Az elesettekért tevékenykedni

A Caritas munkatársai igyekeznek hittel az emberre figyelni

Fotó: Forrás: Péter György

Külföldön szerzett tudását hazahozta, hogy a betegeken, rászorulókon segíthessen. S noha nem könnyű az elesettekért tevékenykedni, hisz benne, hogy értelme van annak, amit tesz. Péter Györggyel, a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának igazgatójával olvashatnak beszélgetést a Székelyhon napilap októberi Hit-Vallás mellékletében.

Liget

2019. október 28., 13:122019. október 28., 13:12

A nyugat-európai kultúrában az ember értékes, és úgy tartják, hogy a társadalom annyira erős, amennyire erős a leggyengébb láncszeme, éppen ezért őket kell felpártolni és támogatni. Ezzel szemben a mi kultúránkra még mindig rávetül a kommunista időszak árnyéka, ahol az ember nem értéknek, hanem fogyóanyagnak, nyersanyagnak számított. Szociális téren nincs az országban egy stratégia, és így kellett egy rendszert felépítenie a Gyulafehérvári Caritasnak – mutat rá Péter György, aki nemrég magyar állami kitüntetésben, Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült.
Annak idején tevékenységét a pszichiátrián kezdte, öt évet dolgozott a csíkszeredai elmegyógyászaton, majd Németországba ment, ahol szintén az egészségügyi-szociális rendszerben tevékenykedett. Feleségével végül úgy döntöttek, hazajönnek.

„Nem volt könnyű döntés, nagyon nehéz volt hazajönni, azért is, mert egy működő rendszerből kellett visszajönni ide, ahol semmi sem a természet törvényei szerint működött. Ennek ellenére hazajöttünk, és valamiért, úgy gondolom, az Úrnak terve volt velem, mert akkor indították a Caritasnál az otthoni betegápolási szolgálatot, Hargita megyében Csíkszeredában volt az első munkapont. Székelyudvarhelyen már el volt indulva, de ott az egészségügyi technikumba járó diákok végezték ezt a feladatot gyakorlat gyanánt. Itthon senki sem tudta, hogy mi ez, mit jelent. Én Németországban már találkoztam ilyennel, és volt elképzelésem arról, hogy miként kellene működnie, tudtam, hogyan indult ott annak idején. Ez egy előny volt, és így kerültem a Caritashoz 2000-ben.”

Hangsúlyozza, mindig öröm számukra, ha sikerül embereken segíteni, és ilyenkor érzik, hogy tevékenységük nincs hiába. Úgy gondolják, hogy az az ember is fontos, aki amúgy segítség nélkül nem boldogulna.

Az elmúlt húsz évre visszatekintve örömökről és nehézségekről is beszámolt az igazgató, majd a családjáról is mesélt. „Nagyon örülök, mert a fiaim is önkénteskednek a Caritas keretében, de máshol is, és úgy gondolom, sikerült egy olyan irányt mutatni a mindennapi tevékenységemmel, amiről azt hiszem, hogy ez ad értelmet az életnek. Nem a nagy gazdagság, nem a pénz, a vagyon halmozása, mert mi az, amit magunkkal elviszünk? Semmi. Ami bennünk van, azt visszük magunkkal, ami rajtunk kívül van, az minden itt marad, azok csak átmeneti dolgok.”