és elmehetsz dolgozni. Az emberek nem tudják felfogni, hogy mit jelent az egészség. Nyomom a vészcsengőt, hogy ne keseredjenek el a sok apró dolog miatt. Ébredj ember, mert az életednek értelme, célja van”.
Beáta szerencsés ember. Barátai védőpajzsot formálnak köré, ott vannak mellette. Szeretettel beszél Leventéről, aki támasza, társa. „Magyarországon riogattak, hogy majd szembesülnöm kell azzal, hogy elhagy. Nagyon szép párkapcsolatunk van, miért hagyna el? Most egy olyan élethelyzetet tapasztalunk meg, ami a türelemről, kitartásról, bizalomról szól, mert az élet nem csak abból áll, hogy csinosan felöltözünk, és kézen fogva elindulunk sétálni. Megőriztem a saját belső békémet, a kerekesszék nem lehet akadálya annak, hogy minőségi életet éljek. Az emberek mosolygós, vidám lánynak ismertek, akkor a kerekesszék ezt hadd ne változtassa meg. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig könnyű. Hogyne szaladnék egyet a mezőn ebben a jó időben. De nekem most más a feladatom. Lábra állok, és ezt talán megmutatom azoknak az embereknek is, akik lemondtak rólam.
– mondja elszántan.
Beáta tele van álmokkal, vágyakkal. Adni akar. Egy jó szót, egy kedves gesztust, amivel szebbé teheti a mindennapokat. Könyvet szeretne írni, erős az elhatározás benne. De mindennél erősebb benne a hit: szaladni fog ő még az augusztusi nyárban.
A lecsónál egyszerűbb és jobb magyaros étel talán nem is létezik. A napérlelte paradicsom és paprika tele van vitaminnal és tápanyaggal.
Kisbaconban, Benedek Elek emlékházában nemcsak bútorok és relikviák őrzik a múltat, hanem a mesék szelleme is. A magyar népmese napja emlékeztet: a történetek nem poros relikviák, hanem élő kincsek, amelyek eligazítanak ma is.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
szóljon hozzá!