
Havas helyett sáros idén a házszentelés
Fotó: Barabás Ákos
„Íme, a háromkirályok csillagot látnak” – hangzott fel utcahosszan Homoródremetében vízkereszt napján, amikor a bibliai mágusok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház. A napkeleti bölcsek aranyat vittek a királynak, tömjént az Istennek, mirhát a halandó embernek. Ma a hajlékokat megszentelők házi áldást visznek: annak hitét, hogy ahol Isten lakást vesz, ott szükség nincsen – az Ő háza a miénk is. Régi szokás szerinti házszentelésen jártunk.
2018. január 08., 11:502018. január 08., 11:50
Aki rászán egy napot, igazi faluünnep részese lehet a házszentelés alkalmával Homoródremetében. A hosszú harangszó templomi szentmisére szólít, majd a csengettyűs gyermekek örömhíres, bőségkívánó rímei hangzanak fel a nyitott kapujú-ajtajú, patyolattiszta portákon. Vidám hangjuk jelzi: érkezik az áldáshozó szent kereszt. Majd felhangzik az „Ó, szép Jézus...” kezdetű újévi ének. A házőrzők csaholása elül, közös imaszó, tömjénfüst lengi be a tisztaszobát.
– évszázadokig ezzel pótolta ki a falu népe a pap konyháját farsangra.
Kovács Ferenc lelkész az „Úrnak 1943-dik évében” a házszentelésről feljegyezte: „Az újévet szinte ezzel kezdjük, hisz népünk is, mint a pásztorok és a napkeleti bölcsek, szívünk ajándékát a szent kereszthez teszik. Ajándékkal kezdik az újévet, addig nem kezd a szórakozásokhoz. A férfiak a szent keresztet egyik háztól a másikig kísérik. A szentmise ünnepélyesen van a rendes időben.”
A szentelt víz elkíséri a keresztény embert a bölcsőtől a koporsóig
Fotó: Barabás Ákos
Az 1947-es szárazság éreztette hatását Remetében is:
1949-ben nagy lelki gyönyörűséggel folytak le házszentelések, főképp a filiákban. „Öröm volt látni, hogy mindenütt keresztény öntudattal várták a szent keresztet” – jegyezték fel.
Ma is úgy tartják a hagyományaikat, ahogyan elődeiktől látták. Bár az állandó lakosok száma a közlekedési és munkalehetőségek hiánya miatt megfogyatkozott, lehetőségeik szerint a közelebbre vagy távolabbra elszármazottak hazatérnek a házszentelés napjára. A fiatal párok is megnyitják ajtajukat, akik hétvégi házként használják örökségüket.
Mint a tömjén, szállt az ének. Csak a zenészek hiányoztak, hogy elhúzzák a pap nótáját, s egyet forduljanak a falubeliek. Régen este farsangi bált tartottak.
Ma a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Egyházközség leányegyháza Remete és a hozzá tartozó pár gyepesi család. Előbbiben huszonnégy, Gyepesben két portára tért be Tamás Huba lelkipásztor, Székely István kántor, ifj. Oláh Ferenc, a helybéli kísérő és – a remetei szóhasználattal – „szentszamár”, Molnár Gyula. A hatgyermekes édesapa évek óta gyalogszerrel kíséri a házszentelőket, összegyűjtve a hagyományos vízkereszti ajándékot: a családonkénti 2–3 friss tojást és liternyi fuszulykát.
A házszentelés nem népszokás. A hitről való tanúságtétel
Fotó: Barabás Ákos
Tőle tudjuk: a szegény világban a papoknak nem volt mit enniük, a falu kipótolta. Szerre vittek ételt. Az 1980-as évektől főleg nyugdíjas lelkipásztorok éltek a tágas plébánián. Napjainkban tervezik az épület feljavítását. Havonta tartanak szentmisét a falu korszerűsített templomában.
A közös imával, jókívánságokkal zajló vízkereszti látogatás, illetve egyfajta körmenet emlékeztet a karácsony misztériumára: közénk jött és velünk az Isten. A szentelt víz elkíséri a keresztény embert a bölcsőtől a koporsóig. Az otthon minden zugába, az élet minden terébe jut belőle. Vízkereszt tájékán a legtisztábbak a források, csermelyek, kutak – jó volt leülni egy mohás farönkre és hallgatni a Nádas patak csobogását. Még a sáros úton is kristálytisztán csordogált a hólé.
Az új év száma, valamint
emlékeztet: Krisztus áldó keze minden körülmények között otthonunk felett van. A kályhára, friss parázsra szórt tömjén füstje úgy szállt fel, mint a remény lehelete: bár vadak pusztítják a termést, jut adományként vagy aszalt formában az ünnepi tálra.
A menetet a „szentszamár” zárja, akinek szakajtója estére megtelik szárazpaszullyal és tojással – évszázadokig ezzel pótolta ki a falu népe a pap konyháját farsangra
Fotó: Barabás Ákos
Lángolt a gyertya, amit majd újra gyújthatnak zord időben, égiháborúkor vagy virrasztáskor. Ha azzal kísérik ki a házszentelőket a kapuig, úgy tartják, magasra nő a kender.
Amíg ballagunk egyik háztól a másikig, felemlegetjük a havas vízkereszteket, amikor szánnal vihetik a papot. Idén márciust idézett a melegen sziporkázó napsütés.
Jövevényként emlegeti magát a juhász, aki állandósult a szolgálatban, és fiacskája ott lesz elsőáldozó a szomszédos istenházában. Ősei részesei voltak a karácsonyi történetnek, ő pedig a falu évkezdő rendjének.
A Gáspár család néhány éve Budapestről költözött a csendes, kis létszámú, dombok között megbúvó falucskába. Márciusra várja Réka hatodik gyermeküket. Ma már elképzelhetetlen a híres remetei betlehemes az otthonra lelt nagycsalád nélkül.
Lenkice nénivel visszaemlékeztünk Mózsi bácsira, a híres klánétásra, aki bár elveszítette ujjait, lelkében addig muzsikált, amíg egy égi rezesbanda tagjává emelkedett.
Helyenként térdelve fogadják a papot, illetve a keresztet
Fotó: Barabás Ákos
Mindenütt asztalon várt a falnivaló és a poharak az év eleji jókívánságokhoz – el-elkocintottunk, de nem kockáztattuk meg a gyomorerősítést a helyi italkülönlegességgel.
Rácsodálkoztunk a mallersdorfi nővérek lelkigyakorlatos házikójára; meghallgattuk az otthonok mai és egykori lakóihoz tartozó történeteket. A 87. éves, almási születésű Mátyás Imréné, Julianna néni gyalogszerrel hozta a szarkakői ösvényen a városba a bivalytejet. Megrendelői kulcsot hagytak, kitöltötte a tápláló italt, bevásárolt, és ment, ahol jött. A kerekerdői utat később készítették.
Bár a házszentelés egy bensőséges ünnep, bennünket is nyitott szívvel fogadtak. Sáros cipőinket számba se vették, ott voltak leterítve a frissen mosott lábtörlők a nagyrészt szász jellegű vakolt kőházak kapuitól az ajtókig.
Utolsóként a paplakban hangzott fel az énekszó. Egészséget, békességet kívántunk, ahol eljártunk, és hogy esztendőre újra találkozhassunk. A kosár is megtelt, lelki tarisznyánk kedvességgel, szeretettel.
A ministránsokat külön meglepetés várta: eloszthatták az ajándékba kapott szaloncukrot, amit a plébánia asztalra halmozott édességei egészítettek ki. Úgy ragyogott az arcuk a látványtól, mintha a mennyország visszfényét látták volna.
Az új év száma, valamint a C + M + B felirat kerül a szemöldökfára
Fotó: Barabás Ákos
Gyuszi, a szentszamár megállított egy gondolatra: Remete múltja legalább hatszáz éves. Őseik megőrizték hitüket. A maiak belerakták a kosárba. Egy maréknyi paszulyt ujjai között pergetett vissza a szakajtóba: minden szemből új tő fakadhat és fordulhat termőre. S ha a tojásokat kotló alá teszik, mindenikből új élet kél… Annak hite is maradandó, hogy békességet visznek vízkeresztkor a háznak és a benne lakóknak.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!