
Fotó: Kristo Robert
Európai uniós pénzekből szeretne két kisebb vízi erőművet építeni Csíkmadaras önkormányzata a település határában folyó Madaras patakon. A projekt elkészült, és le is adták, pillanatnyilag az elbírálás folyamata zajlik. Biró László polgármester szerint néhány hónapon belül eldől, hogy megkapják-e a szükséges támogatást a beruházásra.
2010. június 21., 14:172010. június 21., 14:17
2010. június 21., 14:322010. június 21., 14:32
Fotó: Kristo Robert
Az elmúlt ötven–hatvan évben a községben jelentős beruházások nem történtek, most mindezt szeretnék pótolni, és kihasználva a település erőforrásait, több fejlesztést is szeretnének megvalósítani pályázati úton, köztük a két vízi erőművet, amely gazdasági hasznot hozna a falunak – mondta Biró László, Madaras polgármestere.
Kifejtette: amennyiben kedvező elbírálásban részesül a pályázatuk, még ebben az évben nekikezdhetnek az építkezésnek, mely beruházás sokat jelentene a településnek. Az önkormányzat kezdeményezésére a pályázat egy helyi érdekeltségű részvénytársaságon keresztül fut. A nyereség fele-fele arányban oszlana meg az önkormányzat és a részvényes helyi vállalkozók között. Számítások alapján az összesen egy megawatt villamos energiát termelő két erőmű évi 350 ezer euró bevételt termelne, melynek fele az önkormányzatot illetné meg. A beruházásra eddig összesen 200 ezer lejt költöttek, ebből 100 ezret a helyi költségvetésből.
A polgármester elmondta: kedvezőtlen elbírálás esetén is megkeresik a módját az erőművek felépítésének, „hisz észre kell venni, hogy mások is üzletet látnak benne, egy osztrák vállalkozó a projektért egy éve 1,8 millió lejt ígért, de nem adjuk el, mert ha megvalósul, két év alatt visszahozza a ráfordított összeget”.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!