
Fotó: Pethő Melánia
Elkészült a ditrói Barlangi Forrást a Cengellér-tetőn át Reznyakkal összekötő turistaösvény – az átadásra kedden délután került sor. A résztvevők nem csak az elhangzó tájékoztatás által ismerhették meg a megvalósítást, a hivatalos átadás után – a frissen festett turistajelzéseket követve – vágtak neki az ösvénynek. Kirándulásuk végcélja ezúttal a Cengellér-tető volt.
2012. október 16., 16:472012. október 16., 16:47
2012. október 16., 18:362012. október 16., 18:36
A Ditró–Tölgyes megyei út mentén, a Barlangi Forrásnál található az újonnan kialakított tanösvény első állomása, az itt elhelyezett térkép jelzi a 4,5 kilométeres útvonalat, a tanösvény további pontjait, a fák törzsére festett turistajelzés pedig az irányt is mutatja. A Cengellér-tetőig, azon keresztül pedig a reznyaki utászházig kalauzolják el a kirándulókat a jelzések, az útszakaszra elhelyezett hat tábla pedig az adott területrész növény-, állatvilágáról, az ott megtalálható kőzetekről nyújt tájékoztatást.
A tanösvény kialakítására a Pro Ditró Egyesület pályázott Hargita Megye Tanácsánál. A megyei tanács 5000 lejjel támogatta a programot, Ditró önkormányzata pedig 1000 lejjel járult hozzá. „Összefogás eredménye ez a megvalósítás” – hangoztatta az átadáson Puskás Elemér polgármester. Kifejtette: a megyei, illetve a helyi tanács anyagi támogatása mellett az ösvény kialakításában nagy szerepet vállaltak a Puskás Tivadar Iskolaközpont földrajz és környezetvédelmi szaktanárai, az iskola mestere és a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Szolgálat.
„Akkor nyer igazi értelmet ennek az ösvénynek a léte, ha utódaitokat is ki tudja szolgálni. Szeretnénk, ha évek múlva is így nézne ki, vigyázzatok rá” – szólt az avatón jelen lévő fiatalokhoz Puskás Elemér. A polgármester arra kérte az iskolaközpont vezetőségét, a diákok bevonásával találják meg megoldást az ösvény és környékének takarítására. A hely tisztán tartása egyébként az egyedüli elvárása azoknak a tulajdonosoknak, akik területén átvezet az ösvény.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!