Vasárnap Csíkmenaság is feliratkozott azon települések sorába, ahol ravatalozó létrehozása változtat a temetkezési szokásokon. A létesítményt a helyi közbirtokosság finanszírozta, ezenkívül egyéni adományozók is segítették a megvalósítást.
2011. április 03., 18:152011. április 03., 18:15
Ünnepélyes keretek között, Tamás József segédpüspök által celebrált ünnepi szentmisén szentelték fel a nemrég befejezett kápolnát. Mint azt Csedő Sándor, a menasági közbirtokosság elnöke elmondta, a közel 400 ezer lejes beruházást még 2009-ben kezdték el, az építkezésben csak helyi szakemberek vettek részt.
„Azért vállaltuk fel, hogy megépítjük a ravatalozót, mert csak adományokból soha nem tudtuk volna összegyűjteni a pénzt” – magyarázta a közbirtokossági elnök, aki egyúttal köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vállaltak a megvalósításban.
Közülük megemlítette ifjú és idős András Sándort, az ácsmunka az ő nevüket fémjelzi. Ugyancsak oroszlánrészt vállalt a munkálatokból Bálint András kőműves csoportja. A kápolna harangját a székelyudvarhelyi Lázár István műhelyében öntötték. A közbirtokossági elnök a helybéli Incze Gáspár nevét is kiemelte, a menasági lakos ugyanis nagyobb összeggel járult hozzá az építkezéshez.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!