
A Caritas munkatársai igyekeznek hittel az emberre figyelni
Fotó: Forrás: Péter György
Külföldön szerzett tudását hazahozta, hogy a betegeken, rászorulókon segíthessen. S noha nem könnyű az elesettekért tevékenykedni, hisz benne, hogy értelme van annak, amit tesz. Péter Györggyel, a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának igazgatójával olvashatnak beszélgetést a Székelyhon napilap októberi Hit-Vallás mellékletében.
2019. október 28., 13:122019. október 28., 13:12
A nyugat-európai kultúrában az ember értékes, és úgy tartják, hogy a társadalom annyira erős, amennyire erős a leggyengébb láncszeme, éppen ezért őket kell felpártolni és támogatni. Ezzel szemben a mi kultúránkra még mindig rávetül a kommunista időszak árnyéka, ahol az ember nem értéknek, hanem fogyóanyagnak, nyersanyagnak számított. Szociális téren nincs az országban egy stratégia, és így kellett egy rendszert felépítenie a Gyulafehérvári Caritasnak – mutat rá Péter György, aki nemrég magyar állami kitüntetésben, Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült.
Annak idején tevékenységét a pszichiátrián kezdte, öt évet dolgozott a csíkszeredai elmegyógyászaton, majd Németországba ment, ahol szintén az egészségügyi-szociális rendszerben tevékenykedett. Feleségével végül úgy döntöttek, hazajönnek.
„Nem volt könnyű döntés, nagyon nehéz volt hazajönni, azért is, mert egy működő rendszerből kellett visszajönni ide, ahol semmi sem a természet törvényei szerint működött. Ennek ellenére hazajöttünk, és valamiért, úgy gondolom, az Úrnak terve volt velem, mert akkor indították a Caritasnál az otthoni betegápolási szolgálatot, Hargita megyében Csíkszeredában volt az első munkapont. Székelyudvarhelyen már el volt indulva, de ott az egészségügyi technikumba járó diákok végezték ezt a feladatot gyakorlat gyanánt. Itthon senki sem tudta, hogy mi ez, mit jelent. Én Németországban már találkoztam ilyennel, és volt elképzelésem arról, hogy miként kellene működnie, tudtam, hogyan indult ott annak idején. Ez egy előny volt, és így kerültem a Caritashoz 2000-ben.”
Az elmúlt húsz évre visszatekintve örömökről és nehézségekről is beszámolt az igazgató, majd a családjáról is mesélt. „Nagyon örülök, mert a fiaim is önkénteskednek a Caritas keretében, de máshol is, és úgy gondolom, sikerült egy olyan irányt mutatni a mindennapi tevékenységemmel, amiről azt hiszem, hogy ez ad értelmet az életnek. Nem a nagy gazdagság, nem a pénz, a vagyon halmozása, mert mi az, amit magunkkal elviszünk? Semmi. Ami bennünk van, azt visszük magunkkal, ami rajtunk kívül van, az minden itt marad, azok csak átmeneti dolgok.”
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
szóljon hozzá!