A Székelyhon.ro hozzászólói írták, Kápolnás és Szentegyháza „a székelység szégyene és salakja”. Erre reagál Benedek László, Kápolnás község polgármestere.
2010. február 24., 13:142010. február 24., 13:14
2010. február 24., 19:182010. február 24., 19:18
Benedek László, Kápolnás község polgármestere reagált a hozzászólásokra, ennek kapcsán kerestük meg a községi elöljárót, aki a következőket nyilatkozta a Székelyhon.ro-nak: Csak megvédeni próbáltam a kápolnásiakat, úgy tűnik, nem nagy sikerrel, mert az volt a reakció, hogy ha nem lennék rövidlátó, akkor láthatnám, hogy a Hargitán nincs már fa.
Nos, nálunk 1995-ben a fák 85–90 százalékát kidöntötte a vihar, ezeket ki kellett termelni, el kellett adni. Sajnos akkor az erdészet adminisztrálta az erdőt, megfosztva így egy kis jövedelemtől a közbirtokosságot, amely 2000-ben kezdett megalakulni, és mondhatom, hogy 2003 óta már komolyan működik. Beszélek itt a kápolnási oldalról, mert az, ami innen lentről látszik, vagy amint megyünk fel a madarasi Hargitára, az már szentegyházi terület. Az ottani lakosok egy bizonyos százaléka vágja ott az erdőt úgy, hogy sem rendőrség, sem más nem akadályozza ebben. Hogy ez miként lehetséges, nem tudom, és nem is az én tisztem ezzel foglalkozni.
Én úgy érzem, abszolút jogosan szálltam a kápolnásiak védelmébe, mert az 1995-ös vihar után valóban vitték a fát az idegenek, de vitték a kápolnásiak is, hisz nekik is adtak el belőle, viszont 2003 óta a fakitermelést a közbirtokosság szabályozza, normális keretek között. Azt mondhatom, hogy az erdőgazdálkodás nálunk a könyv szerint, törvényes keretek között zajlik.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!