Apa és fia a kárpitosműhelyben

A kis csíktaplocai kárpitosműhelyből színes, egyedei és sokszor különleges ágyak, sarokkanapék, fotelek kerülnek ki a mesterek keze alól, de régi bútordarabokat is újrakárpitoznak.

Tisztelni és szeretni kell ezt a munkát – jegyzi meg Elemér, aki a szakma iránti szeretetét a jelek szerint a húszas évei közepén járó fiának is átadta. De nem indult könnyen a közös munka, Csongor először elment világot látni, tanulni, tapasztalni, látni, és bizony, sok mindennek ma már nagy hasznát veszi.

Játéknak indult, munka lett belőle

„Apu mindig magával vitt a műhelybe. Eleinte ott játszadoztam a fadarabokkal, aztán a játékból lassan munka lett. Később sokszor vitt magával egy-egy helyszínre méretet venni, s én mindig csodálkoztam, miért visz, ha ő is ott van. Most már megértettem. Amikor beszélgetek a megrendelővel, nem kell gondolkodjak, már olyan sokszor hallottam édesapámat, tudom, mit kell mondanom. Ebben nőttem fel” – mondja, miközben arról is büszkén mesél, hogy hosszabb ideig dolgozott Ausztriában étterem- és bármenedzserként, és mivel megbízható munkaerő volt, sokáig visszavárták, de ő itthon képzelte el a jövőt.

„Nem az lennék, aki vagyok, ha nem mentem volna el, de láttam, hogy szükség van itthon rám. Jó itthon, noha kicsit többet kell dolgozni, de szerencsére nagyon szeretem, amit csinálok. Külföldről a szövetrendeléseket, a kapcsolattartást, méretvételeket szabadidőmben végzem, mert egyébként én is ott vagyok a műhelyben és dolgozom édesapám mellett, mint a többi munkatárs. Mert mi, itt négyen munkatársak vagyunk” – fűzi hozzá.

Azt mondja, a tiszteletet, a fegyelmet, az alázatot a sportból hozza, hiszen évekig cselgáncsozott, és mindez most nagy hasznára válik.

Közben büszkén mesélik mindketten, nemrég vittek vissza egy olyan ágyat a műhelyükbe újrakárpitozásra, amelyet húsz évvel ezelőtt készített Elemér. „Anya húsz, apa huszonkettő, én egy” – olvasható az ágyon a tulajdonos feljegyzése. „Ma már sokan úgy gondolkodnak, hogy ha elromlott valami, dobjuk ki, vegyünk újat. Ezeket az ágyakat nem kell kidobni. Itt mi mindenhez úgy állunk hozzá, mintha a magunk részére csinálnánk” – fűzi hozzá búcsúzóul apa és fia.