Fotó: Gligor Róbert László
A harasztkereki kultúrotthon bővítésének gondolata akkor merült fel, amikor ismét divatba jött a kosaras bálok rendezése a településen. Két év után annyian voltak a mulatságban, hogy alig fértek az épületben – mesélte el a kezdeteket Farkas Gyula, Ákosfalva község alpolgármestere, maga is harasztkereki lakos.
2011. május 11., 16:302011. május 11., 16:30
2011. május 11., 17:032011. május 11., 17:03
Belül már elkészült az épület, de kevés a pénz a befejezésre
Az alapot hat évvel ezelőtt öntötték meg, majd két év után épült fel pirosban, és az épület teljes burkolásával egyidőben került tető alá. Az idei költségvetésből a község 100 ezer lejt irányozott elő az épület befejezésére, de az alpolgármester úgy látja, ez az összeg nem lesz elegendő, ugyanis a központi gázfűtés engedélyeztetése nagyon költséges, ám elengedhetetlenül szükséges a melegítés megoldására és a meleg víz előállítására.
Az épület földszintjén, a színpad mögött két öltözőt, mosdókat és egy irodát alakítottak ki, míg az emeleten négy vendégszoba, tusolók és illemhelyek kaptak helyet. Ugyanis a falu magyarországi testvértelepüléssel is rendelkezik, Dénesfáról pedig szinte évente érkezik küldöttség Harasztkerékre, így ezután nem kell más településeken elszállásolni a vendégeket. A több éves kapcsolat kezdetén főleg a gyerekek utaztak az anyaországba, de tavaly már 52 fős küldöttség utazott ki a falu fiataljai közül, idén pedig a helyi focicsapatot hívták meg Dénesfára. A csapatot Farkas Gyula és Keresztúri István helyi tanácsosok tartották fenn saját pénzükön, a tavaly pedig az ugyancsak harasztkereki Farkas Elek vállalkozó pártolta fel anyagilag.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
szóljon hozzá!