
Fotó: Kristó Róbert
Befejeződött a bánkfalvi Szabók hídjának a felújítása. A település számára stratégiai fontosságú híd átadására pénteken kerül sor.
2011. augusztus 23., 17:252011. augusztus 23., 17:25
2011. augusztus 23., 18:242011. augusztus 23., 18:24
Péntektől már járművekkel is közlekedhetnek a hídon
A munkálatokat augusztus elején kezdték el és eredetileg 20-adikán szerették volna átadni, de egy héttel eltolták az átkelő felavatását, a szakemberek javaslatára – fogalmazott György József polgármester. Hozzáfűzte, jobb, ha most megkíméljük néhány napig, hogy legyen egy erős, tartós híd a Fiság patakon, ugyanis nem lenne jó, ha két-három év múlva – mivel türelmetlenek voltunk – újra kéne kezdeni a munkát.
Az elöljáró elmondta: a híd átadására péntek délben kerül sor, a megyei és a helyi önkormányzat képviselőinek jelenlétében. Köszöntőbeszédek hangzanak el, majd Pál Vilmos Barna helyi plébános felszenteli, megáldja a létesítményt.
Megtudtuk, a beruházás 32 ezer lejbe került, amit a helyi önkormányzat finanszírozott. A helyiek számára szükség volt egy korszerű, nagyobb teherbírású átkelőre, így a lakosok zökkenőmentesen bonyolíthatják le az őszi munkálatokat – fűzte hozzá a polgármester.
Kultúrházavató Pottyandon
Kultúrházavatóra kerül sor vasárnap 14 órakkor Pottyandon. A kultúrotthon felújítását a napokban fejezték be, a munkálatokat két évvel ezelőtt kezdték el. Külsőleg-belsőleg teljesen felújult az épület. A tetőzetet, ajtókat kicserélték, egy modern mellékhelyiséggel bővítették ki az épületet, és a konyhát is rendbe hozták. Az átadóünnepségen jelen lesznek a megyei és a helyi önkormányzati képviselők, valamint Csíkszentgyörgy község polgármestere, György József, aki köszöntőbeszédet mond.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!