Készül az aszfaltút Kostelek felé

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több munkaponton is dolgozik az útfelújítást végző Viadukt Kft. a Szellő-tetőn átvezető községi úton. Első körben két és fél kilométer hosszúságban terítenek aszfaltszőnyeget Szépvíz és Kostelek között.

Szabó Kamilla-Mária

2016. szeptember 27., 19:572016. szeptember 27., 19:57

2016. szeptember 27., 19:572016. szeptember 27., 19:57

A nyár folyamán jól haladt a kivitelező, így pár napja hozzáfogtak az aszfaltozáshoz is. Azt megelőzően elvégezték az alapozási munkálatokat, kialakították az átereszeket, kiásták a vízelvezető árkokat. Emellett a Szénásúti szakaszon egy kilométer hosszúságban már kiépítették a támfalat is, ott még folytatódik a munka, sőt a távolabbi részeken is végzik a szükséges alapozási munkálatokat – számolt be érdeklődésünkre Ferencz Tibor. Szépvíz polgármestere továbbá elmondta, akár már jövő év végére aszfalt kerülhet a Kostelekre vezető út Hargita megyei szakaszának 8,7 kilométerére.

A közigazgatásilag a Bákó megyei Ágas községhez csatolt Kostelekre vezető út teljes hossza a szépvízi víztározótól 15 kilométer. A szomszédos megyében lévő útszakasz rendbetételéről még konkrét egyeztetés nem zajlott az ágasi elöljárókkal. Mint ismeretes, a készülő útnak a hiányában Kostelek jelenleg egy 70 kilométeres kerülő révén közelíthető meg Csíkszeredából.

Ahogy arról beszámoltunk, 2014 májusában tartottak először helyszíni szemlével összekötött megbeszélést a Szépvíz és Kostelek közötti útszakasz rendbehozataláról Hargita Megye Tanácsának munkatársai, az érintett önkormányzatok és közbirtokosságok vezetői, valamint a kosteleki illetékesek. Azt követően elkezdték az út felújítását is, először a megyei és szépvízi önkormányzat finanszírozása révén dolgozott a kivitelező, de mivel egy több mint 10 millió lej értékű beruházásról van szó, így állami támogatást igényeltek, és felkerültek a kormány Helyi Fejlesztési Programjának (PNDL) listájára – avatott be a községvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés