Kis épületbe szorult a kulturális élet

Kelementelke egy évtizede kultúrotthon nélkül maradt, de közművelődési igényei nem csökkentek. A helyiek remélik, hogy hamarosan számukra is korszerű művelődési otthont építenek. Terület van, a tervek elkészültek, a finanszírozás biztosítottnak látszik.

Gligor Róbert László

2016. szeptember 16., 13:272016. szeptember 16., 13:27

Kelementelkén az egykori Simén-kúriában működött a művelődési otthon, de a rendszerváltást követően a jogos tulajdonosok visszaigényelték az épületet. 2003-ban vissza is szolgáltatták nekik, a család pedig hamarosan úgy döntött, hogy eladja azt. Elővásárlási jogot ajánlott fel az akkori önkormányzatnak, amely azonban nem élt ezzel a lehetőséggel, így 2006-ban az épület magánkézbe került, és három év múlva ki kellett költöztetni belőle az intézményt.

A 900 lelkes falu kultúrotthon nélkül maradt. 2008 után – áthidaló megoldásként – az önkormányzat kezelésbe vett és átalakított egy kisebb ingatlant közösségi házzá, de nem mondott le álmáról, egy új, tágas épületről.

A kulturális élet a településen megfelelő épület hiányában sem hanyatlott le. A közösségi ház tulajdonképpen egy kisebb konyharésszel rendelkező terem, amelynek még színpada sincs, és legfeljebb száztíz személy tud leülni benne. Márpedig egy valamirevaló közösségi eseményen a helyiség zsúfolásig megtelik, és a fél udvaron is állnak még a kelementelkiek.

A község polgármestere nem nézhette tétlenül a helyzetet, az erős közösségi akarat lépésre sarkallta. Megválasztása óta, négy éve munkálkodik egy új kultúrotthon építésének kieszközlésén. Amikor 2007-ben az akkori kormány beindított egy vidéki kultúrházépítési programot, a község az országos lista elején szerepelt igen jó pontszámmal, de végül a kezdeményezés elhalt, hisz az állam sosem fordított pénzt az építkezésekre – mondta el Varga József, aki kötelességének érezte azt, hogy ebbe a népes faluba egy új ingatlant építtessen. Akár önerőből, akár kormány- vagy pályázati forrásokból.

Újabb állami lehetőségre tavaly bukkant rá, hisz az Országos Beruházási Társaság (CNI) újabb kultúrotthonok építését tervezi. Többször is kilincselt a fővárosban, és sikerült „helyzetbe juttatnia” Kelementelkét, így reménykednek, hogy nemsokára elkezdődhet az építkezés. Idén már terepszemlét is tartott a kormányhatóság a faluban, és a polgármester információi szerint a kivitelezést hamarosan kiírják az elektronikus közbeszerzési rendszerben.

Nem kis épületről van szó – mutatta meg a tervrajzokat és a látványtervet Varga József: 1943 négyzetméter beépített felület, 8500 köbméternyi űrtartalom – reményeik szerint egy kétszintes épület fog állni. A földszinten előtér, majd egy színpaddal ellátott, 250 férőhelyes többfunkciós előadóterem kap helyet, amely könnyen rendezvényteremmé is átalakítható. Mellette színészi öltözők, mosdók, raktár, iroda lesz, míg egy kisebb szárnyban újabb előtér és iroda mellett konferenciaterem és két kis klubhelyiség. A tetőtérben öltözők, műszaki helyiségek és próbaterem lesz, ez utóbbi kinyitva a földszinti nagyterem erkélyeként használható. Ugyancsak az emeleten helyi múzeum berendezésére alkalmas terem is lesz.

A beruházást az állam végeztetné, az önkormányzat 66 ár területtel rendelkezik erre a célra a falu felső végében, továbbá önrészként a bejárati utat, parkolót és az épület közművesítését kell biztosítsa. Varga József úgy véli, a beruházás megvalósulása rendkívül jó hatással volna a közösségre, és civilizált körülményeket teremtene a színjátszás kibontakozására, dalárda létrehozására, a néptánccsoport kibővítésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének

Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve

Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve
2026. február 03., kedd

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú

Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú
2026. február 03., kedd

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat

Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat
Hirdetés
2026. február 03., kedd

A miniszterelnök az Azomureș vegyipari kombinátról egyeztetett a felekkel

A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.

A miniszterelnök az Azomureș vegyipari kombinátról egyeztetett a felekkel
2026. február 03., kedd

Közkutakat fúrnak adományokból a Kis-Küküllő mentén

Egyházi épületek udvarára, a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával fúrnak közkutakat Kis-Küküllő menti településeken, így próbálva kivédeni a tavaly előállt nehézségeket, amikor hónapokig nem volt megfelelő ivóvize a lakosságnak.

Közkutakat fúrnak adományokból a Kis-Küküllő mentén
2026. február 02., hétfő

Kokkolino és társai szerint rövid lesz az idei tél

Kokkolinonak, az állatkert anyamedvéjének, illetve Jimmynek, Dömének és Dömzsinek idén is „letesztelték” az időjós-tehetségét. A népi hiedelem úgy tartja, ha február 2-án a medve meglátja a saját árnyékát, akkor még hosszú télre számíthatunk.

Kokkolino és társai szerint rövid lesz az idei tél
Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Egy lakóházra is átterjedtek a műhelyben fellobbant lángok

Nagycsergedi tűzvészhez riasztották vasárnap délben a marosvásárhelyi tűzoltókat: egy műhely, majd egy lakóház is kigyulladt, az anyagi kár jelentős.

Egy lakóházra is átterjedtek a műhelyben fellobbant lángok
2026. január 31., szombat

Gyermekek a rendszer peremén: mi történik a 14 év alatti bűnelkövetőkkel?

Ha egy 14 év alatti gyermek bűncselekményt követ el, büntetőjogilag nem vonható felelősségre, a törvény mégis intézkedést ír elő. Jogos kérdés, hogy egy súlyos hiányosságokkal küzdő rendszerben mi történik ilyenkor a kiskorúval.

Gyermekek a rendszer peremén: mi történik a 14 év alatti bűnelkövetőkkel?
2026. január 30., péntek

Elhanyagolt telekből iskolaudvar: bővül egy marosvásárhelyi iskola területe

Új fejezet kezdődik a Kárpátok sétányán lévő Friedrich Schiller-iskola életében. Egy eddig elhanyagolt, illegális szemétlerakóként használt 1300 négyzetméteres területet nyilvánított közvagyonná az önkormányzat, hogy az intézmény udvarát bővítsék vele.

Elhanyagolt telekből iskolaudvar: bővül egy marosvásárhelyi iskola területe
Hirdetés