Fotó: Kristo Robert
Pünkösd után írják ki a közbeszerzési eljárást a csíkszenttamási ravatalozó kivitelezésére. A tervek szerint az alapkőletételre már július elején sor kerülhet, és őszre át is adhatják rendeltetésének a modern halottas kápolnát.
2010. május 18., 16:502010. május 18., 16:50
Fotó: Kristo Robert
A ravatalozó felépítését egy évvel ezelőtt döntötte el a település vezetősége – mondta Márk Tibor (fotó) polgármester, aki hozzáfűzte, hogy az építéshez szükséges telek keresésével telt el sok idő. Az elöljáró kifejtette: a halottas kápolna felépítésére több lehetséges helyszín is felmerült, de végül az egyház tulajdonában lévő temető külső, észak-keleti sarkára esett a választás.
A ravatalozót eredetileg a Csonka-torony szomszédságában készültek felépíteni, de mivel a torony és környezete műemléknek számít, elálltak az elképzeléstől, ugyanis a kivitelezés a bonyolult engedélyeztetési folyamat és a különböző műemlékvédelmi szabályok betartása miatt jelentősen megemelte volna a költségeket.
A majdnem szabályos négyzet alapzatra elképzelt, közel 300 négyzetméteres halottas kápolna felépítése 400 ezer lejbe fog kerülni. A Tokos Szabolcs, Kökösy Rozália és Tamás Ervin alkotta tervezőcsoport által két hónap alatt elkészített tervek 11 900 lejbe kerültek. A tervrajz szerint az épület magában foglal egy hűtőházat, egy misézőasztallal és ravatalozóval ellátott kápolnát, egy gyóntató helyiséget, egy öltözőt, egy raktárt, egy toalettet és egy mosdót. A kápolna száz férőhelyes, viszont a hozzá tartozó teraszt is száz személyesre tervezték, így akár kétszáz ember is elfér.
Napokon át a jövő művészeié lesz a csíkszeredai színpad. A Művészeti Egyetemek Fesztiválja (UNSCENE) ötödik kiadásának sajtótájékoztatóján nemcsak a programokról beszéltek, hanem mélyebb gondolatokra is „vetemedtek”.
A városvezetés nem tervez lépéseket a provokatív, nacionalista plakátok ügyében Csíkszeredában. Az alpolgármester szerint nem tudni, ki áll az üzenetek mögött, de ez a kampányidőszak realitása, és talán ennél rosszabbra is számítani lehet a jövőben.
Tavaly kezdődött, idén befejeződik a községi utak jelentős részének korszerűsítése Csíkszentléleken. Az aszfaltozáson túl is van tennivaló, a gázhálózatot ugyanis ki kell terjeszteni a község két településére, ez viszont jelentős önrészt követel.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.
Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.
Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.
Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.
Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.