
Fotó: Pál Árpád
Beruházások terén Alsó- és Felsősófalvára koncentrál az elkövetkező években Bokor Sándor. Ez idő alatt Parajdon sem áll meg a munka, ott főleg turisztikával kapcsolatos fejlesztéseket tervez.
2016. július 14., 13:502016. július 14., 13:50
– Ez önnek a negyedik mandátuma. Meddig tervez polgármester lenni?
– Teljes határozottsággal mondhatom, hogy ez lesz a befejező mandátumom. Ideje átadni a stafétát a fiataloknak. Ezután nyugdíjba megyek, de továbbra is szeretnék a közösségért dolgozni, ahogyan ezt első megválasztásom előtt is tettem.
– Milyen kihívásokkal szembesül munkája során?
– Parajd Hargita megye legnépesebb községe, nagyjából hétezren lakják, ami nagy felelősséggel jár. Az infrastrukturális és egyéb fejlesztések mellett mindig ott vannak az emberek egyéni és nagyobb közösséget érintő problémái, amivel foglalkozni kell. Ilyenek például a szociális gondok, amelyeknek egy része a nagyszámú roma közösséget érinti, vagy akár a tulajdonjogviták. Ez egy olyan munka, amelyet odaadással, szerénységgel, tisztességgel, következetességgel és eredményességgel kell végezni. Minden polgármester azt szeretné, hogy az általa vezetett település a lehető legjobban fejlődjön, a kivitelezés az, ami egy göröngyös út.
– Mi az, amit nagyon szeretett volna megvalósítani a községben mandátumai alatt, ám mostanáig nem sikerült?
– Sokszor elhangzik a munkahelyteremtés szó, vagy az, hogy itthon kell tartani a fiatalokat. Ezek eléréséhez nincs túl sok eszköze a polgármesternek, maximum adókedvezményekben részesíti a vállalkozókat, vagy mielőbb kiadja az engedélyeket azoknak a fiataloknak, akik hazatérnek és építkezni szeretnének. Szeretnénk munkahelyeket teremteni, illetve azt is, hogy ne kelljen külföldre menniük fiataljainknak, de sajnos ez nem megy. A birtokleveleket ugyan sikerült kiadni a község nagy részén, viszont vannak még problémák. Ezt mindenképp szeretném megoldani, hiszen a tulajdonjogok tisztázása az egyik legfontosabb teendő. Ugyanakkor úgy érzem, a hivatal kommunikációján is javítani kell. Fontos elérni, hogy a közösség együtt dolgozzon, cselekedjen.
– Mire a legbüszkébb megvalósításai közül?
– Büszkeséggel tölt el, hogy Parajd Hargita megye legnagyobb lélekszámú községe, illetve a leggazdagabbnak is számít. Azok a megvalósítások is fontosak, amelyeket tizenkét év alatt nem az adófizetők pénzéből finanszíroztunk, hanem pályázatok révén. Összességében tizenhárommillió eurót sikerült behozni a községbe, amiből egyebek mellett ivóvíz- és szennyvízhálózati rendszert alakítottunk ki, kultúrotthonokat javítottunk fel, utakat, iskolákat modernizáltunk, illetve létrehoztuk a wellnessközpontot. Utóbbit közel 100 ezren látogatják egy év alatt. Arra is büszke vagyok, hogy lassan évi 600 ezer turista fordul meg Parajdon.
Életrajzi adatok
Bokor Sándor 1950. április 11-én született Parajdon. A középiskolát Szovátán végezte el, majd Petrozsényban tanult tovább a bányaszati technikumban. Ezek után több mint három évtizedig a sóbányában dolgozott vezető beosztásban. Időközben önkormányzati képviselői tisztséget is vállalt a településen. 2004-ben választották először polgármesterré, azóta ő tölti be a tisztséget.
– A turizmus szempontjából két-három hónap az, ami csúcsidőszaknak számít Parajdon. Tervezik-e, hogy a szállásadókat bevonva megoldást találnak arra, hogy máskor is szívesen jöjjenek turisták?
– A turistaszezon június 15-én kezdődik és szeptember 15-éig tart. Láthatóan összeköthető az iskolák által meghatározott vakációs időszakkal. Az, ha nő a turistaszezon, mindenkinek jó, ezért is építettük például a wellnessközpontot. Egységes és versenyképes idegenforgalmi rendszer kialakítása a cél, ebbe kell beágyazni a turisztikai ösvényeket, látványosságaink (sósziklák, sópatak, iszapfürdők), illetve örökségünk bemutatását. Parajd vonzáskörében két sípálya is van a Bucsin-tetőn. Oda például áramot szeretnénk kivezetni. Ebbe a munkába bevonnánk a turizmusban érdekelt vállalkozókat is.
– Milyen nagyobb beruházásokat tervez mostani mandátumában?
– Nagyobb infrastrukturális fejlesztéseket tervezünk Alsó- és Felsősófalván: az ivóvíz- és szennyvízhálózatok kialakítását, az utak leaszfaltozását, illetve a járdák kiépítését. Parajdon a wellnessközpont bővül kinti medencével és elszállásolási egységgel, valamit másfél kilométeren aszfaltozunk a Bánya utcában, és az iskolát is renováljuk. Ezeken kívül két hidat fogunk építeni a Korond patakon. Az ivóvíz árát csökkentenénk Parajdon azáltal, hogy a gyűjtőgátat valamivel magasabb részen építenénk újjá, így szabadeséssel mehetne a víz a háztartásokhoz. A sóbánya a turizmus alappillére, az ipari termelés azonban csökkenő tendenciát mutat, ezért azt is meg kell erősíteni. Fejlesztések tekintetében Békástanyáról sem feledkezem meg.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!