Amíg a mosoly az arcokon meg nem jelenik

Az első találkozót 2001 november nyolcadikán tartották a Lázár-ház egyik termében. „Fogarasi Edit szociális testvérrel végeztünk mentálhigiénés és családterapeuta képzést, amelyek keretében csoportvezetésre is felkészítettek minket. Amikor 2000-ben végeztünk, felvetődött a kérdés, hogy milyen korosztállyal szeretnénk foglalkozni. Több csoport is indult akkoriban: Bölcsülő, gyógytorna, anonim alkoholisták és telefonos lelki szolgálat. Mi az időseket szerettük volna felkarolni. Editnek szólt Tiszti, Gergely István, hogy indítson egy időseknek szóló csoportot, és én is társultam. Templomban, plakátokon, a Csíki Tévében hirdettük. Az első találkozón kitettünk pár széket, de özönlöttek az emberek, végül 56-an voltunk.

„A férjem meghalt, nyugdíjba mentem és kerestem a nagyvilágban az életet, hogy tovább hogy legyen. Kell valami az embernek, ami leköti, ami érdekli. Aztán hívtak ide – azt sem tudom már, ki – hogy milyen kedves csoport ez. 2003 elején kezdtem járni, két évvel azelőtt halt meg a férjem, de akkor nem akartam senkiről, semmiről tudni. A családom apraja-nagyja dolgozik, és kellett egy hely, ahol eltölthetek egy-egy kellemes délutánt, ahol jobban telik az élet. Kell a közösség. Nagyon sokat voltunk kirándulni, megünnepeljük a névnapokat, születésnapokat, hogy minél jobb kedvünk legyen” – magyarázza Janka néni.

A csoport legújabb tagja Marcella, akit társai Cellának szólítanak. Fia biztatására jött el megnézni, hogy milyen tevékenység zajlik itt. „Örökké azt mondtam, hogy nekem nincs időm, el vagyok foglalva, sok a dolgom, gazdálkodtam is, imacsoportba is járok.” Aztán ősszel a zsögödi napköziben volt egy szüreti bál, ott találkozott a csoport tagjaival, azóta, ha csak teheti, eljön csütörtökönként.

Elhangzik: egy-egy ilyen találkozás egy lelki gyakorlatnak felel meg. Van, hogy feldobnak egy témát és mindenki bekapcsolódik, van, hogy vicceket mesélnek egymásnak, máskor énekelnek, imádkoznak, és gyakran vannak meghívottaik, akik különböző témákban tartanak előadásokat. Segítenek is egymáson, ha a szükség úgy hozza, leginkább lelkiekben.

„Én olyan bánatban voltam, egymás után annyi halál következett. A lányom mondta, jöjjek el, gondoltam, megpróbálom. Nagy-nagy szeretettel fogadtak” – kapcsolódik be a beszélgetésbe Veronka néni is. Egy másik csoporttag, Magdika több mint tíz éve jár a csoportba. „Akkor még a bal szememmel kicsit jobban láttam, a jobbal akkor sem már. Én olyan dolgokat hallottam itt, amit soha nem tudtam elolvasni. Nem is tudom kifejezni, hogy ez a közösség nekem mit jelent. Azért nem vagyok soha szomorú, azért nem panaszkodok, hála Istennek jól megvagyok, zarándokolok, járok mindenfelé. Nekem ez a társaság és az, amiket sokszor felolvasnak itt, a vallásos dolgok, nagyon sokat jelentenek. Amióta nem látok. Mert nekem sem jutott azelőtt ennyi idő a Jóistenre, ott voltak a gyerekek, a férjem. A halála után kezdtem megtanulni imákat énekeket. Én nem tudtam a rózsafüzér titkait, mondtam az imádságokat a többiek után. De most, ha éjjel megszólítanának is tudnám. Elfogadtam zúgolódás nélkül ezt a szemproblémát, és valahogy lelki békét kaptam a Jóistentől, hogy ennek így kell lenni. Számíthatok a csoporttársakra is, sokfelé eljárunk, zarándoklatokra megyek, Medjugorjéban is többször voltam.

Időközben Janka néni elkezdi megteríteni az asztalt, mint mondja, névnapja van, és hozta a tiszteletet: sütemény, bodzaszörp, pálinka, bor kerül elő a csomagjából. A csoport tagjai közben énekelni kezdik a himnuszukat, majd az indulójuk is elhangzik. De van még a tarsolyban néhány nóta, azokat is meghallgatjuk.