Rajtra kész a Bogát régió legnagyobb beruházása

•  Fotó: Jancsó László

Fotó: Jancsó László

Ami tőlünk telt, azt megtettük. Most már az építőkön a sor – jegyezte meg hétfőn a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás (ADI-Bogát) éves közgyűlése alkalmából Szentes Csaba elnök. Az eseményen egy olyan fontos pillanatnak lehettünk szemtanúi, amely jelentősen befolyásolja a következő egy évben a társulás részét képező községek lakosainak mindennapjait.

Rédai Botond

2011. március 21., 21:082011. március 21., 21:08

2011. április 08., 11:562011. április 08., 11:56

A közbeszerzési eljárás lezárásaként, a licitet megnyerő csíkszeredai cégcsoport ünnepélyes keretek között írta alá a kivitelezési szerződést hétfőn este a madéfalvi kultúrotthonban, ezzel adva zöld utat a kistérség részét képező négy község (Csicsó, Madéfalva, Rákos és Szentmihály) fennállása legnagyobb infrastrukturális beruházásának.

Az Európai Unió Nemzeti Vidékfejlesztési Alaphoz benyújtott, hatmillió euró értékű pályázat megvalósítása így célegyenesbe került. Ennek során Madéfalván és Rákoson víz- és csatornahálózatot építenek, Szentmihályon napközi otthont létesítenek, illetve 5 kilométer községi utat javítanak fel. Csicsó községben a csaracsói iskola teljes felújítása és információ-, valamint ifjúsági központtá történő átalakítása is része a beruházásnak. Ezenkívül a 12-es községi utat is leaszfaltozzák Madéfalvától Csaracsón át Csibáig. Összegekre lebontva ez azt jelenti, hogy Csicsónak 1,2 millió euró, Madéfalvának 1,8 millió euró, Rákosnak 1,6 millió euró, míg Szentmihálynak 1,4 millió euró értékű munkálat jár a támogatásból.

Napokon belül az első kapavágás

Az aláírást még egy-két formaság követi, ám terveink szerint napokon belül elindulhat a konkrét kivitelezés – adta tudtunkra Szentes Csaba. Mint kiderült, nem kevesebb, mint tíz-tizenkét munkaponton dolgoznak majd. Így például nekilátnak a csaracsói iskola átalakításának, emellett a csatornázás minden érintett községben elkezdődik, akárcsak az útrehabilitáció. „A lakók türelmét kérjük a következő egy évre, hiszen egy ilyen jellegű beruházás áldozatokkal jár” – nyomatékosított az illetékes.

Nem volt könnyű az előkészítés

„Az elmúlt egy év olyan munkával telt, amit a lakosok nem igazán láttak, érzékeltek” – magyarázta az ADI-Bogát vezetője. Elmondása szerint a beruházás előkészítésének a folyamata igazi megpróbáltatást jelentett a kistérség számára. „Sokkal több munka volt ebben, mint amire számítottunk, szerencsére, most már a végére értünk. Ami tőlünk telt, azt megtettük. Most már az építőkön a sor” – hangsúlyozta az illetékes.

Egyébként előfinanszírozásos pályázatról lévén szó, az egyik legnagyobb nehézség az anyagiak előteremtése volt. Az érintett önkormányzatok, illetve a megyei tanács jó együttműködésének köszönhetően részben ezt az akadályt is sikerült elhárítani. Helyenként a közbirtokosságok is támogatták a beruházást, ám, mint azt a kistérségi vezető megjegyezte, sajnos, nem mindenki volt nyitott a segítségnyújtásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés