
Kézdi Elemér és fia, Csongor
Fotó: Veres Nándor
Hogyan lesz néhány fosznideszkából egy gyönyörű kanapé? Sok-sok alázattal és munkával – mondja Kézdi Elemér és fia, Csongor, akiket csíktaplocai kárpitosműhelyükben látogattunk meg.
2021. január 11., 18:062021. január 11., 18:06
„Mint általában minden szakmát, így a kárpitozást sem igazán lehet megtanulni, azt el kell lopni. Ha az ember szereti, akkor ellopja, ellesi a tudást mástól. A régi hagyományos kárpitozást ma már nem is nagyon csinálják, sokan nem is tudják, de a legényeim megtanulták tőlem. Ma már nem a hagyományos vonalon haladunk tovább, amit mi is csinálunk, az a modern kárpitozás” – magyarázza Kézdi Elemér, amíg egy kis időre elszakad a munkától és a kárpitos műhely szomszédságában helyet foglalunk. Fia, Csongor is vele tart, együtt mesélnek az évtizedekkel ezelőtt elindított kis családi vállalkozásról, amely – mint Elemér fogalmaz – a fa szeretetétől indult. „Minden szakmának megvan a szépsége, a kárpitos szakma szépségét a sokféle szövet, a különleges megbízások, felkérések adják.
Ez egy fontos íratlan szabály nálunk, és ezt mindig betartjuk” – fűzi hozzá mosolyogva.
Több mint harminc évvel ezelőtt került ki kárpitos szakmával a kezében az iskolapadból Elemér, bútorgyárban dolgozott, majd alig 22 évesen, 26 évvel ezelőtt elindította az akkor még egyszemélyes családi vállalkozását. Ma is nevetve meséli egy ezzel kapcsolatos emlékét. „A hagyományos kárpitozáshoz szükség van ipari tépett vattára, zsákvászonra, tengeri fűre. Kérdezte egy alkalommal egy kolléga, hogy mire kell nekem ez, miért veszem. Mondom, a juhok alá. Nem volt annak egy hete s jött, vette meg tőlem az ágyat, el is kacagtuk a műhelybe, hogy korábban kikacagott engem. Most könnyebben lehet beszerezni az anyagokat. Régen a gyergyószentmiklósi szövetgyárba jártunk, fél napokat vártunk, hogy sorra kerüljünk. Kicsi cég volt a miénk, mindig a sor végére kerültünk. Sok kitartás kellett, sokszor a kedvem is elment, de nem adtam fel, a feleségem is mindig ott állt és bátorított” – meséli.
A fa szeretetétől indult minden – mondja Kézdi Elemér kárpitos mester
Fotó: Veres Nándor
A kis csíktaplocai kárpitosműhelyből színes, egyedei és sokszor különleges ágyak, sarokkanapék, fotelek kerülnek ki a mesterek keze alól, de régi bútordarabokat is újrakárpitoznak.
Tisztelni és szeretni kell ezt a munkát – jegyzi meg Elemér, aki a szakma iránti szeretetét a jelek szerint a húszas évei közepén járó fiának is átadta. De nem indult könnyen a közös munka, Csongor először elment világot látni, tanulni, tapasztalni, látni, és bizony, sok mindennek ma már nagy hasznát veszi.
„Apu mindig magával vitt a műhelybe. Eleinte ott játszadoztam a fadarabokkal, aztán a játékból lassan munka lett. Később sokszor vitt magával egy-egy helyszínre méretet venni, s én mindig csodálkoztam, miért visz, ha ő is ott van. Most már megértettem. Amikor beszélgetek a megrendelővel, nem kell gondolkodjak, már olyan sokszor hallottam édesapámat, tudom, mit kell mondanom. Ebben nőttem fel” – mondja, miközben arról is büszkén mesél, hogy hosszabb ideig dolgozott Ausztriában étterem- és bármenedzserként, és mivel megbízható munkaerő volt, sokáig visszavárták, de ő itthon képzelte el a jövőt.
Kézdi Csongor. Ausztriában sikeres étterem- és bármenedzser volt, de a szíve hazahúzta
Fotó: Veres Nándor
„Nem az lennék, aki vagyok, ha nem mentem volna el, de láttam, hogy szükség van itthon rám. Jó itthon, noha kicsit többet kell dolgozni, de szerencsére nagyon szeretem, amit csinálok. Külföldről a szövetrendeléseket, a kapcsolattartást, méretvételeket szabadidőmben végzem, mert egyébként én is ott vagyok a műhelyben és dolgozom édesapám mellett, mint a többi munkatárs. Mert mi, itt négyen munkatársak vagyunk” – fűzi hozzá.
Azt mondja, a tiszteletet, a fegyelmet, az alázatot a sportból hozza, hiszen évekig cselgáncsozott, és mindez most nagy hasznára válik.
Mindig mondtam apunak, hogy csináljunk valami újabbat a megszokottak mellett, amire mindig azt válaszolta, hogy egy dolog elképzelni, s egy másik dolog megvalósítani. Haragudtam rá ezért, nem is értettem meg sokáig. Lassan aztán megértettem. Neki is kihívás volt új modelleket kipróbálni, de ő is az idő teltével nyitottabb lett. Persze rizikó is volt benne, de idővel bebizonyosodott, hogy volt értelme, mert van igény az újdonságra, a különlegesre, ma már 95 százalékban minden ágyunk eltérő. Mi minden ágynak úgy állunk neki, hogy na megint lesz egy szép ágy, valakit boldoggá teszünk ezzel. Nagyon sok a pozitív visszajelzés, ami nekünk is erőt ad, de olyan munkát nem is adunk ki a kezünk közül, amelyre nem vagyunk büszkék” – meséli lelkesen a fiatalember, aki nagyon büszke az édesapjára, példakép számára, olyan életpéldát állított eléje, amelyből lehet töltekezni, tanulni.
Csongor szerint sokan el sem tudják képzelni, hogy mennyi munka, mennyi fáradalom, milyen sok ember keze munkája van egy ágy elkészítésében. Nagyon szeret a fával dolgozni – mondja –, a fát tisztelik a műhelyükben, ráfigyelnek, előkészítik. „Nagyon szeretem az illatát, amikor elhasítjuk” – jegyzi meg mosolyogva. „Bekerül a fa fosznideszka formájában, s kivisszük innen kanapéként. Na abból hogy is lesz egy ágy? Sok-sok munkával, alázattal”.
A fát tisztelik a műhelyükben, ráfigyelnek, előkészítik
Fotó: Veres Nándor
Közben büszkén mesélik mindketten, nemrég vittek vissza egy olyan ágyat a műhelyükbe újrakárpitozásra, amelyet húsz évvel ezelőtt készített Elemér. „Anya húsz, apa huszonkettő, én egy” – olvasható az ágyon a tulajdonos feljegyzése. „Ma már sokan úgy gondolkodnak, hogy ha elromlott valami, dobjuk ki, vegyünk újat. Ezeket az ágyakat nem kell kidobni. Itt mi mindenhez úgy állunk hozzá, mintha a magunk részére csinálnánk” – fűzi hozzá búcsúzóul apa és fia.
A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.
Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.
Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.
Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.
Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
Bár nem hivatalos ünnep, a könyvszeretők nemzetközi napjának célja, hogy az olvasás és az írott kultúra fontosságára emlékeztessen egy egyre inkább technológia uralta világban.
A székelyföldi képzőművészet egy meghatározó alakja, Gaál András előtt tiszteleg a Csíki Székely Múzeum új kiállítása. A tárlat a festő, pedagógus és közösségszervező sokrétű örökségét mutatja be születésének 90., halálának ötödik évfordulóján.
Harmincadik alkalommal rendezik meg a Szent Király Szövetségi Találkozót, amelyre a Kárpát-medence több mint húsz, Szent István nevéhez kötődő településéről érkeznek vendégek. Az esemény hagyományőrző, kulturális és ünnepi programokat kínál.
A zöldséges tavaszi tekercs a távol-keleti konyhák egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Az idők során a különböző országokban saját változatok alakultak ki, így ma már egy igazi nemzetközi street food klasszikusnak számít.
szóljon hozzá!