
Kuckó azoknak, akik időt szentelnének magukra: ilyen a Barátság
Fotó: Gábos Albin
Mi történik, ha néhány lelkes nő összedugja a fejét, és gondol egy nagyot? Megálmodnak egy olyan helyet, ahol heti rendszerességgel találkozhatnak, ismerkedhetnek önmagukkal és másokkal. Beszélgetnek. Mert a beszéd gyógyít, mondják. A Barátság kuckó ajtaja mindenki előtt nyitva áll.
2019. január 25., 15:002019. január 25., 15:00
Közel két éve működik Csíkszeredában, teljes mértékben civil kezdeményezésként a Barátság kuckó, amely, mint a neve is sejteti, a világ tán egyik legmelegebb, legbarátságosabb helye. „Egy hely, ahol jól érezzük magunkat” – foglalja össze a lényeget Geréd Ildikó, az ötletgazda hölgyek egyike. Rendszeresen szerveznek előadásokat, kiscsoportos foglalkozásokat, klubtevékenységet.
„Lelki gondozó, pszichológus, tanár van köztünk, és mindannyiunkban erős a késztetés, hogy beszélgessünk, mert az gyógyít. Egy olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ahová csak úgy bemegy az ember, és időt szentel magára. De azt is mondhatnám, hogy időt pazarolunk magunkra. Szervezés kérdése, hogy heti-két három órát akarok-e, tudok-e magamra szánni. De ehhez még kell egy bizonyos nyitottság is, aztán majd idővel talán én is megnyílok, beszélgetek. Elsőre talán tapogatózó a hozzáállás, de érezni kell, hogy itt van egy olyan közeg, ahol ha megnyílok nem sérülök. De ezt mindenkinek érzi a lelke” – meséli lelkesen Geréd Ildikó.
Geréd Ildikó, a Barátság kuckó ötletgazdáinak egyike
Fotó: Gábos Albin
Ő az egyike a négy hölgynek, aki többek között lelki gondozóként színesíti a kuckó programkínálatát. Társai – Pănescu Ibolya, Szász Ibolya és György Emőke – közreműködésével zajlanak itt egyéni és kiscsoportos gyászfeldolgozó-tevékenységeket, önsegítő körök diákoknak, szülőknek, és többek között működik autista szülök támogató csoportja is. Ildikó, mivel grafológus is, a grafoterápia módszerével szervez néha találkozókat, de nagyon kedvel az OH-kártyás, asszociációs módszerrel is dolgozni.
„Nem sztárvendégeink vannak” – szögezi le sietve. Nem a nagyközönség megszólítása a céljuk, az érdeklődők személyes kapcsolatokon keresztül érkeznek, és az első, kuckóbeli látogatásnak rendszerint folytatása van.
A tajcsi az egyensúlyt, a harmóniát teremtő mozgást szimbolizálja
Fotó: Gábos Albin
„Rengeteg olyan érdekes ember jár-kel körülöttünk, akiket ugyan nem hívnak meg a Szakszervezetek Művelődési Házába, és nem hallgatja őket kétszáz ember, de attól mindannyian értékesek, és van mondanivalójuk. Személy szerint én őket próbálom megszólítani, bár ez olykor nehézséggel is jár, mert pont ezek az emberek nem szoktak magukról beszélni. Talán épp ezért is a végeredmény egy rendkívül érdekes beszélgetés. Számomra ez fontos” – mondja, és hálás, mert ezen hobbiként űzött tevékenységnek köszönhetően nagyon sok érdekes emberrel hozta össze a sors.
Újra és újra kiderül, hogy körülöttünk mennyi csodálatos ember van”.
A tajcsi-foglalkozásokat tartó Tóth Mária
Fotó: Gábos Albin
Így aztán többek között szó volt a természettel és annak ritmusával való együttélésről, a fák, a virágok csodájáról, a csodaszarvasról, a csillagállásról, de vendégül láttak olyan magyartanárt is, aki évekkel ezelőtt a moldvai csángókhoz költözött, és az ott tapasztaltakról mesélt. Aztán beszélgettek a stresszről és ennek kezeléséről, hitről, traumákról, de akár a barátságról is. És tán a szervezőket is meglepte, de egyre nagyobb népszerűségnek örvend például a heti rendszerességgel megszervezett tajcsi-foglalkozás. Mivel igyekeznek legalább a meghívottak utazási költségeihez hozzájárulni, az előadásokon való részvétel adomány jellegű.
Igen szigorú feltétele van például a kéthetente megszervezett klubtevékenységnek – jegyzi meg cinkosan Ildikó. Két teafilter vagy hét szem goji, de akár egy maréknyi nasi. Az a lényeg, hogy mindenki adjon, hogy közösen teremtsék meg azt a bensőséges légkört, ahol jól érzik magukat, ismerkednek és kis szerencsével leteszik, vagy legjobb esetben otthon hagyják, akár kidobják a mindannyiuk által cipelt súlyokat. Ilyenkor közösen döntik el, hogy mit csinálnak. Beszélgetnek, játszanak, kézműveskednek. Megismerik egymást és önmagukat is.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!