Ha nem alkot, akkor restaurál a csíkfalvi mester

A székely tárgyi örökség megőrzése és a magyar mondavilág elemeinek átadása – így fogalmazhatnánk meg a mester munkásságának célkitűzését. Igazából a kapufaragás és a citerakészítés közben érzi magát jól, hisz ilyenkor alkot. Nemrégiben állították fel Jobbágyfalván legutóbbi munkáját, az unitárius parókia kapuját, máris újakon munkálkodik. Időközben azonban két régi tárgy restaurálásához is hozzálátott.

Mesélnek a régi tárgyak

Érdekes darabot mutat meg Öcsi bácsi (így ismeri mindenki a faluban a volt polgármestert): egy kézdiszéki céhes ládát. Az 1890-es években készült darabot valószínűleg csizmadia használhatta, ezzel szállította a lábbeliket a vásárra, illetve két lenyitható szárnya arra utal, hogy ez egyben a portéka kínálására szolgáló „asztal” is volt. A láda a múlt században került Csíkfalvára, amikor az ide kihelyezett Bögözi Vilma tanítónőt kézdipolyáni nagynénje is elkísérte a Nyárád mentére. A láda belsejében fellelhető kézírás arról tanúskodik, hogy a hölgyek már ruhadarabok szállítására, illetve tárolására használták azt. Az öreg tárgyat a helyi Szabó Árpád lelte meg egy csűrben. Azért vitte Kilyén mesterhez, hogy az feljavítsa, hogy majd méltó helyére kerülhessen: Szabó tájházat szeretne kialakítani, ott díszeleghetne a pántos láda. A két szárnyú, három lakattal és egy kettős zárral biztosítható, eredetileg virágmintákkal festett darabot a mester letisztította, lábait, sarkait megerősítette vagy kicserélte, a dísz rézgombokat kifényesítette.

A „hálapénz” legtöbbször egy „köszönöm szépen”

Szabó testvére, Éva is érdekes darabot vitt hozzá restaurálásra: a rigmányi Veress Gergely kerekes mester által mintegy fél évszázada készített, kézzel húzható ráfos szekeret. A mester alapos vizsgálat után darabokra szedte a járművet: fentőt (faküllőt), „tángyérkarikát”, kerékszeget, új ágast készített, megkarikázta a kerékagyat, de még apróbb javítások, erősítések is szükségesek a faszerkezeten.

Kilyén Domokos határozottan cáfolja, hogy érti és szereti a javítást: azt mondja, már nincs türelme ilyen apró munkákhoz. De ha olyan darab kerül hozzá, amelyet érdemesnek lát javítani, mégis hozzálát. Pedig a „hálapénz” legtöbbször egy „köszönöm szépen”. De ő ennyivel is beéri, mert a székely tárgyi örökség megóvását, átmentését a szívügyének tekinti.