Csütörtök délelőtti ülésén Zetelaka község tanácsa négy napirend pontot tárgyalt. Többek között számos szigorítást, korlátozást hoztak az Ivó és Madarasi Hargita közötti útszakaszra, illetve a személyre szabottról áttértek a mennyiségalapú szemétdíjszámolásra.
2009. november 19., 14:542009. november 19., 14:54
2009. november 22., 15:232009. november 22., 15:23
A polgármester beszámolóját követően a prefektus jelzései szerint módosították egy korábbi határozatukat, amely a település a Fejlődő Udvarhelyszék Egyesülethez történő csatlakozásáról szól. Egy másik pontban leszögezték: az Ivó és Madarasi Hargita közötti útszakaszon legtöbb 40 km/h-val lehet közlekedni, az útra a 7,5 tonnánál nagyobb tehergépjárművek nem hajthatnak rá. Egy, a telektulajdonosokat érintő döntés is született: az út közepétől a kerítések legkevesebb 5 méterre kell legyenek. Nem mellékes, hogy minden kihágás esetében pénzbírságot is meghatároztak. A harmadik napirendi pontban áttértek a személyre szabott díjképzésről a mennyiségalapúra. Ez azt jelenti, hogy ezután nem a személyek száma, hanem az elszállított mennyiség szerint kell a „szemétdíjat” fizetni. A testület ennél a pontnál is részletes ártáblázatot fogadott el.
További részletek az Udvarhelyi Híradó pénteki lapszámában.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.