Hirdetés

A kórházba vezető út édességgel van kirakva

Míg Európában a felnőtt lakosság mintegy harmada fektet hangsúlyt a rendszeres testmozgásra, Románia az utolsó helyen áll a heti egy-két alkalommal rendszeresen sportoló lakóit illetően. A mozgásigény a balkáni térségben is egyre növekszik, nálunk viszont egyre több az egészségtelen életmódban felnövő fiatal.

Hirdetés

Advent az osztrák Sóvidéken: ott jártunk, ahol a Csendes éj született

A látvány s kép felső-ausztriai, kelt karácsony havában. Steyr, Steinbach, Oberndorf nevezetességeit keressük fel, a betlehemi jászlak, a karácsonyi díszek és a régi babák múzeumát, meg a kápolnát, ahol a világon először csendült fel a Csendes éj. A Mikulás is ebben a percben lép be az ünnepkörbe, robogón érkezik.

Advent az osztrák Sóvidéken: ott jártunk, ahol a Csendes éj született
Hirdetés
2017. december 14., csütörtök

Lélek nélkül semmit sem ér az étel

Engem csak az érdekel, hogy lássam a csillogást a vendég szemében – vallja Bíró Botond Boldizsár, a budapesti Béterv lakásétterem tulajdonosa. A marosvásárhelyi parfümséf arról is beszél, hogy milyen egy igazi illatvacsora, s gasztronómiai szempontból hol tart a magyar főváros, s mi a helyzet Erdélyben.

Lélek nélkül semmit sem ér az étel
Lélek nélkül semmit sem ér az étel
2017. december 14., csütörtök

Lélek nélkül semmit sem ér az étel

Hirdetés
Hirdetés
2017. december 14., csütörtök

6+1 karácsonyi kívánság anyukáknak. És még csak pénzbe sem kerül

Kicsit elgondolkodtunk azon, hogy mit kérnénk az angyaltól, ha bármit kérhetnénk. Kismamákat, édesanyákat kérdeztünk arról, mi az, ami hiányzik most az életükből, mit kívánnának a fa alá. Kiderült, sok hasonló kívánság van, s tényleg nem ártana egy angyal, aki, ha kell, akár az időt is megállítja.

6+1 karácsonyi kívánság anyukáknak. És még csak pénzbe sem kerül
2017. december 13., szerda

Gyimesi szépség mint turisztikai nagykövet

Gyimesközéploki lány képviselte Romániát a Miss Tourism Ambassador szépségversenyen Manilában. Blága Tünde néhány napja tért haza a Fülöp-szigeteki világversenyről, élményeiről, tapasztalatairól, a kulisszák mögötti világról kérdeztük.

Gyimesi szépség mint turisztikai nagykövet
Hirdetés
2017. december 12., kedd

Fából vaskatona: a Vasszékely felavatása

1917. december 8-án, azaz száz éve avatták fel Székelyudvarhelyen az egykori Deák tér közepén a Vasszékely szobrot. Az avató ünnepséget József Ferenc főherceg is megtisztelte jelenlétével. Erre az eseményre tekintünk vissza.

Fából vaskatona: a Vasszékely felavatása
Hirdetés
2017. december 11., hétfő

Kiszolgálói etikett: igazi pincérnek születni kell

Fél óráig nyomát se leled, vagy épp ellenkezőleg, azonnal letámad. Folyton a telefonján lóg, otthoni gondjaival traktál, megoldások helyett kifogásokkal szolgál, unott képet vág, ápolatlan, átver. Nem az ideális pincér tulajdonságai. De milyennek kellene lennie? Egy igazi régivágású pincértől tudjuk meg.

Kiszolgálói etikett: igazi pincérnek születni kell
Hirdetés
2017. december 08., péntek

Adventi séta Kissomlyó-hegyén

A fehértől a feketéig a szürke ezer árnyalata borítja be a csíki tájat. A vékony fehér hólepel alól kikandikáló fekete rögök a havat várják. Az ember a megváltót. Advent első napján a Csíkszeredához közeli Kissomlyót, a székelyek szent hegyét jártuk be.

Adventi séta Kissomlyó-hegyén
Adventi séta Kissomlyó-hegyén
2017. december 08., péntek

Adventi séta Kissomlyó-hegyén

2017. december 08., péntek

Hímzett dekorációk: tovább él Lotti dédi öröksége

A dédmamája nyomdokaiba lépve a hímzésben teljesedik ki a kézművesség iránti vonzalma Sulyok Annának. A csíkszeredai édesanya legelső hímzett munkái éppen karácsonyi díszek voltak, azóta is mindig kitalálnak olyan lakásdekorációkat, amivel az adventi időszakban az ünnepre hangolódhatnak.

Hímzett dekorációk: tovább él Lotti dédi öröksége
Hirdetés
2017. december 07., csütörtök

Nem fanatikusnak való az idegenlégió

A francia idegenlégió romantikája már a múlté. Legalábbis ez lehet a benyomásunk, miután elbeszélgettünk azzal a férfival, aki tíz évet is lehúzott a seregben. Figyelem, mítoszromboló beszélgetés következik!

Nem fanatikusnak való az idegenlégió
Nem fanatikusnak való az idegenlégió
2017. december 07., csütörtök

Nem fanatikusnak való az idegenlégió

2017. december 06., szerda

Szoknya vagy nadrág, ing vagy pulóver dukál a vállalati bulin?

Év vége felé közeledve beköszönt a preszilveszterek ideje is, amikor munkaközösségek gyűlnek össze egy vacsorára, bulira, mulatságra. De mit öltsünk magunkra ezeken a „félhivatalos” eseményeken, hogy ünnepibbek, elegánsabbak legyünk, mint a hétköznapokban, de ne is legyünk túlöltözöttek?

Szoknya vagy nadrág, ing vagy pulóver dukál a vállalati bulin?
Hirdetés
Hirdetés
Botrány a pályán, derbi a kupában | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Botrány a pályán, derbi a kupában | Helyzetbe hozunk!

Diszkrimináció Nagyszebenben, edzőváltás Udvarhelyen, székely rangadó a kupában, a KSE menetelése, a Corona volt a fokmérő és a Sapientia győztes visszatérése – a Helyzetbe hozunk! legújabb részében ismét minden sportágat górcső alá veszünk.

2017. december 06., szerda

Mesebolt, amiből megélni nem lehet, csak általa

Havas sapkánkat leráztuk, s a csípős hidegből beléptünk a marosvásárhelyi Meseboltba. Mintha Mikulás műhelyébe csöppentünk volna, meleg volt, érdekes tárgyak és babák fogadtak, s kellemes zene szólt.

Mesebolt, amiből megélni nem lehet, csak általa
Hirdetés
Hirdetés
2017. december 05., kedd

Túl a zakón és farmeren: a férfidivat forradalmát szítaná a divattervező

A női divatban mondhatni már minden megtörtént, a férfidivat azonban csak az utóbbi pár évben kezd kimozdulni a zakó-farmer vonalból. Ez a változás izgatja leginkább Ferencz Borbálát, aki szívesen öltözteti a férfiakat akár rózsaszín lebernyegekbe is. A 23 éves divattervezőre egy ruhatervezős megmérettetésen figyeltünk fel.

Túl a zakón és farmeren: a  férfidivat forradalmát szítaná a divattervező
2017. december 04., hétfő

Kaktuszvárium a nappaliban, avagy hobbiból lett vállalkozás

Mini botanikus kert épült ki egy fiatal házaspár s otthonában, a hét éve kedvtelésből indult balkonkertészkedés lényege, hogy különleges növényeket termesztenek az eredeti élőhelyüket kisebb léptékben utánzó környezetben, egész pontosan egyenként kigondolt, házilag készített terráriumokban.

Kaktuszvárium a nappaliban, avagy hobbiból lett vállalkozás
2017. november 29., szerda

Az órásmesterek felett is elmúlik az idő

Hiába van ma már sok okoskütyü, van, aki a harmincéves órájának a csörgésére ébred reggelente. De még a legpontosabb időmérő szerkezet is elromolhat egyszer. Ilyenkor jön jól egy szakember segítsége: Salamon István ötvenedik éve javítja a kronométereket.

Az órásmesterek felett is elmúlik az idő
Hirdetés
Hirdetés
2017. november 29., szerda

Lányoknak lányokról, avagy jótanács és illemlecke a hetvenes évek kommunizmusából

Ne végy fel délelőtt bársonyból készült ruhát, ne használj élénk színű lakkot, kerüld a hamis köröm használatát. Nem illik lemondani a mosakodásról, arcfestésre és fésülködésre szorítkozni, vagy bizalmaskodni a férfi munkatársakkal. Csak néhány jótanács és illemlecke 1976-ból.

Lányoknak lányokról, avagy jótanács és illemlecke a hetvenes évek kommunizmusából
2017. november 28., kedd

Gyerekkortól harcos: gyergyóinak vallja magát a brit vetélkedőgyőztes

Aki követi a magyar bulvársajtót, tudja, Urszuly János nyerte a brit Ninja Warrior című tévévetélkedőt. Azonban az kevesek számára ismert, hogy a fiatalember székelyföldinek, pontosabban gyergyóinak vallja magát. Nemrég ismét itt járt, elbeszélgettünk vele.

Gyerekkortól harcos: gyergyóinak vallja magát a brit vetélkedőgyőztes
Hirdetés
2017. november 28., kedd

Tízdolláronként az álom felé: Kinga Amerikában

Amerikai álma megvalósítására tízdolláronként gyűjtötte össze pénzét a székelyudvarhelyi Bíró Kinga. New Yorkban landolt, onnan pedig sorra vette a legendás városokat, idilli partokat, sőt a Karib-szigetekre, Mexikóba és Jamaicába is eljutott a huszonöt éves lány. Szerinte még bőven vár rá kaland.

Tízdolláronként az álom felé: Kinga Amerikában
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye
Hirdetés