Presbiteri konferencia volt Backamadarason

•  Fotó: Koncz László Ferenc

Fotó: Koncz László Ferenc

Hétvégén szervezték meg Backamadarason a Küküllői Református Egyházmegyéhez tartozó gyülekezetek presbiteri konferenciáját, amelyre a Nyárádmentén Backamadarastól Nyárádselyéig, a Kisküküllő mentén Kelementelkétől Szakadátig hívták meg és a gyülekezetek lelkészeit, gondnokait és 3-3 presbitert.

Gligor Róbert László

2010. november 18., 11:122010. november 18., 11:12

A rendezvényen igen szép számban jelentek meg a meghívottak: 120 presbiter vett részt a református templomban tartott találkozón. Igehirdetési szolgálatot Kerekes József, a csíkfalvi missziói gyülekezet lelkipásztora végzett, amelyben kiemelte, hogy Jézus nekünk példát adott, hogy az Ő nyomdokait kövessük és aképpen szolgáljunk a gyülekezetekben.

Ki a presbiter?

Koncz László Ferenc házigazda lelkész az apostoli szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket: “Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” Kiemelte: a presbiter úgy tudja betölteni közössége iránti kötelezettségét, ha egyénileg alkalomról-alkalomra belenéz az Ige tükrébe.

Az egybegyűlteket Csalóka Zoltán esperes is köszöntötte, majd Székely József volt generális direktor, nyugalmazott lelkész tartott előadást A presbiter élete és szolgálata a gyülekezetben címmel. Az előadó a Szentírás, a hitvallások és a Kánon alapján fogalmazta meg gondolatait a presbiter életére és szolgálatára nézve és elmondta lelkészi szolgálata rendjén tapasztalt élményeit is. Főleg arra hívta fel a figyelmet, hogy a presbiter az, akinek van Jézusa, van Bibliája, van vasárnapja, rendezett családi élete és gyülekezeti szolgálata.

Komolyan venni a szolgálatot

A konferencián megjelenteket Pályi József, az Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének elnöke is köszöntötte és intette, buzdította a presbitereket tisztségük komolyan vételére és a lelkészek szolgálatának segítésre. Ezután Szőcs Antal backamadarasi presbitert megválasztották a presbiteri szövetség nyárádmenti körzeti felelősének.

“A konferencia kapcsán fogalmazódott meg az a gondolat bennünk, sokakban, amelyet a 133. Zsoltár versei fogalmaznak meg: «Imé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakóznak az atyafiak! Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké.» Mert a konferencia az együttgondolkodásra és az Úr szolgálatára kell indítson mindnyájunkat” – osztotta meg gondolatait Koncz László Ferenc backamadarasi lelkész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán

Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán
2025. május 07., szerda

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák

Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák
2025. május 07., szerda

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű

Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű
2025. május 07., szerda

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron