
Hétfőre várják Bukarestből a biztosítótársaság tűzesetek kivizsgálásával megbízott szakértőjét, aki ellenőrizni fogja, hogy emberi mulasztás okozta-e a tüzet csütörtökön a csíkmindszenti multifunkcionális sportteremnél. A vizsgálatokat követően kezdődhet a romok eltakarítása.
2012. február 13., 10:332012. február 13., 10:33
2012. február 13., 13:282012. február 13., 13:28
Hatalmas kár keletkezett a mindszenti sportcsarnokban. Füstbe ment
„Bukarestből érkezik az Omniasig biztosítótársaság szakembere, hogy megállapítsa, mi okozhatta a tüzet a sportcsarnoknál, illetve hogy történt-e emberi mulasztás. A vizsgálatoktól függ, hogy fog-e fizetni a biztosító. Az építés 2007-es befejezését követően hárommillió lejre kötöttünk biztosítást az említett társasággal” – nyilatkozta érdeklődésünkre Pál Péter, Csíkszentlélek polgármestere, aki már az épület újjáépítésén gondolkodik. „A biztosító vizsgálata után közmunkát szervezünk és eltakarítjuk a romokat. A munkára cégek segítségét is szívesen fogadjuk. Ezután szakvéleményt kérünk, hogy megtudjuk, lehet-e valamit kezdeni az építmény viszonylag épen maradt alapzatával” – tette hozzá. Csíkszentlélek első embere úgy tudja, hogy a tűzoltóság megállapítása szerint a tüzet szikra okozta, személyes felelősségről viszont nincsen szó, mivel a fűtőrendszer üzemelését képesített szakember végezte. A kár értéke elsődleges becslések szerint mintegy kétmillió lej.
„Mindenki segített az oltásban”
Pál Péter a Facebook közösségi portálon tett közzé egy nyilatkozatot, amelyben mindenkinek megköszöni az oltási munkálatoknál nyújtott segítségét. „Ki kell emelnem azt a tényt, hogy amint az épület építésekor, elvesztésekor is tapasztalható volt a segítőkészség, az összefogás a mentésnél. A legkisebbtől a legnagyobbig, falubelitől az idegenekig, minden jelenlevő igyekezett segíteni az oltásban. Köszönet illesse az Olt tűzoltó-alakulat tagjait, illetve az alcsíki községek tűzoltó-alakulatainak tagjait önzetlen munkájukért, amellyel menteni igyekeztek a még menthetőt. Köszönöm a média jelen levő tagjainak, hogy hitelesen tolmácsolták az eseményeket, és összefogásra, segítségnyújtásra biztattak, mind az írott, mind az elektronikus sajtóban. Úgyszintén köszönöm mindazoknak, akik a közösségi oldalakon kinyilvánították együttérzésüket és segítő szándékukat. Köszönöm a helyi tűzoltócsoportnak is a helytállást, és a végén, de nem utolsónak köszönöm községem lakóinak, hogy nem nézték közömbösen a katasztrófát” – fogalmazott Csíkszentlélek polgármestere.
Hatalmas csapás az építmény elvesztése
A településvezető meglátása szerint „a környék egyik legegyedibb és közkedvelt középületévé vált csíkmindszenti sportcsarnok elvesztése hatalmas csapás a községre nézve. A könyörtelen tűz megsemmisítette azt, amire méltán volt büszke a falu, a község és a megye is. Külföldi vendég barátaink is ámulva szemlélték a formájában magasztos, célszerűségben rendkívüli épületegyüttest. A megálmodott létesítmény felépítéséhez minden lehetséges támogatást megkaptam a faluközösségtől, közbirtokosságtól, és én a fél életemet áldoztam annak megvalósítására. Pénzzel, munkával, jó szóval segítettek felépíteni azt az épületet, amely jelképévé vált községünknek. Nem mellékes a helyi, megyei és az országos fórumok nagyfokú támogatása sem.”
Szükséges az újjáépítés
Az építmény jövőjével kapcsolatosan a sajtóanyagban Pál Péter a következőképpen fogalmaz: „mivel bizonyítottan nagy szükség van egy ilyen rendeltetésű és méretű építményre, feltétlenül szükséges annak újraépítése. Merem remélni, hogy a régi székely szokás, mely szerint az egész közösség a bajbajutottak segítségére siet, most is működni fog, támogatva az újjáépítést anyagiakkal, munkával, biztatással, és így belátható időn belül ismét állni fog régiónk büszkesége.”
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!