Elodázott iskolaépítés Csíkmadarason

Noha még év elején úgy tűnt, hosszas várakozás után folytatódhat az építkezés a csíkmadarasi új elemi iskolánál, a kivitelezést nem kezdték el. Az illetékesek akkor még remélték, hogy őszre beköltözhetővé tudják tenni az újonnan felhúzandó ingatlant. A tervek változtak, az önkormányzat egy uniós pályázat elbírálására vár, amely által kulcsra készen adhatnák át az ingatlant.

Rédai Botond

2014. augusztus 26., 20:592014. augusztus 26., 20:59

2014. augusztus 26., 21:232014. augusztus 26., 21:23


„A Regionális Operatív Program keretében jelent meg egy kiírás, amely révén már elkezdett iskolaépületek kivitelezésére lehetett pályázni. Erre mi letettük a dokumentációt, az elbírálásra várunk” – tájékoztatott a beruházás késlekedésének okáról Bíró László. Csíkmadaras polgármestere kifejtette, felemás helyzet ez, hiszen mindaddig nem léphettek ebben az ügyben, amíg el nem bírálják az említett pályázatot. A községvezető elmondása szerint az első szűrőn már átment az iratcsomó, ennek során azt ellenőrizték a kiírok, hogy a már elkezdett beruházás közbeszerzési eljárása megfelelt-e a törvényes előírásoknak. „Ezt rendben találták, a napokban kell megkapjuk a végső választ. Pozitív elbírálás esetén következik a szerződés-aláírás, és kezdhetjük a munkát” – jelentette ki az elöljáró.

Nagy segítség lenne a nyertes pályázat

Kiderült, az önkormányzat mintegy 2,5 millió lejes uniós támogatást szeretne lehívni az iskolaépítésre az említett program keretében, ebből kulcsra kész lehet az új ingatlan. Mi több, a tervezés ellenértékét is el lehetne számolni. „Hatalmas segítség lenne ez számunkra, hiszen ezáltal nagyobb összegek szabadulnának fel a költségvetésünkből, amiket így más célra tudnánk fordítani” – említette a településvezető. Bíró úgy fogalmazott, ilyen tétel például az a 150 ezer lej, amit még év elején kaptak iskolaépítésre a megyei önkormányzattól. „Több pályázat önrésze vár finanszírozásra, bővíteni kellene a villanyhálózatunkat, utakat szeretnénk rendbe tenni” – sorolta a megoldásra váró feladatokat a községvezető.


Nagy szükség lenne egy új iskolára

A csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola igazgatója már korábban kifejtette portálunknak, hogy az elemi osztályoknak helyt adó, egyházi tulajdonban levő épület már nem alkalmas oktatási célokra, ezért lenne szükség minél hamarabb az új ingatlanra. Ehhez még társult Bíró László polgármester azon érve, miszerint azt szeretnék, hogy az elemisek a felső tagozattal közös udvaron lehessenek. Ez biztonságosabb lenne a gyerekek számára, hisz a két iskolaépületet között húzódik a forgalmas európai út. Ugyanakkor gazdasági szempontból is az lenne a legmegfelelőbb megoldás, ha az épületek egy udvaron kapnának helyet, mert akkor egy kazánházból lehetne fűteni mindegyiket.

Az új elemi iskola megépítése a felső tagozatos diákok által használt tanintézet udvarán egyébként Csíkmadaras község fejlesztési stratégiájában is szerepel. A terveket már 2006-ban elkészítették, a községvezető szerint erre akkor több mint 80 ezer lejt költött az önkormányzat. 2011-ben neki is fogtak a kivitelezésnek, de az alapok kiöntése után az anyagi források elapadtak, és leálltak a munkálatokkal.

Mindenképpen elkezdik az építkezést

„Amennyiben nem hagyják jóvá a pályázatot, a rendelkezésre álló összeggel mindenképpen elkezdjük a kivitelezést” – ígérte a településvezető. A megyei önkormányzattól erre a célra kapott támogatásból „pirosba” mindenképpen fel tudnák húzni az ingatlant, a többi munkálatot pedig lehetőleg saját forrásból fedeznék. „Napokon belül eldőlhet, milyen irányt vesz az ügy. Addig tűkön ülünk és várunk” – jelentette ki az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 01., vasárnap

Három autó ütközött Csíkkozmásnál, négyen megsérültek

Három autó érintett a balesetben, amely vasárnap kora délután történt az E 578-as európai úton, Csíkkozmás közelében – tájékoztatott a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja, az Infotrafic.

Három autó ütközött Csíkkozmásnál, négyen megsérültek
2025. június 01., vasárnap

Megvalósíthatósági tanulmány készül a városbejárati elemek számára

Még várni kell arra, hogy Csíkszereda városbejáratait új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek díszítsék. Az ötletpályázat két éve volt, idén készülhet a kivitelezéshez szükséges megvalósíthatósági tanulmány.

Megvalósíthatósági tanulmány készül a városbejárati elemek számára
2025. május 30., péntek

Kiállítják Oláh Katalin és tanítványai alkotásait

Oláh Katalin és tanítványainak rajzkiállítását nyitják meg június 1-én, vasárnap 16 órától a csíkszentdomokosi polgármesteri hivatal dísztermében. A képanyag az elmúlt év munkáiból állt össze.

Kiállítják Oláh Katalin és tanítványai alkotásait
2025. május 30., péntek

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető egyik túraösvényen

A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztettek, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvény Vigyázó-kő és Egyes-kő közötti szakaszát.

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető egyik túraösvényen
2025. május 30., péntek

Jótékonysági koncerten gyűjtenek a zarándokház felújítására Csíkkarcfalván

Nagyot álmodtak Csíkkarcfalva községben: a Csíknagyboldogasszony Zarándokházat szeretnék felújíttatni adományokból. A célért jótékonysági koncertet is szerveznek június 8-án, vasárnap, amelyen az Ismerős Arcok lép fel a jenőfalvi Tercsi színpadán.

Jótékonysági koncerten gyűjtenek a zarándokház felújítására Csíkkarcfalván
2025. május 30., péntek

Harmadszor halasztották el az ítélet kihirdetését Borbolyék perében

Ismét elhalasztotta az ítélethirdetést a Maros Megyei Törvényszék abban a büntetőperben, amely 2013-ban indult Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács alelnöke (akkori elnöke) és tizenkét másik személy ellen. Június 10. a következő időpont.

Harmadszor halasztották el az ítélet kihirdetését Borbolyék perében
2025. május 30., péntek

Automatizált lesz a bejárás Csíkszereda új közillemhelyére

Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány a csíkszeredai zöldségpiacnál lévő virágüzlet és közvécé épületének felújítására. Korszerű illemhelyiségeket és irodákat alakítanak ki benne, a becslések szerint 3,5 millió lejbe kerülnek a munkálatok.

Automatizált lesz a bejárás Csíkszereda új közillemhelyére
2025. május 30., péntek

Provokátor járja a csíkszéki önkormányzatokat

A polgármesteri fizetések és a szociális segélyezettek számát firtatta az a férfi, aki szerdán és csütörtökön a csíkszéki polgármesteri hivatalokat kereste fel.

Provokátor járja a csíkszéki önkormányzatokat
2025. május 29., csütörtök

Örök mércét jelent Márton Áron püspök alakja

A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium névadásának 35. évfordulóját ünnepelte a nagy múltú iskola ezen a héten, a főünnepséget pedig koszorúzással egybekötve csütörtökön tartották.

Örök mércét jelent Márton Áron püspök alakja
2025. május 29., csütörtök

Alcsíkon az árterületeket öntötte el a víz

Az elmúlt napok erősen csapadékos időjárása rányomta bélyegét az Olt-folyó közeli alcsíki tájra, az árterületeket elöntötte a víz, és az időjárás-előrejelzések szerint további esőzések várhatók.

Alcsíkon az árterületeket öntötte el a víz
Alcsíkon az árterületeket öntötte el a víz
2025. május 29., csütörtök

Alcsíkon az árterületeket öntötte el a víz