Falumonográfiát mutatnak be Székesről

•  Fotó: Berekméri Edmond

Fotó: Berekméri Edmond

A Nagyernye múltját bemutató kötet után Nemes Gyula helytörténész második falumonográfiáját készítette el, ezúttal Székesről. A könyvet november 29-én Székesen mutatják be, a délelőtti istentiszteletet követően, 12 órától.

Soós Eszter

2009. november 19., 13:542009. november 19., 13:54

Nemes Gyulát munkájában Székes falufelelőse, Szakács Ferenc segítette, de Bíró László lelkipásztor is vállalta, hogy besegít a gyűjtőmunkába.

•  Fotó: Berekméri Edmond Galéria

Fotó: Berekméri Edmond

A falutörténet szerzői 17 fejezetben mutatják be a település múltját, a legrégibb időtől napjainkig. Bemutatják többek között a település hajdani törzsökös nemes családjai, a fegyverforgató lakói, a közművelő tevékenységek szereplői, a helyi közigazgatás alkalmazottai, a falu 2008-ban élő lakói, más fejezet tárgyalja az olyan ismertebb személyek életpályáját, akik életük során valamilyen kapcsolatba kerültek Székessel, például Simon Endre képzőművész, Nagy József színművész, Zeno Vancea zeneszerző, Dr. Kali Ernő főorvos, Kacsó Elemér alezredes és mások. A kötet kiadásához szükséges pénzösszeget a Nagyernyei Polgármesteri Hivatal kölcsönözte, amelynek visszaszolgáltatását a könyvek eladásából oldják meg a szerzők. Nemes Gyula és Szakács Ferenc közös monográfiáját Bölöni Domokos író és Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület elnöke méltatja az ünnepségen.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének

Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.

Peremtelepülési járatok: jót tesznek a zsúfoltság csökkentésének
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve

Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.

Lakóház gyulladt ki Kisgörgényben – frissítve
2026. február 03., kedd

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú

Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.

Nem marad egyedül a csontrák elleni küzdelemben a hatodikos gernyeszegi fiú
2026. február 03., kedd

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat

Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.

Milliós sikkasztás Marosvásárhelyen: őrizetbe vették a gyanúsítottat
Hirdetés
2026. február 03., kedd

A miniszterelnök az Azomureș vegyipari kombinátról egyeztetett a felekkel

A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.

A miniszterelnök az Azomureș vegyipari kombinátról egyeztetett a felekkel
2026. február 03., kedd

Közkutakat fúrnak adományokból a Kis-Küküllő mentén

Egyházi épületek udvarára, a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával fúrnak közkutakat Kis-Küküllő menti településeken, így próbálva kivédeni a tavaly előállt nehézségeket, amikor hónapokig nem volt megfelelő ivóvize a lakosságnak.

Közkutakat fúrnak adományokból a Kis-Küküllő mentén
2026. február 02., hétfő

Kokkolino és társai szerint rövid lesz az idei tél

Kokkolinonak, az állatkert anyamedvéjének, illetve Jimmynek, Dömének és Dömzsinek idén is „letesztelték” az időjós-tehetségét. A népi hiedelem úgy tartja, ha február 2-án a medve meglátja a saját árnyékát, akkor még hosszú télre számíthatunk.

Kokkolino és társai szerint rövid lesz az idei tél
Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Egy lakóházra is átterjedtek a műhelyben fellobbant lángok

Nagycsergedi tűzvészhez riasztották vasárnap délben a marosvásárhelyi tűzoltókat: egy műhely, majd egy lakóház is kigyulladt, az anyagi kár jelentős.

Egy lakóházra is átterjedtek a műhelyben fellobbant lángok
2026. január 31., szombat

Gyermekek a rendszer peremén: mi történik a 14 év alatti bűnelkövetőkkel?

Ha egy 14 év alatti gyermek bűncselekményt követ el, büntetőjogilag nem vonható felelősségre, a törvény mégis intézkedést ír elő. Jogos kérdés, hogy egy súlyos hiányosságokkal küzdő rendszerben mi történik ilyenkor a kiskorúval.

Gyermekek a rendszer peremén: mi történik a 14 év alatti bűnelkövetőkkel?
2026. január 30., péntek

Elhanyagolt telekből iskolaudvar: bővül egy marosvásárhelyi iskola területe

Új fejezet kezdődik a Kárpátok sétányán lévő Friedrich Schiller-iskola életében. Egy eddig elhanyagolt, illegális szemétlerakóként használt 1300 négyzetméteres területet nyilvánított közvagyonná az önkormányzat, hogy az intézmény udvarát bővítsék vele.

Elhanyagolt telekből iskolaudvar: bővül egy marosvásárhelyi iskola területe
Hirdetés