
A japánok a sintó szentélyben kezdik az újévet
Fotó: Pixabay.com
Miután a karácsonyi ünnepek szerte a világban lecsengtek, a valódi ünnepi hangulat csak épphogy elkezdődik Japánban. Ott ugyanis az újév a legnagyobb ünnep, ehhez kapcsolódik a legtöbb szokás, hagyomány. De az óévbúcsúztató sem úgy zajlik, mint nálunk: semmiképp sem tűzijáték és buli az ünnep, inkább egy csendes, nyugodt, nagyobb családi együttlét. A japán ünnepekbe egy Japánban élő csíkszeredai nő segítségével tekintünk bele.
2017. december 29., 13:552017. december 29., 13:55
2017. december 29., 23:002017. december 29., 23:00
Ozaki Gabriella 2004-ben töltötte utoljára itthon a téli ünnepeket, amúgy előbb Japánban, majd Sri Lankában, hatodik éve pedig ismét Japánban él férjével és két gyermekével. A téli ünnepek náluk vegyesen zajlanak: a karácsonyt, amely amúgy sem hagyományos ünnep Japánban, megpróbálja itthonivá varázsolni a családanya, majd az újévet tradicionális japán szokások szerint töltik japán férje családjával.
Bár Japánban nincs hagyományosan karácsony, oda is begyűrűzött a karácsony hangulata, Ozaki Gabriella szerint már csak azért is, mert
„Nagyon szeretik az ünnepeket, akkor is, ha az nem tradicionális ünnepük, így aztán Valentin-naptól kezdve Halloweenen át a karácsonyig minden van itt is. Persze ilyenkor el lehet adni sok mindent, Valentin-napkor például eszméletlen mennyiségű, ízű és formájú csokit ajándékoznak a nők a férfiaknak. Halloweenkor egy csomó édességet es jelmezt lehet venni, karácsonykor pedig a gyerekes családokhoz kerül karácsonyfa és kevés ajándék is a fa alá, de csak valami apróság a gyerekeknek. Ezen kívül mindenki karácsonyi tortát vásárol, és azt eszi” – meséli Gabriella, aki a saját házukban azét megpróbál ahhoz hasonló karácsonyt teremteni, amit még itthon szokott meg: készít bejglit, mézeskalácsot, töltelékes káposztát, húslevest, s annak ellenére megtartják, hogy bizony a karácsony általában nem szabadnap.
„Most vasárnapra esett, és a gyerekeknek már vakáció is van, de általában rendes munkanap ez itt, szenteste még dolgozni szokott a férjem, de 25-ét mindig kiveszi szabadnapnak, hogy együtt ünnepelhessünk. De csak mi négyen, a gyerekekkel. Nem megyünk senkihez, és hozzánk sem jön senki ilyenkor” – meséli Gabriella. Ozakiéknál ilyenkor már a karácsonyi ajtódísz helyét átveszi a hagyományos japán ajtódísz, amelyet az újévi ünnepre való felkészülés jegyében tesznek ki.
Szűken véve csupán a sógacu vagy osógacu, vagyis január első három napja tartozik az újévhez, de az ünnepi időszak ennél jóval hosszabb. Jellemzően már december közepén megkezdődik a felkészülés, hogy a családok méltón ünnepelhessék meg az új esztendő eljövetelét. „Díszítésül tesznek, teszünk ki mocsit. Ez rizstészta, de nem abból a rizsből készül, amit mi mindennap eszük, van egy külön rizs erre, aminek az a neve, hogy mocsi rizs. Sokkal tapadósabb, más az állaga. Ezt megfőzik, s amíg még forró, fabotokkal addig ütik, verik, amíg ragadós, nyúlós állagú lesz. Abból tépnek ki és karikára formálják, majd leteszik száradni. Ezt eszik három napig, de díszíteni is ezt teszik” – magyarázza a mocsikészítés rejtelmeit a családanya.
Így készül a mocsi
Fotó: Pixabay.com
A mocsi mellett a boltokon, hoteleken és egyéb intézményeken kívül a családi otthonok ajtajára is felkerülő dekorációk esztétikai értékük mellett praktikus funkciókkal is bírnak. A simekazarit például az ajtókra szokás aggatni, hogy egyrészről beinvitálják a jószerencsét, másrészről távol tartsák a gonosz szellemeket. „Ez az ajtódísz minden évben változik, mindig mást kell venni, a régit pedig visszaviszik a sintó szentélybe, és elégetik” – meséli Gabriella. Hozzáteszi: régen minden sokáig használt tárgyat elégettek. Ami elromlott vagy már régóta használták és le akarták cserélni, azt nem eldobták a japánok, hanem elégették, mert a sintó vallás úgy tartja, hogy minden tárgynak lelke van, nem lehet egyszerűen kidobni a szemétbe, meg kell köszönni annak, hogy eddig használhattuk.
– mutat rá a Csíkszeredából elszármazott Gabriella.
Simekezari, a tipikus újévi ajtódísz
Fotó: Pixabay.com
A japánoknál ez az az ünnep, amikor mindenki igyekszik hazamenni a szülőkhöz, nagyszülőkhöz. Gabriella szerint kicsit olyan ünnep ez, mint itthon a karácsony, csendes, családias. „Aki nem tud hazamenni a szülőkhöz, az családon belül ünnepel, nem megyünk bulizni, nem megy bulizni senki egész Japánban. A szilveszter nagyon csendes, senki nincs az utakon” – meséli. Gabriella családja azonban idén a férje szüleinél köszönti az újévet, ott ilyenkor együtt van mindenki: a férje testvérei, az unokatestvérek. A család együtt eszik, iszik, beszélget december 31-én, majd másnap elmennek a sintó szentélybe, visszaviszik az ajtódíszt, az amuletteket, és vásárolnak másikat.
– avat be a szokás rejtelmeibe Gabriella.
Az osógacut a japánok családi körben töltik. A háromnapos ünnep végeztével aztán újra kezdődik a munka. Január 7. táján, de legkésőbb január közepén lekerülnek az újévi díszek, s így tér vissza fokozatosan egész Japán a régi kerékvágásba, és indul el az új esztendő.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!