Régmúlt bálok és népkonyhák

Igen valószínű azonban, hogy ez az új esztendő sem lesz különb, mint az volt, amelytől búcsúzunk, mert hát a rossznak van meg az a kellemetlen tulajdonsága, hogy kiváló előszeretettel ismétli magát, még pedig arányainak megnövekedésével. Bármennyire nem bízhatunk is a jövőben, mégis telve vagyunk reménységgel, az embernek eme legbecsesebb tulajdonságával. Csodálatos dolog, hogy az új évi kívánságok leginkább általánosságokban nyilatkoznak meg, s az egyetemes boldogságon kívül mást nem igen foglalnak magukban, ámbár nem ártana olykor-olykor a részletekbe is átmenni. Különösen pedig most, amikor a magyar boldogságának java része ilyen részlettől függ.”

A háború kezdődátuma

A korabeli cikk szerzője a szokásos szófordulatok mögül mit sem sejtette, hogy az következő, az 1914-es esztendő egy négyéves pusztító háborúnak kezdődátuma lesz. Vélhetően ennek tudatában az általa megfogalmazott üzenet is másképp szólt volna, így viszont profétikusabb tartalommal bírt. Erre, mintegy válaszként, ugyanezen lap 1914-es száma már az új helyzetről beszámolva fogalmazta az újévi üzenetét: „Hangozhatik-e hát ajkainkról a máskori megszokott értelemben a »boldog új esztendőt!« jókívánság? Bizony, nem boldog, szomorú, véres újesztendő ez, a legszomorúbb újesztendők egyike tán, amit az emberiség valaha megért s amint búcsút mondunk az öreg

Hasonlóan búskomoran, de a reménység kifejezésével telt a következő év szilvesztere is, amikor szintén a háborús megpróbáltatások ellenére a városi lakosság igyekezett a korábbi évek megszokott hagyományaiból átmenteni a rendkívüli időszakra.

Új király, új esztendő

1916 szilvesztere a hadiszerencse függvényében szintén nem volt bizakodó, azonban ekkor már az országos események miatt az előző évekhez képest valamivel derűsebb ünnep elé nézett a korabeli polgár. A Székely Napló így búcsúztatta az évet:

Mint köztudott, ebben az évben hunyt el az agg uralkodó, kinek utódja Habsburg Károly (IV. Károly) éppen ezen időszakban volt megkoronázva. Azonban a díszruhák és nemesi kiváltságok ujjongása mellett még mindig egy háború közepén álló ország kevésbé érezte ennek súlyát, kiváltképp Erdélyben, ahol éppen az 1916-os román betörést követően több tízezer székelyföldi család még valahol a magyarországi kényszerlakhelyén várta a hazatérés lehetőségét. Azonban az utóbbiak szilveszterét nem igazán örökítették még.

Az 1918 szilvesztere volt érdekes, ugyanis Marosvásárhely ekkor hivatalosan megszállt város volt, ugyanis ugyanazon év december 2-án vonult be a román hadsereg. A közigazgatási nehézségek, valamint a román adminisztráció berendezkedése ekkor még nem jelentett akadályt a háborút és területeket elvesztett ország számára a szilveszteri kikapcsolódáshoz. Legalábbis ez a hangulat érződik a sajtójelentésekből. Bár a háborús évekhez hozzászokott lakosság visszafogott ünneplésre készülhetett, azért a Kultúrpalotában teltházas előadáson vettek részt, ahol operett slágerszámokon vidulhatott a nagyérdemű.

Vásári szintű esemény

A két világháború közötti időszakban is a szilveszteri ünnepségek hagyománya megmaradt városi szintű eseményként. Ennek eredményeként az új helyzetre és új igényekre való tekintettel bővültek a szokások is.

Amikor erre nem volt lehetőség, a városi adminisztráció kenyérrel és élelmiszerrel segítette a rászorulókat egy boldogabb új év reményét keltve. A korábbi időszakokban meghonosodott szilveszteri bálok sem maradtak el. Ezeket rendszeresen a Kultúrpalotában, vagy a Transzilvánia szálló nagytermében tartották, ahol kabaréestek, dzsesszzene, tánc és operett előadók biztosították a hangulatot. A hajnalig tartó mulatságon fánkkal és szász borokkal szolgálták fel a nagyérdeműt, a műsorok lejárta után pedig cigányzenére szórakoztak. Az esemény egyik fénypontja a szintén szokásos malacsorsolás volt. A bálok bevételét pedig szintén valamely karitatív cél segítésére gyűjtötték.