
Fotó: Gligor Róbert László
Nemrég magyarországi „keresztszülők” látogattak Csíkfalva községbe, hogy támogatást nyújtsanak a rászoruló gyerekeknek az iskolakezdés előtt.
2010. szeptember 19., 16:192010. szeptember 19., 16:19
2010. szeptember 19., 17:332010. szeptember 19., 17:33
Fotó: Gligor Róbert László
A kapcsolat nem újkeletű: néhány éve búzaházi gyerekek laktak a Böjte Csaba atya által létrehozott egyik gyerekotthonban, ott pedig magyarországi „keresztszülőkhöz” jutottak. Miután hazakerültek családjukhoz, a kapcsolat nem szakadt meg, és ezek a személyek az elmúlt időszakban is juttattak pénzadományokat és ruhaneműket a csíkfalvi községi iskolának – mondta el Sándor Éva igazgatónő.
Már a tavaly szóba került annak lehetősége, hogy iskolakezdés előtt tanszercsomagokkal látogatnának ide, így nemrég 12 anyaországi magánszemély érkezett a községbe Kerényi Orsolya vezetésével. Az iskolavezetés 32 rászoruló gyereket javasolt támogatásra Csíkfalváról, Jobbágyfalváról, Nyárádszentmártonból és Búzaházáról, az önkéntes adományozók pedig otthonaikban látogatták meg őket és szüleiket, hogy megismerkedjenek a családi körülményekkel. Nem szokványos ajándékokat hoztak, hanem iskolatáskát, taneszközöket, ruhaneműt, lábbelit, esetenként élelmiszert és édességet is.
A látogatás és az adomány mindkét félben mélyebb benyomást keltett, a meglátogatott családok bármikor és ajándékok nélkül is szeretettel visszavárnák a „keresztszülőket”, akik megígérték, hogy gyakrabban jönnek majd: valószínűleg már karácsony előtt újabb támogatással érkeznek a Nyárád mentére.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.